szerintem mind három blue rendben van, a ricsi igazolta, hogy a gyógyszeripari részvény a leg válságállóbb ,egyedül tudott ath - ra menni az otp erős cég kicsit talán most előre szaladt,az előttünk álló bizonytalanság ( vírus, moratórium) miatt korrekció várható, mivel stabil erős jól is kijöhet a válságból ( bankvásárlás)a mol a mélypontról szépen rallizott, most szintén korrigál, közép távon jó lehet, viszont hosszabb távon kérdéses, hogy az egész szektorra váró kihívásokkal meg tud e birkózni ( olaj kereslet globális csökkenés)
Abszolút egyetértek, nem egymás ellen vagyunk, hanem azért, hogy megvitassuk ki mit gondol és mindenki profitáljon a maga szintjén, akár azzal, hogy többlettudásra tesz szert, akár azzal hogy némi plusz pénzre :). Én egyiknek sem vagyok az elrontója, mert az egyik azonnali megtérülést hoz, a másik meg hosszútávút.
Szerintem MOL nem szállt el nagyon a realitástól. Sokkal inkább bízom középtávon a jól teljesítésében, mint OTP-nek. Richternek 2020 egészen jó éve volt. Sikerült új ATH-t ütnie, egyedül a magyar Blue-k közül. Az az érzésem jövőre max. stagnálásra futja majd. Szóval nálam befektetésre abszolút a MOL van az első helyen, változatlanul. A most látható korrekciót vételekre érdemes kihasználni. Remélem legalább 1860-ig lemegy!
Én nem vagyok elemző, vannak itt, akik kenik-vágják és még nekik is nehéz megmondani. SZUBJEKTÍVEN én a péntekből indulok ki, hasonló volt, mint a mai nap eddig, csak más szinteken (a gap nyitást leszámítva). Estünk egyet, aztán kicsit visszajöttünk nap közben, túl nagy mozgás ott sem volt, aztán jött a fekete leves. Számokkal: 2160 körül mozgott +/- 10 Ft több órán át, valamerre ki kellett lépnie. Mint tudjuk lefele ment. Aztán hétvégén jött az emóciós sokk, réssel nyitottunk lefele. Azóta 2070 körül mozog +/- 18 Ft. Szerintem ma is mennie kell valamerre és én erre írtam, hogy szerintem lefele, mivel a 2090-et nem tudta átvinni. Minden olajos cég (és olaj) nagyobb mínuszban van, mint a MOL jelenleg. Kérdéses lehet USA nyitása, hogy hozzátesz vagy elvesz. Hát ki-ki döntse el, hogy venni fognak tengeren túlon vagy eladni itteni részvényeket. De ez rövid táv, konkrétan mára... holnap meglátjuk. Ha lenne egy "jó" belépési pont, akkor mindenki megnyugodna (TF hívők, egyéb hívők) és onnan mehetne felfele, mai ismereteink alapján.
Ebben a forumban kimondottan jo, egymast segito kozhangulat van. Ezt tartsuk meg, meg akkor is, ha netan mas velemenyeken vagyunk. De most eppen egyezunk. Tudjuk, mindannyian tevedunk, gyakrabban is mint szeretnenk. Ritkan tradelek BET-en, de most a MOLban kozeptavon kiemelkedoen nagy potencialt latok.
Köszi ismét az elemzéseket. Hasonlóan várom én is, ahogy Te, múlt héten írtam, hogy rövid távon lefele fog jönni véleményem szerint is, nagyjából 2000 környékére. Alászúrhat, de ha markánsan elesik, akkor 120 pontonkánt várom lefele 1980-ról (a korábbi 1500-tól tartó emelkedés visszatesztje) --> 1860 --> 1740. A valószínűségek ezzel arányosan csökkenek, de lépcsősen onnan kezdenék beállni longra. Addig marad a short. Ahogy fordul (persze az épp aktuális para/vírus helyzettől függően), onnantól full long. Napi árfolyam: nem tudom ki mit lát, de szerintem megvolt a max. 2088-nál. 2090-nél nyitott gap down-nal és azt nem sikerült átvinnie, szóval én feljebb nem várom ma. Plusz kinyit USA is, akik szerintem csak erősíteni fogják az irányt lefele (OMW: -5%, Brent: -4%, meg amúgy minden piros). Ez a véleményem és igen pozícióból beszélek, DE NEM fel vagy le, hanem azért, hogy segítsük egymást (az hogy van pozícióm, csak megerősíti a véleményemet).
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.