Én ennek csak a Ricsi shortom miatt nem örülök, mert a bikázók magukkal húzzák a Ricsit is, pedig olyan szépen lefelé tendálna egyébként... :(
Törölt felhasználó2005. 03. 07. 09:56
#28743
na végre irány a 7600
Törölt felhasználó2005. 03. 07. 09:27
#28742
ANTENNA HUNGÁRIA - a részvényesek valamilyen formában mindenképpen megkapnak hozzávetőlegesen 11 milliárd forintot . . . /Obje ktív tények és egy AH részvényes szubjektív véleménye a részvény árfolyamára ható tényezőkről/ . . . 1 . MINDEN JELENTŐS SZEREPLŐNEK ÉRDEKE AZ ANTENNA HUNGÁRIA ÁRFOLYAMNÖVEKEDÉSE . Ez persze minden tőzsdei társaság minden részvényesének érdeke, de az Antenna Hungária esetében speciális helyzetek sorozata alakult ki. Mivel az Antenna Hungária privatizációjáról szóló pénteki Világgazdaságban megjelent cikk jelentős - immár kockázati tőketársaságok részéről is megmutatkozó – érdeklődésről számolt be, így a jelenlegi tulajdonosoknak rövid távon már nem érdeke kiszállni a papírból (értsd: nem érdeke kínálatot teremteni a piacon, azaz árcsökkentő tényezőként megjelenni), hiszen jelen piaci helyzetben úgy ítélik meg az ügy főszereplői a konkrétumok ismeretében magasabb áron adhatnak túl a részvényeken. . Soha nem volt ennyi érdeklődő az Antenna Hungária privatizálandó részvénycsomagjára, annak ellenére, hogy az árfolyam magasabb, mint akkor, amikor kevesebb érdeklődő volt. . Minden jelentős tényezőnek érdeke az Antenna Hungária árfolyamemelkedése: ÁPV Rt, Rahimkulov…. Az Ápv. Rt. úgy írta ki a HVB által elnyert tendert, hogy a fő szempont a minél magasabb privatizációs ár….. A rövidtávon realizálók nagy részétől elvették a részvényt a gyűjtögetők, akik – szerény rálátásom alapján - nem adják már vissza, így a ténylegesen forgó részvények száma folyamatosan csökken, az új belépők csak egyre magasabb áron tudnak venni. És miért is veszik egyre magasabb árfolyamon? Ki a közelgő rekord osztalék miatt, ki a chart vételi jelzése miatt, a részvény tele van sztorikkal - ki miért… . . 2. ÁRFOLYAMEMELKEDÉS HÍREK NÉLKÜL, MIÉRT IS? . A részvény árfolyama már tavaly túllépte a könyv szerinti értéket, ugyanakkor 2005-re mindenki várt spekulációs vásárlásokat, csak éppen tavaszra. Miért indult be már ilyen korán az Antenna? Az árampapírok tanúsága: mindenki fél, hogy kimarad. . Január elején a magam részéről nem vártam, hogy március közepéig árrobbanások lesznek az Antenna Hungária piacán. Így gyűjtögető életmódot folytattam. Mi az oka, hogy szinte hírek nélkül megy a papír? Ahogy az áramos papírok is példátlanul, már novemberben kezdtek rallyzni, úgy vélem az Antennánál is mindenki fél, hogy kimarad a jóból /= a közvetlenül osztalékfizetés előtti szokásos árfolyamnövekményből /. . . 3. DE JÖNNEK A HÍREK IS . A pénteki Világgazdaság beszámolt róla, hogy a szerdai kormányülésen már döntés született arról, hogy a televíziózás területén újabb kizárólagos jogokat kap az Antenna Hungária Rt. A jó hírekkel a Kormány is besegít vonzóbbá tenni társaságot a leendő kérőknek. . Március utolsó harmadától lesznek új hírek is: először az osztalékjavaslat, amely a várakozások alapján villámgyorsan beépül az árfolyamba, de nem elképzelhető, hogy a szelvényvágásig parabolikus emelkedés fog bekövetkezni. Az árfolyam szempontjából nem baj, ha nem lesz jelentős osztalék, mert ha az állam a cégben hagyja a pénzt, vagy hiteltörlesztésre fordítja - aminek azért kicsi az esélye - akkor új tulajdonos megkapja a 11 mrd forintot, így az Ápv. Rt. ennyivel magasabban tudja értékesíti a részvényeket. A privatizáció a kivezetés miatt nem veszély a jelenlegi részvényeseknek (hígulás), hanem esély a magas kivezetési árra, mely küzdelemben nem kisebb harcostársuk lesz, mint M. Rahimkulov. . . 4. SZELVÉNYVÁGÁS UTÁN MIÉRT NEM TÖRVÉNYSZERŰ AZ ÁRFOLYAM VISSZAESÉSE? . A jelenlegi hírek alapján maximum a II. negyedév elején történhet meg az állami pakett értékesítése. Akkorra a 180 napos átlag jóval 4000 fölött lesz, ami megtarthatja az árfolyamot, hiszen a jogszabály alapján legalább ezen az áron kell ajánlatot tennie az új tulajdonosnak. Köztudott, hogy ajánlat esetén a privatizációs ár is szerepet kaphat, de ha az osztalék kevesebb lenne a piaci várakozásoknál, akkor a privatizációs árfolyam lesz a Vodafone-értékesítés értékével magasabb. A kör bezárult: a részvényesek valamilyen formában mindenképpen megkapják a tavalyi rekord adózott eredményt (most beépülő árfolyamnyereség, osztalék, ajánlati ár útján…). . . 5. AZ ADUÁSZ: RAHIMKULOV . És ha megkapták, akkor ott lesz az újabb sztori: az új főtulajdonos megkezdheti a harcot Rahimkulovval, aki - mivel deklaráltan pénzügyi befektetésnek tekinti a részesedését - aligha fogja odaadni a 10 %-os pakettjét 5000 Ft alatt, ha a tulajdonszerzésétől a várható privatizáció lezárásáig, ajánlattételig legalább 1,5 - 2 év eltelik, /és közben zsebre teszi az osztalékot is…/. Rahimkulov AH pakettjének teljes bekerülési értéke a 4000 Ft-hoz jóval közelebb van, mint a 3000 Ft-hoz. 5000 Ft alatti eladásnál – az időmúlást is figyelembe véve - egy elhúzódó kivezetési harc esetén érdemesebb lett volna a banki betétbe tennie a pénzét. De nem így tett….
Törölt felhasználó2005. 03. 07. 08:53
#28741
Sziasztok! 17600 Ftnál vettem 20 Egis részvényt, és most hozzátok fordulok egy kérdéssel: Adjam el mivel most 17700 Ft, vagy várjak az osztalékig, hátha feljebb megy még.
TIPPSAROK