960 forintos fair értékkel kezdte meg a PannErgy követését a KBC Securities, ami 17 százalékos növekedési potenciált jelent a tegnapi záróárfolyamhoz képest. Elemzőnk a szcenárióelemzés alapján három kimenetelt vizsgált meg 2016-ig. Az első a pesszimista, ami a jelenleg is futó szentlőrinci és berekfürdői erőmű mellett csak a miskolci beindítását valószínűsíti 730 forintos fair érték mellett. Az alapeset 5, míg az optimista 7 új projekt befejezését tartalmazza, 930 forintos, illetve 1 150 forintos fair értékek mellett.
"Elméletileg a PannErgy is fúrathatna, hiszen ennek a projektnek a hátterében ők állnak:
link
Én többnyre már Bokornak sem hiszek, de ha a közgyűlésen bejelentette, hogy egyszerre csak két projektet hajlandók futtatni, akkor szinte biztos, hogy nem
ők azok. Nehogy agyonerőltessék már magukat egyszerre három projekt kivitelezésével :))) A két csigalassúsággal "futó" párhuzamos projekt pedig jelenleg
Miskolc és Gödöllő.
balta"
A közgyűlésen az hangzott el, hogy egyszerre négy projekt futtatása a cél. Ebből kettő fizikai kettő pedig tervezői. Gödöllő jelenleg nem fizikai, így akár...
Elméletileg a PannErgy is fúrathatna, hiszen ennek a projektnek a hátterében ők állnak: link
Én többnyre már Bokornak sem hiszek, de ha a közgyűlésen bejelentette, hogy egyszerre csak két projektet hajlandók futtatni, akkor szinte biztos, hogy nem ők azok. Nehogy agyonerőltessék már magukat egyszerre három projekt kivitelezésével :))) A két csigalassúsággal "futó" párhuzamos projekt pedig jelenleg Miskolc és Gödöllő.
porti egy fajtalankodó hulladék. Nem tudtad, hogy a saját lányát is megrontotta? Sajnos nem tudták rá bizonyítani, mert a lánya nem vallott ellene. És persze mind ezt úgy csinálta, hogy előtte még az anyját szopatta a hálóban. Ez nem vicc, tényleg így történt, ez nyílt titok. Azóta ilyen torz lelkű, nem tudja feldolgozni a történteket. Mindig csökkenésben gondolkodik, vajon miért?
PANNERGY