A kubai egészségügyi minisztérium közlése szerint 52 fős, orvosokból és ápolókból álló csoport indult útnak a járvány gócpontjának számító észak-olaszországi Lombardiába, hogy segítsen megfékezni a koronavírus terjedését.Másfél hete Kína is járványügyi szakértőket és egészségügyi felszerelést küldött Olaszországba, vasárnapra virradóra pedig az orosz védelmi minisztérium tájékoztatott arról, hogy katonai csapatszállító repülőgépekkel nyolc mozgatható katonai virológusbrigádot, gépkocsik és terepek fertőtlenítését végző járműveket és orvosi műszereket indít útnak a dél-európai államba.
Az ENSZ közgyűlése Fidel Castro élete és öröksége előtt tisztelgett
2016. december 22.
Az ENSZ közgyűlésének tagállamai kedden a kubai forradalom történelmi vezetője, a november 25-én elhunyt Fidel Castro előtt tisztelegtek.
Az eseményre egy különleges ülés keretében került sor, amelyet különböző kontinensek országainak egy csoportja hívott össze, és Kuba ENSZ-beli állandó missziója szervezett.
A rendezvény egyperces csenddel kezdődött, majd a közgyűlés elnöke, Peter Thomson idézte fel a forradalmi vezető vízióját, felhívását az összes háború befejezésére, valamint harcát az elmaradottság, az éhezés, a szegénység és a természeti katasztrófák pusztításai ellen.
Számos regionális és globális szervezet fejezte ki háláját Fidel Castrónak és Kubának azért a segítségért, amit többek között az oktatás, az orvostudomány, a környezetvédelem és a társadalmi fejlődés terén nyújtottak nekik.
Rafael Ramírez, Venezuela ENSZ-beli képviselője elmondta, hogy országa örökké hálás lesz azért a támogatásért, amit Fidel adott a bolivári forradalomnak.
„Megtiszteltetés volt számomra, hogy meghallgathattam a javaslatait, ismerhettem őt, és együtt dolgozhattam azzal az emberrel, aki a legnagyobb hatással volt a 20. századra” – fogalmazott Ramírez. A tisztviselő elmondta, hogy Fidel egyszerű és bölcs ember volt, aki mindvégig hű maradt népéhez és a szocializmushoz.
„Venezuela nevében őszinte tiszteletünket fejezzük ki a Latin-Amerika és a Karib-térség óriása felé, ahogyan Nicolás Maduro elnök fogalmazott, Fidel már bizonyított, a történelem felmentette őt, és most rajtunk a sor, hogy méltó helyén tartsuk a nevét” – jelentette ki Ramírez.
A Dél-kelet-ázsiai Országok Szövetségének képviselője azt mondta, hogy Fidel Castro volt az, aki erőteljesen felszólalt a társadalmi igazságosság érdekében a nemzetközi fórumokon, és részvétét fejezte ki Fidel Castro családjának és a kubai népnek.
A 193 ENSZ-tagállam közül 134-et tömörítő G-77-ek részéről Virachai Plasai thai nagykövet emelte ki Fidel Castro az egész világra gyakorolt hatását és örökségét, és felidézte, hogy Fidel mindig kész volt segíteni azoknak az országoknak, amelyeknek szükségük volt rá.
Fidel Castro halála számunkra, akik a fenevad gyomrában élünk, azt jelenti, hogy állandóan hazugságokat és képmutatást kell hallgatnunk Fidelről. „Szabad sajtónk” szerint Fidel „kegyetlen diktátor” volt, aki nem engedett „demokratikus” választásokat tartani, ahogy nálunk vannak. Két szó hazudtolja meg azt a mesét, hogy az amerikai stílusú választások igazságosságot és jólétet hoznak: Donald Trump.
Folyamatosan azt halljuk, hogy a kubaiakat ledarálta a szegénység, kalyibákban élnek, éheznek, és nyomorúságos egészségügyi ellátásban van részük. A kubaiak átlagosan mégis tovább élnek, mint szinte minden más latin-amerikai ország lakói. A kubaiak ugyanannyi ideig élnek, mint sok gazdag európai országban. A kubaiak addig élnek, ameddig mi a jó öreg kapitalista Egyesült Államokban, és az Egyesült Államokban csökkenőben van a várható élettartam. Hogyan lehetséges, hogy a kubaiak ilyen sokáig élnek, ha a kubai gazdaság ilyen romhalmaz?
Azt mondják nekünk, hogy Fidel tudatlanságban akarta tartani a kubaiakat. A kormányának első intézkedése mégis az volt, hogy megszüntette az írástudatlanságot, amit Kuba korábbi gazdái hagytak elterjedni. Ma az írástudatlanság az Egyesült Államokban még mindig el nem ismert probléma a szegények körében. A régi csúnya időkben még bűncselekmény is volt olvasni tanítani a rabszolgákat.
Azt mondják nekünk, hogy Fidel bebörtönözte politikai ellenfeleit. Mondják ezt Leonard Peltiernek. Mumia Abu-Jamalnak. Mondják ezt Chelsea Manningnek és Edward Snowdennek. Mondják ezt annak a több ezer fekete, barna és fehér bőrű rabnak abban az országban, amelyben a legtöbb ember van börtönben a világon, és amely a világ börtönpopulációjának több mint 20 százalékát adja.
Azt mondják nekünk, hogy Fidel a forradalom után kivégeztetett néhány százat az egykori diktátor mészárosai közül. Az Egyesült Államok halálbrigádokat támogat szerte Latin-Amerikában, főleg gyilkos rendőri alakulatokat, amelyek napi szinten lőnek agyon embereket, és névtelen ezreket pusztítanak el a szegénységgel és a háborúval szerte a világon.
Azt mondják nekünk, hogy Fidel országát a Szovjetunió szövetségesévé tette. Az Egyesült Államok szövetségese az apartheid Dél-Afrika, az európai gyarmatosítók és diktátorok és elnyomó rezsimek voltak a világ minden táján, olyan sokan, hogy nem is tudjuk itt mindet felsorolni.
Azt mondják nekünk, hogy Fidel katonákat küldött Afrikába, hogy támogassa Angola függetlenségét és Dél-Afrika ellen harcoljon. Az Egyesült Államok Vietnamba, a Dominikai Köztársaságba, Grenadába, Panamába, Irakba, Afganisztánba küldött katonákat. Az Egyesült Államok katonai erőket állomásoztat szerte a bolygón, földön, vízen és a levegőben – a világtörténelem legnagyobb katonai erejét.
Azt mondják nekünk, hogy Fidel hagyta, hogy a Szovjetunió atomfegyvereket telepítsen Kubába. Az Egyesült Államok atombombát dobott Hirosimára és Nagaszakira, és még mindig több ezer nukleáris robbanófeje várja készenlétben, hogy egyetlen gombnyomással elpusztítsák a világot.
Azt mondják nekünk, hogy Fidel gerillákat és forradalmi mozgalmakat támogatott szerte Latin-Amerikában. Az Egyesült Államok a déli határain túl mindent a saját hátsó udvaraként kezel, milliókat kárhoztatva szegénységre és egyenlőtlenségre, és csak a gazdagok és a hatalmasok védelmében avatkozik be.
Kuba megszállta valaha is az Egyesült Államokat? Az Egyesült Államok volt az, ami megszervezte Kuba hírhedt disznó-öbölbeli invázióját.
Kuba elfoglalta valaha az Egyesült Államok bármilyen területét? Az Egyesült Államok volt az, aki elfoglalta Guantánamót.
Vezetett be Kuba valaha gazdasági embargót az Egyesült Államok ellen?
Fidel nagyon hosszú beszédeket tartott. Megválasztott elnökünk 140 karakteres Twitter-üzenetekkel kommunikál.
Fidel igazi bűne persze az volt, hogy kirúgta a maffiát Kubából, államosította az amerikai vállalatok vagyonát, iskolákat épített, ahelyett, hogy olcsó munkaerővel látta volna el a tőkéseket, mindenkire kiterjedő és ingyenes egészségügyi ellátást szervezett, ahelyett, hogy pénzgyárakat hozott volna létre az orvosi és biztosítási vállalatok számára, megvágta a bérleti díjakat, ahelyett, hogy főbérlőket gazdagította volna, olyan munkát adott az embereknek, amivel felépítették az országot, olyan állások helyett, amelyek az uralkodó osztály gazdagságát építették volna.
Mennyien éltek Kubában és mennyi ember emigrált ?
Mennyien élnek Magyarországon és mennyi ember "emigrált' ?
Fidel mondta, hogy aki akar szabadon elmehet az országból (talán 1980-ban), erre alig ment el 100-150 ezer ember.
Magyarországon valaki mondta, hogy aki akar elmehet.
Te mit tennél, hogy a lemaradt (2/3) magyar lakosság életszínvonalát duplára, 5x növeld ?
És még sorolhatnám.
Semmit nem tudsz róluk, csak a médiából !!!
"Meg nem hulyiotettek el oket az uj PR gepezetek. "
ja csak 57 éve élvezik az állami agymosást:)
"Azt lattam a TVben, hogy a temetesi menet utvonalan az utcan tomegek alltak, nema csendben, es csak zaszlokat tartottak a kezukben; es ha lett volna mas is, azt mutatta volna CCN. Nem volt. "
57 éve erre idomítják őket...
"De legalabb joszandeku volt, es nem lopott. "
zsarnok volt, gyilkos volt, és az egész élete rablásra épült
apropó Fidel kapcsán ez lenne a valódi spontán érzelemnyilvánítás
Egyikunk sem tudja a Kubai nep szemevel latni Fidelt. Ok eltek ott, ok tudjak es ok most nem tevednek. Meg nem hulyiotettek el oket az uj PR gepezetek.
Azt lattam a TVben, hogy a temetesi menet utvonalan az utcan tomegek alltak, nema csendben, es csak zaszlokat tartottak a kezukben; es ha lett volna mas is, azt mutatta volna CCN. Nem volt.
Fidelre emlekezni fog a Kubai es vilag- tortenelem 100 ev mulva.
Hasonlitaskeppen.
Fidel tevedhetett. De legalabb joszandeku volt, es nem lopott.
Az utolso 26 ev magyar niniszterelnokeirees elitjere senki sem fog jot mondani 100 ev mulva; legfeljebb mint egy sotet korszak keetes erkolcsu szereploire. Akik pl. evek ota, legalabb 2004 ota, kivalo eredmenynek allitjak be a +2% GDP novekedest, de amibol 3.1% az EU direkt tamogatasa. Akkor mennyi is az organikus- valos teljesitmenyuk? As amibol elloponak/rabolna szabadon evente 3-4% korul? Ilyen pocsek 10 ev a torokdulas ota sem volt? Talan kellene egy Fidel?
Fidel Castro a Nobel-díjas Gabriel García Márquez előolvasója volt
.konyvesblog.
A közelmúltban elhunyt Fidel Castro nemcsak a politikán, hanem egészen meglepő módon az irodalmon is otthagyta kézjegyét. A Nobel-díjas Gabriel García Márquezzel már a hetvenes évek óta jó barátságot ápoltak, és a kolumbiai író rendszeresen elküldte neki a kéziratait - még azelőtt, hogy a kiadója megkapta volna.
Stéphanie Panichelli-Batalla, az Aston Egyetem tanára szerint Castro elkötelezett olvasó volt, a kolumbiai íróval is hosszas beszélgetéseket folytatott az irodalomról, és azzal az indoklással, hogy jó szeme van a részletekhez, annak idején maga Castro ajánlotta fel, hogy szívesen elolvassa íróbarátja kéziratait. Ez így is történt, García Márquez pedig csak azt követően küldte el a kiadójának egy-egy kéziratát, hogy Castro átolvasta őket.
Panichelli-Batalla szerint Castro kézirathoz fűzött megjegyzései jobbára tényszerű vagy nyelvtani megállapításokra vonatkoztak, nem pedig ideológiaiakra. Az Egy hajótörött története című művénél például arra hívta fel az író figyelmét, hogy rosszul számította ki a hajó sebességét. A kolumbiai író lényegében ezután kérte fel, hogy legyen az előolvasója. Másik jellemző eset az volt, amikor az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című könyvnél az egyik vadászpuska leírásánál talált hibát.
Hogy mennyire közel állt a két férfi egymáshoz, arra jó példa az a kötet, melyet García Márquez személyes könyvtárában találtak (utóbbit a Texasi Egyetem Harry Ransom Központjában őrzik). Castro La victoria estratégica című könyvébe 2010-ben, a haiti földrengés idején személyes üzenetet írt a kolumbiai szerzőnek: ebben felkavarónak nevezte García Márquez Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak című kötetét, és megjegyezte, hogy bár akkortájt egyéb kötelezettségei lettek volna, azonnal olvasni kezdte a könyvet. "Már hiányoztak a történeteid" - írta barátjának Castro, aki hozzátette azt is, hogy a Haitit sújtó járvány a Szerelem kolera idejénre emlékezteti.
Bár a kolumbiai író szívesen fogadta Castro szerkesztői megjegyzéseit, egyelőre nincs információ arról, hogy ez kölcsönös lett volna. García Márquez egy 1978-as interjúban azt mondta, szemtől szemben kritizálja a kubai elnököt, ám a nyilvánosság előtt ezt soha nem tenné.
Eltemették Castrót, a sírján ennyi áll: FIDEL link
Eltemették Fidel Castrót: a kubai forradalom 90 évesen elhunyt vezetőjét Santiago de Cuba városában, a Santa Ifigenia temetőben helyezték örök nyugalomra.
A hamvakat vasárnap helyi idő szerint kora reggel szállították át a Forradalom teréről a temetőbe. A három kilométeres szakaszon több ezer gyászoló gyűlt össze, sokan a kubai zászlót lobogtatták, s azt kiáltozták:
Éljen Fidel!
Voltak, akik rázendítettek a kubai himnuszra. A gyászszertartás kezdetét huszonegy ágyúlövés jelezte.
Castrót nagy meglepetésre egy magánjellegű ceremónia keretében temették el, miután kubai tisztségviselők az utolsó pillanatban módosítottak a terveken, és megtiltották az esemény hazai és nemzetközi élő televíziós közvetítését.
Santiago de Cuba, 2016. december 4.
Raúl Castro kubai elnök végsõ nyughelyére helyezi bátyjának, Fidel Castro volt kubai elnöknek az urnáját a Santa Ifigenia temetõben Santiago de Cubában 2016. december 4-én. A kubai kommunista forradalom vezetõje november 25-én, 90 éves korában hunyt el.
A szertartáson így csak a családtagok és a meghívott vendégek vettek részt, köztük több latin-amerikai baloldali vezető, úgymint Nicolás Maduro venezuelai, illetve Evo Morales bolíviai elnök, valamint Inácio Lula da Silva és Dilma Rousseff volt brazil államfők. Az Egyesült Államokat Jeffrey DeLaurentis nagykövet és Ben Rhodes nemzetbiztonsági tanácsadó képviselte.
A temetésen Franciaországot képviselő Ségolene Royal környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy az egyszerű szertartáson senki sem mondott beszédet.
A görög miniszterelnök, Aléxisz Cíprasz ment csak el az Eu-ból vezetők közül.
Nem véletlenül! Erős üzenete van ennek!
Ráadásul senki se bírálta élesen ezért.
Senki se merte! :-)
Am, Fidel rendszere sokkal emberibb volt a megelozoknel Kubaban; ez vitan feluli.
Azota kicsit tulelte a sajat korszakat; am a TV kepen most sem a kubaiak gyulolkodeset, Fidel-utalatot latni.
De most itt, akik soha semmifele forradalmat nem lattak, es plane nem csinaltak...es elh@lyulten keptelenek is ra, nos, azok ragogumikent ismetlik amit a mai propaganda allit egy valodi hosrol.
Ja, meg nevtelen forumokon, ragogumizva biraljak azt, aki a maga koraban tenyleg hos volt...
Helyi idő szerint vasárnap reggel hét óra körül huszonegy ágyúlövés dördült el Fidel Castro tiszteletére, jelezve, hogy elkezdődött a szertartás.
A Santa Ifigenia temetőben nyugszik a kubai történelem számos ismert személyisége - politikusok, költők, üzletemberek -, köztük José Martí költő, író, a Kuba függetlenségéért vívott küzdelem kiemelkedő alakja. Fidel Castro hamvait a Martí-mauzóleum közelében helyezik el. link
Ahonnan indult, ott ér véget a Castro
legendája!!!!
A gyászmenet Fidel Casto hamvaival szerdán indult Havannából a Kuba túlsó szegletében található Santiago de Cubába. A menet útvonala ugyanaz volt - csak éppen ellenkező irányú -, amelyen egykoron Castro és forradalmár társai haladtak végig, hogy végül 1959. január 1-jén megdöntsék az amerikai támogatást élvező Fulgencio Batista rendszerét.
A négynapos gyászmenet szerdai kezdete előtt százezrek vettek búcsút Castrótól a főváros központi terén, Forradalom terén tartott gyászünnepségen. Azon részt vett több külföldi vezető is, többségük latin-amerikai országokból érkezett.
Nem lesz se Fidel Castro utca, se e néven közterület
A volt kubai vezető akaratának megfelelően halála után sem utcákat, sem közterületeket nem neveznek el Fidel Castróról - közölte szombaton Raúl Castro államfő Santiago de Cubában bátyja gyászszertartásán.
Az emberek az utcán szinte sorfalat állnak, hogy végső búcsút vegyenek ikonikus vezetőjüktől.
A gyászmenet az őt hatalomra segítő forradalom útját visszafelé járja be, hogy aztán annak kiinduló pontján, Santiagóban érjen véget a vasárnap délelőtti temetéssel. link
Te komolyan gondolod ezt, hogy ennyire isteníted Fidelt?? Egy egész országot és népét vetette vissza 60 évvel! Már a ruszki rezsim is megbukott rég, de ott a mostani nyitásig még mindig tombolt az, ami a világ más részein is már évtizedek óta lezárult. Vagy szerinted akik elmenekültek onnan, azok mind megbánták rég tettüket és rájöttek, milyen jó volt a "múltban élni"??? Áruld már el, mi volt olyan jó Fidel rendszerében???
Tudatos volt ez a népi erők részéről. Minden deviza hitelest, bűnözőt, klinikailag regisztrált idiótát ráküldtek Floridára.
A népszerű "Sebhelyes arcú" cimű film segít értelmezni tompított formában az akkori vibrálást.
Che Guevara az amerikai média által biztosított támogatásról:
"Che Guevara explained in his diaries, “A foreign reporter -- preferably American -- was much more valuable to us at that time (1957) than any military victory. Much more valuable than rural recruits for our guerrilla force, were American media recruits to export our propaganda"
Cuban_revolutionary_propaganda#Personal_Interviews link
Óriási tömeget várnak a Fidel Castro hamvait tartalmazó urnához
Fidel Castrót szombaton hamvasztották el. A katonai díszkísérettel fogják körbehordozni az országban, és végül Santiagóban temetik el, abban a városban, ahonnan az 1959-es kubai forradalom kiindult.
A következő két napban a havannai Forradalom téren állítják ki a Castro hamvait tartalmazó urnát. A hivatalos program szerint kedd este érkeznek meg a külföldi delegációk és állami vezetők, hogy leróják kegyeletüket!!!
Elhunyt Fidel Castro az utolsó hős
Ég veled COMMANDANTE!!! link
Viva Cuba!!!!!!!!!