"Iparági szakértők jó ideje az északi-tengeri mezők hozamának gyors apadását is jósolják. A brit tengeri olajkitermelői szövetség már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy az északi-tengeri brit nyersolaj-kitermelés több mint másfél évtizede, 1999-ben tetőzött - abban az évben a brit szektor tizenkét havi nominális hozama megközelítette a 400 millió hordót -, és az északi-tengeri talapzatból évente kitermelhető nyersolaj mennyisége a szervezet szerint 2020-ig várhatóan a legutóbbi csúcs egyharmada alá csökken."
De mondhatjuk úgy is, hogy egy gyorsan változó világban vannak, akik felismerik a lehetőségeket. Mások meg nem. Ezektől a tőke szépen átáramlik az ügyesekhez.
Egyébként minden szavad igaz.
Ha megfigyeled az elmúlt éveket a "nagyok" mindig találtak maguknak megfelelő "játszóteret"! Arany/ezüst, Korea, Forint/Zloty, Svájci Frank hitelek, most az olaj! Keresnek mindenen, akár fel, akár le! Begyűjtenek cégeket(Daewoo-GM), felvásárolnak ingatlanokat(Budapest) stb.., A mostani cél az olaj, és a hozzá kapcsolódó cégek, üzletág! Nemsokára komoly felvásárlások lesznek, persze marha olcsón, jönnek az összeolvadások! Utána ismét rend lesz az olaj piacán(amikor szinte minden az ő tulajdonuk lesz)! Én ebben, valamint abban bízok, hogy miután Magyarországot lenyomták és olcsón beszálltak mindenbe, jön a tervszerű felminősítés és a BUX rövid ideig ugyan, de megy az egekbe! Ebben a MOL.
-nak bőven lesz tere 20.000-ig!
"Az olajpiac helyzete annyival jobb, hogy a motorizáció előretörése megállíthatatlannak tűnik, és az üzemanyagfogyasztás bővülése még egy időleges feltörekvő piaci/kínai recesszió után is valószínűleg folytatódna: kismillió robogó, iránytaxi és private jet fog szolgálatba állni a következő években Ázsiában és Afrikában. Ráadásul a kínálat is hamarosan nagyot csökkenhet: a palaolaj kitermelő kutak gyorsan kifogynak (már az első év után drasztikusan esik a termelésük), és újak nyitására a magukat megégetett amerikai bankok/kötvény/részvénybefektetők nem fognak pénzt adni a wildcatter-eknek. Egy-két év alatt drasztikusan csökkenhet az amerikai termelés, és ekkor szinte biztos vagyok abban, hogy (miután a vetélytársakat egyszer s mindenkorra lemészárolták) a haramiaállamok (Szaúd, Oroszország, többi OPEC tag) összefog és leviszi annyira a termelést (lehet, hogy nem is kell ekkor már sokkal), hogy az olajár visszamenjen 40-70 dollár közé. Ilyen árak mellett nem fognak újra pénzt kapni a palaolajos vállalkozók, hiába jönne ki a projekt szépen excelben nyereségesre, mert minden finanszírozó tudja, hogy a 2015-ös baleset bármikor újra megtörténhet, így az amerikai palaolaj-boom nem indul újra."
(Zsiday - link
A Mol certit nem neztem, ha ekkora ott a spread, akkor azt tenyleg nem erdemes venni. De otp az mar jo, a dax meg meg jobb. Es igazad van, nincs nyito es zaro kereskedes. De van attet.
A Molról beszélek amiben accept nyomul, és hogy miért nem való az ő kereskedési módszerére a certi.
Az Otp-nél 20 pont a spread valóban, így jelenleg max 25 pont körüli a nullszaldó napon túlra. S azt az Otp 25 pont mozgással le is dolgozza, mivel ott 1 certipont mozgás 1 Otp pont mozgásnak felel meg. Nagy különbség. Napon belül jobban kihozható pluszba.
Pénteken a Mol 195 pontos sávban lavírozott, certivel long irányba még +0 sem jött volna össze mert 14 ezren nyitott s csak lefele csordogált egész nap. Míg sima részvénnyel játszható volt a zárás előtt 13830-n vétel s dobás záróban 13940-n. Az 80 pont haszon, 100 db-nál 8 ezer Ft. A short certinél meg 200 pont a spread, még macerásabb.
Kis tévedésben vagy: certivel nem tudna ugyanazt megcsinálni. Kapásból 150 pontnyi mozgás a spread maga, plusz boriköltség s azzal kb 160 pontnyi mozgás. Ugyanez normál részvénnyel 30 pont neki jelenleg napon belül és 60 pont napon túl. Továbbá nem lehet nyitóban és záróban certivel kereskedni, pedig akkor vannak nagy meghúzások és lekötések. Ha figyeled, akkor ő olyankor kereskedik. Lekötést megveszi, felhúzást eladja. Na ebből certivel totál kimarad.
A certi pont nem DT-re való. Hanem trend meglovagolására több napra/hétre. De akkor is csak akkor érdemes ha legalább 2* annyit fektetsz be mint amennyi normál részvényben tudnál. Különben mi értelme 100 db certivel szórakozni? Semmi.
A Molnál figyelni kell azt is hogy egy certipont mozgás 10 pontnyi Mol mozgásnak felel meg. Tehát az 1000 db certi hangzatosnak tűnik, de csak 100 db Molnak felel meg.
azert van nemi kockazat. gondolok itt pl keffer-re akinek 11930 korul volt a certi kiutesi ara mikor 14200 korul belevett.
majd olyan iramban esett kishijjan kivagtak( igaz elotte eldobtakb 100 pontal kiutes elott).
szocal van riziko
az ketsegtelen hogy kevesebb toket igenyel ugyan olyan hozam/bukohoz.
Certi pont az olyan dt-zoknek van, mint te vagy. Tizedannyi befektetessel lehet ugyanannyit keresni. Ahogy olvaslak, te parszazas pakkokkal kereskedsz, es par tiz pontokat realizalsz. Sok penzzel keresel keveset. A certi lenyege, hogy keves penzzel csinald ezt meg :)
Ha legkozelebb valami papirt veszel, akkor vegyel 10 darab longcertit ugyanabbol a papirbol. Az nem tetel, es nem osszeg. Csak hogy megerezd, nem ordogtol valo.
Egyebkent nem kell felni az arjegyzotol, akar eladsz, akar veszel, o azon keres, es rogton lefdezi magat. Neha tenyleg eltunik, mint ahogy neha az Erste Netbroker se elerheto technikai hiba miatt, persze pont akkor, amikor nagy a mozgas. De nem veszelyes.
A certire raterve meg. Nagy tételben soha nem vennék certit, (a korabban taglaltak miatt) foleg turbot.
Otiban van de olyan mennyiség ami nem tesz frusztrált-á ha isten ments kivegeznek. Durván Tokem 2%-a. Ennyit szanok a shortos játékokra. Ezt max 2,5% ig engedem fel.
Egyelore sz*at az oti :)
Ugyvan..lassan oda is eljutunk hogy mar a megbízás visszavonás is limit idos lesz.
Itt van az iceberg, a céget nem jelöli a konyv, most a stop megbízás törlése is....kapjak be.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.