Panoráma  

Robog tovább az osztogatós populista vonat immár Tisza köntösben újratöltve, miközben sokan végre egy új, normális adórendszert vártak.
Mindhiába.
Marad a dagonyázás.
https://24.hu/fn/gazdasag/2026/10/19/parlament-magyar-peter-koltsegvetes/

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20261012/erik-az-ujabb-csorte-a-spar-az-europai-bizottsaghoz-fordult-869002
"A Spar által az APA osztrák hírügynökséggel ismertetett beadvány szerint az előző kormány által bevezetett különadót az új magyar kormány sem szüntette meg, csupán olyan módosítást hajtott végre, amely lehetővé teszi, hogy a nagy kereskedők több kisebb társaságra bontva működjenek, és így alacsonyabb vagy nulla különadót fizessenek."
Ilyen a magyar módi! Nem életszerű, betartható,méltányos adó jogszabályokra van szükség,hanem kibúvóra lehetőséget nyújtó kiskapukra. Aztán ha úgy tartja a kormány kedve,akkor megengedi használni a kiskaput,ha nem,akkor meg nem. Éljen a rendszerváltás!

Felföldi József:
"Nem ezt érdemeljük.
Harminchat év telt el a rendszerváltás óta. Harminchat év, amely alatt politikusok jöttek, politikusok mentek, pártok születtek és tűntek el, kormányok váltották egymást, és közben mi, magyar emberek újra és újra elhittük, hogy most majd jobb lesz.
Hogy most már számítunk. Hogy most már nem a pártállam mondja meg, hogyan éljünk. Hogy lesz tisztességes verseny, működő ország, kiszámítható élet, valódi felelősség és olyan politika, amely nem saját magát, hanem az országot szolgálja.
Ehhez képest mit kaptunk? Kaptunk egy olyan rendszerváltást, amelyben sokak számára a szabadság valóban megérkezett, de a biztonság nem. A régi világ eltűnt, de a régi kapcsolatok, érdekek és reflexek közül nagyon sok tovább élt. A privatizáció során hatalmas állami vagyon került magánkézbe, miközben emberek tízezrei veszítették el a munkahelyüket és a korábbi egzisztenciájukat. A történelmi átmenetnek ezt az oldalát ma már kutatások is komoly állami vagyonvesztéssel és a korábbi hatalmi elit egy részének átmentésével hozzák összefüggésbe.
Aztán megtanultuk, hogy a politika nem feltétlenül szolgálni akar, hanem hatalmon maradni.
Megtanultuk, hogy választás előtt mindenki a nemzetről, az emberekről és a jövőről beszél, választás után pedig gyakran jön a magyarázkodás, a megszorítás, a felelősség áthárítása. Megtanultuk, hogy lehet egy országot éveken keresztül azzal tartani mozgásban, hogy mindig találunk valakit, akit lehet gyűlölni: kommunistát, liberálist, jobboldalit, baloldalit, migránst, Brüsszelt, Sorost, oligarchát, tiszást, fideszest.
Közben pedig mi egymásnak estünk. Ez talán a politika egyik legnagyobb bűne az elmúlt harminchat évben. Nem pusztán az, hogy mennyi pénzt költöttek el rosszul, mennyi lehetőséget szalasztottak el, vagy hogy mennyi közpénz körül merültek fel viták. Hanem az, hogy sikerült elhitetni velünk, a másik magyar ember az ellenségünk. Pedig nem az! 
Az egyik oldalon ugyanúgy dolgozó ember van, mint a másikon. Ugyanúgy gyereket nevel, számlákat fizet, vállalkozást próbál életben tartani, félti a szüleit, aggódik a gyerekei jövője miatt. Mégis sikerült odáig jutnunk, hogy politikai hovatartozás alapján családok, barátságok és közösségek szakadnak szét.
És közben a politika egyre távolabb került az emberek valódi életétől.
Gazdaságilag sem azt kaptuk, amit reméltünk. Magyarország ma az Európai Unió része, NATO-tag, modern, exportképes gazdasággal rendelkezik, és rengeteg embernek valóban összehasonlíthatatlanul több lehetősége van, mint 1990 előtt. Ezt nem szabad letagadni. De az sem igaz, hogy minden rendben van. Az OECD 2026-os jelentése szerint például a magyarországi alacsonyabb jövedelműek részesedése a teljes jövedelemből 30 százalék feletti szintről 22 százalékra csökkent 1990-es évektől 2024-ig, miközben a társadalmi mobilitás továbbra is gyenge.
Vagyis lehet egy ország gazdasága működőképes, miközben az emberek egy része még mindig úgy érzi, hogy hiába dolgozik, nem jut egyről a kettőre.
Ez pedig nemcsak gazdasági kérdés, hanem erkölcsi. 
Mert milyen társadalom az, ahol sokan már nem azt kérdezik, hogy „mit tudok létrehozni?”, hanem azt, hogy „kinek kell megfelelnem ahhoz, hogy érvényesüljek?” Milyen ország az, ahol a politikai kapcsolatok fontosabb lehetnek, mint a teljesítmény? És milyen demokrácia az, ahol négyévente úgy teszünk, mintha az emberek véleménye számítana, aztán a következő négy évben újra ugyanazokat a falakat építjük magunk köré?
Én ezért gondolom azt, hogy 2026-ban nem egyszerűen a kormány összetételének kell megváltoznia. Ha valóban rendszerváltást akarunk, akkor a politikai gondolkodásnak is meg kell változnia. Nem elég más neveket írni a minisztériumok ajtajára. Nem elég lecserélni a minisztereket, államtitkárokat, vezetőket, és hajtóvadászatot indítani a korábbi politikai szereplők és a gazdasági elit ellen. 
A valódi rendszerváltás ott kezdődik, amikor a politikus végre megérti, hogy az ország nem az övé. Az állam nem a hatalmon lévőké. Az ország nem egy politikai tábor tulajdona. A választó pedig nem ellenség, nem alattvaló és nem négyévente elővehető szavazólap. Hanem a gazdája annak, amit a politika csak kezelhet.
Nekem ez lenne a valódi rendszerváltás 2026-ban.
Kevesebb gyűlölet. Kevesebb hazugság. Kevesebb kivételezés. Több felelősség. Több tisztesség. Több teljesítmény. És végre egy olyan ország, ahol nem az számít, hogy kihez tartozol, hanem az, hogy mit tettél le az asztalra.
Mert az elmúlt harminchat év után szerintem ezt már joggal várhatjuk el."

https://444.hu/2026/10/07/ujpest-utfelujitas-mozgaskorlatozott-parkolo-bkk-fovaros
Azért Budapesten eléggé leült a színvonal. 

https://magyarjelen.hu/belfold/33790-mi-hazank-az-ipoly-utan-a-dunara-sem-mondhatjuk-tobbe-hogy-hajozhato-folyo
Ahogy a fidesz alatt, sehogy.

Káncz Csaba: FRANCIAORSZÁG LESZ AZ ÚJ GÖRÖGORSZÁG?
Magas államadósság, erőszakos utcai tüntetések: Franciaország „Európa beteg embere” lett.
A francia államkötvények hozamai ma tovább száguldottak az ég felé, az euró pedig tovább gyengült az eurózónás költségvetési és politikai aggodalmak miatt. 
A 10 éves francia hozam 15 bázisponttal 4,91%-ra emelkedett, és ezzel visszatért a múlt héten elért 24 éves csúcsra.
https://www.fxstreet.com/news/euro-plummets-as-french-bonds-sell-off-intensifies-after-a-day-relief-202610071122 ;
EGYSZER ÉLÜNK
Amikor 2013-ban úgy tűnt, hogy az euróválság kicsúszik az irányítás alól, az Európai Központi Bank (EKB) akkori elnöke, Mario Draghi kimondta a mára legendássá vált szavakat: „Bármi áron.” 
Ez alatt azt értette, hogy az EKB szükség esetén felvásárolja az államadósságokat, amíg a pénzügyi piacok meg nem nyugszanak.
Azt követően évekig az infláció idegen fogalommá vált, az alacsony kamatlábak pedig gyakorlatilag arra ösztönözték a kormányokat, hogy eladósodjanak. 
Macron készségesen megragadta a Draghi nyilatkozata által kínált lehetőséget, és lazán adósította el még tovább az országát.
Ellentétben például Németországgal, ahol az akkori pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble közismerten a „fekete nulla” politikáját folytatta – ami kiegyensúlyozott központi költségvetést jelentett. 
A franciák viszont laza hozzáállást tanúsítanak az államadóssághoz. 
Az utolsó hiánymentes központi költségvetés 1974-ből származik.
LESÚJTANAK A KÖTVÉNY-BEFEKTETŐK
De most ennek az aranykornak vége. 
A francia kormány jelenleg azt tapasztalja, ami Liz Truss brit miniszterelnöknek kevesebb mint 50 nap után a hivatalába került: a kötvénybefektetők lecsapnak, és felhajtják az államkötvények hozamát.
A francia és német kötvények hozamkülönbsége, a „spread” mára 1,4 százalékra emelkedett, amivel nagyobb, mint Görögország és Olaszország esetében (1. kép)
A teljes adósság 3,5 billió euró – ami a GDP 120 százalékának felel meg, bár a maastrichti kritériumok 60 százalékot írnak elő – és az éves adósság meghaladja a GDP 5 százalékát (a megengedett maximális érték 3 százalék), és a helyzet veszélyessé vált.
Az országot az elszegényedés lefelé tartó spirálja fenyegeti: a kamatfizetés költségei emelkednek, az államháztartási hiány még tovább növekszik, és a befektetők ezért még magasabb kamatlábakat követelnek.
„Egy fortyogó, mély strukturális válság közepén vagyunk” – mondja Pierre Moscovici volt pénzügyminiszter a Financial Timesnak. 
https://www.ft.com/content/9b252b46-a87c-45e7-a09a-45a39ce077b8?syn-25a6b1a6=1 ;
„Franciaország valószínűleg túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen, de nem túl nagy ahhoz, hogy elkerülje a pénzügyi piacok büntetését.”
„Franciaország alvajáróként halad egy olyan úton, amely egyenesen a pénzügyi válsághoz vezet” – teszi hozzá Mike Riddell, a Fidelity International alapkezelője. 
„Úgy tűnik, a piacok fokozatosan felfigyelnek erre.”
Márpedig az államadósság finanszírozásának növekvő költségei az utolsó dolog, amit Macron kormánya akar. 
Jelenleg több százezer iskolai és egyetemi hallgató tüntet, több pénzt követelve az oktatása. 
Eközben az elnök terve, hogy a nyugdíjkorhatárt 62-ről 64 évre emeljék, kudarcot vallott, holott az jelentősen csökkenthette volna az állami költségvetés terheit.
A Financial Times szerint Franciaország „a kormánytól több pénzt követelő utcán tüntetők és a kötvény-befektetők között őrlődik, akik az államadósság ellen fogadva büntetik a fiskális felelőtlenséget”.
Franciaország politikai helyzete sem segít megnyugtatni a befektetők idegeit. Macronnak nincs parlamenti többsége, ami nagyrészt megköti a kezét belpolitikában.
A jövő is bizonytalan. 
A jobboldali populista Marine Le Pen a favorit a jövő tavaszi választásokon. 
Ő azt ígéri, hogy 60 évre csökkenti a nyugdíjkorhatárt.
A baloldali populista Jean-Luc Mélenchon – aki jelenleg Le Pen potenciális ellenfele a második fordulóban – kalandos eszközökhöz akar folyamodni: felszólítja a francia jegybankot, hogy egyszerűen égesse el az államadósságot.
PROBLÉMA AZ EGÉSZ EURÓÖVEZET SZÁMÁRA
Az apró Görögország 13 évvel ezelőtt a válság szélére sodorta az eurózónát. 
Vajon most egy még nagyobb katasztrófa fenyeget? 
„Franciaország nem olyan, mint Görögország volt az euróövezeti válság idején” – próbálja nyugtatgatni a francia jegybank elnöke a Financial Timest.
„Még mindig elfogadhat egy költségvetést idén, csökkentheti a hiányt, és biztosíthatja a pénzügyi piacokat arról, hogy konkrét lépéseket fog tenni az adósság konszolidációja érdekében.”
Talán így van (inkább nem), mindensestre már folynak a viták arról, hogyan segíthet az EKB Franciaországnak kilábalni a nehéz helyzetből. 
Használhat egy Transmissziós Védelmi Eszköznek nevezett eszközt, amelyet azonban korábban még soha nem alkalmaztak. 
Bár egykor Franciaország pénzügyminisztere volt, Christine Lagarde, az EKB jelenlegi elnöke nem támogatja bankja beavatkozását.
Nem az ő feladata a különböző államkötvények hozamkülönbözeteinek kiegyenlítése – jelentette ki hivatalba lépésekor, 2019-ben.
Mások azonban kételkednek abban, hogy Franciaország képes lesz önállóan kilábalni ebből a nehéz helyzetből. 
Egy meg nem nevezett volt EKB-bankár a Financial Timesnak elmondta: „Nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy a következő EKB-elnöknek a mandátuma alatt valamikor francia államkötvényeket kell vásárolnia.”
• Kérlek, támogasd az oldalamat. Köszönöm! 
https://www.donably.com/kancz-csaba-geopolitikai-jegyzetei

Az idei évben se tudtunk volna sokat felfogni, max más országok kárára.

Miért kellene elköltözni? Egy medencében fekszik az országunk,a minket körülvevő hegyekben leesett csapadéknak kb a fele ide folyik le. Csak fel kellene fogni.

Folyamatosan jöttek az intő jelek, ha csak az elmúlt 40 évet nézzük, de a döntéshozók ignorálták.

Kevesen vagyunk akiket aggaszt a magyar helyzet.

Sokan mondják, h izrael es afrika megoldja a novenytermesztest. Persze, de ott nincs tel. Nem kell futeni, cserébe egesz evben fullba lehet nyomni. Es ott van tenger. Itt nincs. Par ev es duna se lesz nyaron, mivel nem lesznek gleccserek.

Az jár jól, aki elköltözik innen. Esetleg az őrség jöhet szóba.

Bevallom önző vagyok,engem elsősorban a magyar helyzet aggaszt.

Az alapelv az, hogy 1-2 mrd embernek elegendő a víz, a többi meg le van szarva.

Régen úgy tartották, hogy a földi lét két alapvető kelléke a víz és a levegő. Ma sokaknál első helyen a pénz áll,mint alapvető létszükséglet.

Egyre többen kezdenek felébredni. Jobb későn mint soha! Engem a nyáron még hasonló gondolatok miatt leh*lyéztek,pláne hogy az új kormánnyal szemben is hiányolni mertem intézkedéseket. Akkor valami olyat mondták, hogy még nem volt rá idő,meg nem lehet mindent egyszerre. Nem tudom,azóta történt a vízmegtartással kapcsolatosan valamilyen előrelépés? Én nem hallottam semmiről...,igaz az őszből is még csak egy hónap telt el, biztos még mindig nem volt elég idő.

Egyetértek, de azért valamit hozzátennék:
     
GDP, fejlődés, elektromos autók, AI, Adatközpontok.....   Ha nincs víz és kaja, akkor minek?

Tarjányi Péter: BAJ VAN. ÉS HA NEM LÉPÜNK, BAJ LESZ…
Nemcsak az a legnagyobb probléma, hogy 2026 nyara rettenetesen forró és száraz volt. Hanem az is, hogy egyre több jel szerint nem biztos, hogy egyszeri rendkívüli nyarat láttunk. Lehet, hogy valami változik itthon, és nekünk ehhez kellene S.O.S alkalmazkodnunk.
A HungaroMet friss elemzése szerint az idei rendkívüli aszály összefügghet egy már évek óta tartó, nagy léptékű légköri cirkuláció-változással. A lényeg, hogy a nyugati szelek öve északabbra húzódott, a délről érkező magas légnyomású területek megerősödtek, így kevesebb nedvesség jutott a Kárpát-medencébe. A száraz talaj, a kevés felhő és az erős napsugárzás pedig tovább fokozta a meleget.
MAGYARUL: KEVESEBB VÍZ ÉRKEZETT, ÉS AMI HIÁNYZOTT, AZ TOVÁBB ERŐSÍTETTE A FORRÓSÁGOT.
A meteorológusok nem állítják biztosan, hogy mostantól minden nyár ilyen lesz. Azt viszont igen, hogy nem tudjuk, átmeneti jelenséget látunk-e, vagy egy tartósabb változás kezdetét, ami itt marad velünk…
És itt kezdődik az igazi probléma.
Mert 2026-ban már nemcsak azt láttuk, hogy kiszáradt a föld. Azt is láttuk, hogy ennek milyen ára van.
Az MNB számításai szerint csak a mezőgazdaság gyenge teljesítménye körülbelül 0,4 százalékponttal csökkentheti az idei gazdasági növekedést. A búzatermés közel 22, a kukoricatermés 51, a repcetermés 26 százalékkal maradhat el az előző öt év átlagától.
De itt még nincs vége.
Ha kevés a víz, csökken a folyók vízszintje. Ha alacsony a Duna, a teherszállító hajók kevesebb rakománnyal közlekednek, drágul a szállítás, romlik a folyami kereskedelem versenyképessége.
És ott van Paks.
Idén egy egész ország tanulta meg, hogy a paksi atomerőmű működése is függ a Dunától. A folyó vizére szükség van a hűtéshez. Amikor kevés a víz, már nemcsak mezőgazdasági problémáról beszélünk, hanem energiabiztonságról is. A kieső villamos energiát most be tudtuk hozni külföldről. Ez megmutatta azt is, hogy a nemzetközi összekapcsoltság nem gyengeség, hanem bizonyos helyzetekben biztonsági tartalék.
A kép tehát így áll össze:
Kevesebb víz, így gyengébb mezőgazdaság, emiatt kisebb gazdasági növekedés, amitől nagyobb élelmiszerár-kockázat, emellett alacsonyabb folyók, ami drágább szállítást hoz és turisztikai veszteséget is, az energiabiztonsági kockázatokról és növekvő állami kiadásokról nem is beszélve…
EZ INNENTŐL NEMZETBIZTONSÁGI KÉRDÉS…
Az OECD szerint Magyarországnak már önmagában a klímaalkalmazkodáshoz szükséges állami beruházásokra évente a GDP körülbelül 0,2 százalékát kellene fordítania. És ez nem olyan pénz, amit egyszer kifizetünk, aztán elfelejtjük. Ha a szélsőséges időjárás gyakoribbá válik, évről évre költeni kell vízmegtartásra, öntözésre, mezőgazdasági alkalmazkodásra, folyóinkra, infrastruktúrára, energiabiztonságra és kárenyhítésre.
Ezért szerintem rossz kérdés az, hogy jövő nyáron megint ilyen meleg lesz-e.
AZ LESZ!
A helyes kérdés az: Mi történik Magyarországgal, ha kevesebb vízből kell működtetnünk az országot?
Erre bizony most kell válaszolni, nem akkor, amikor már egymással versenyez a mezőgazdaság, az ipar, az energiatermelés, a lakosság és a természet ugyanazért a vízért.
Magyarországnak ezért nem egyszerűen aszálystratégia kell. Nemzeti víz- és alkalmazkodási stratégia kell, amely egy rendszerként kezeli a mezőgazdaságot, a folyókat, a víztározást, az öntözést, az energiát, az ipart, a településeket és a természetes vízmegtartást.
MA!
Mert lehet vitatkozni azon, pontosan hogyan változik az éghajlat. Lehet vitatkozni azon is, milyen lesz 2030 vagy 2040 nyara.
Egy dolgon viszont nincs mit vitatkozni. 2026-ban a természet már benyújtotta a számlát.
És ha ez nem kivétel volt, hanem figyelmeztetés, akkor most még van időnk felkészülni.
LÉPNI KELL, AZONNAL…
Kérlek, add tovább…

Szerintem Magyarországon sok ember, köztük sok politikus sem érti,hogy mit jelentenek azok a szavak, hogy demokrácia, liberális,meg hasonlók.

https://444.hu/2026/09/25/szajerezes-chemszexbulik-hullazsakok-ezek-mind-szoba-kerultek-a-budapesti-valsag-kapcsan-a-fovarosi-kozgyulesben
"

• a palackok visszaváltása után az utalvány ne legyen készpénzre váltható,
• ne lehessen alkoholtartalmú és energia italokra költeni,"

https://youtu.be/cqAq9Cpv0qA?is=EXR48adR8EOMrGtq
Intézkedések kellenek,nem PR kormányzás! Szalma Botond

Felföldi József:Nem lehet minden számlát a magyar emberekkel kifizettetni
Az állam működéséhez pénz kell. Ezt minden vállalkozó, minden munkavállaló és minden család pontosan tudja. A közutakat, az iskolákat, a kórházakat, a nyugdíjakat, a közbiztonságot és az ország működését valamiből finanszírozni kell. A pénzt pedig nagyrészt mi adófizetők adjuk össze. Ezen nincs mit vitatkozni. Arról viszont már nagyon is érdemes beszélni, hogy meddig lehet terhelni az embereket, és mit kapnak cserébe azért, amit befizetnek.
Az utóbbi időben egyre több olyan gazdaságpolitikai elképzelésről, intézkedésről és lehetőségről hallani, amely joggal kelthet aggodalmat a magyar családokban. Az új építésű lakások kedvezményes, 5 százalékos áfájának 27 százalékra emelése, a védett üzemanyagár kivezetése, a rezsicsökkentés jövője, az adókedvezmények és a támogatások sorsa mind olyan kérdések, amelyek közvetlenül érintik az emberek pénztárcáját. Fontos azonban tisztán látni, hogy ezek között vannak már bejelentett vagy megtörtént változások, mások pedig egyelőre csak felmerült tervek és félelmek. Nem szeretnék kész tényként beszélni arról, ami még nincs eldöntve. De attól még a kérdést fel kell tenni, hogy ha a gazdaság helyreállításához újabb terhekre lesz szükség, akkor ki fogja ezeket megfizetni?
A magyar ember már most sem kevés pénzzel járul hozzá az ország működéséhez. Egy átlagos munkavállaló bruttó fizetéséből 15 százalék személyi jövedelemadót és 18,5 százalék társadalombiztosítási járulékot vonnak le, vagyis kedvezmények nélkül a bruttó bér 33,5 százaléka eleve nem kerül a kezébe. A munkáltató ezen felül még 13 százalék szociális hozzájárulási adót fizet. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató által kifizetett teljes bérköltségből jelentős rész az államhoz kerül, mielőtt a munkavállaló egyáltalán elkölthetné a fizetését. És akkor még nem beszéltünk az áfáról, a jövedéki adókról, a különféle illetékekről és azokról a költségekről, amelyek a mindennapi életben szinte észrevétlenül terhelik a családokat.
Vállalkozóként pontosan tudom, hogy adózni kell. Tudom azt is, hogy az államnak szüksége van bevételekre, és azt sem gondolom, hogy minden támogatást, minden kedvezményt vagy minden állami kiadást változatlanul fenn kell tartani, akár van rá pénz, akár nincs. A felelős gazdálkodás nem azt jelenti, hogy mindent meg kell őrizni, ami valaha megszületett. Azt jelenti, hogy meg kell nézni, mire mennyit költünk, mi szolgálja valóban az ország érdekeit, hol folyik el a pénz, és kik azok, akik a közösből aránytalanul sokat visznek el.
Éppen ezért nem tudok egyetérteni azzal a gondolkodással, amely elsőként mindig a dolgozó emberekhez, a családokhoz, a kisvállalkozókhoz és a nyugdíjasokhoz nyúl, amikor egy költségvetés nehéz helyzetbe kerül. Ha baj van, akkor nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, hogy emeljük az adót, megszüntetjük a kedvezményt, drágítjuk az életet, majd azt mondjuk: sajnos nincs más lehetőség. Lehet, hogy van más lehetőség. Csak ahhoz nem mindig elég egy újabb adókulcs bejelentése. Ahhoz valódi gazdasági munka, átgondolt költségvetés, pazarláscsökkentés és következetes döntések kellenek.
Ebben a kérdésben különösen érdekes Bokros Lajos friss megszólalása. A volt pénzügyminiszter az Élet és Irodalomban megjelent írásában a Tisza-kormány első száz napját értékelve úgy látja, hogy a gazdaság helyreállítása terén nem történt megfelelő előrelépés, és hiányzik az összefüggő, következetes gazdaságpolitikai program. Tízpontos javaslatcsomagjában többek között a rezsicsökkentés és az ársapkák megszüntetését, a gyermekek után járó adókedvezmények eltörlését, a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részének kivezetését, valamint a látvány-csapatsportok tao-támogatásának felszámolását javasolja.
Bokros Lajos gazdaságpolitikai múltját senkinek nem kell bemutatni. Az 1995-ös Bokros-csomag olyan megszorító intézkedéseket hozott, amelyeknek a terheit nagyon sok magyar ember a saját életén érezte meg. Lehet azt mondani, hogy akkor nehéz helyzetben volt az ország, lehet a döntéseket gazdasági szükségszerűséggel magyarázni, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a megszorításoknak mindig vannak hús-vér vesztesei. Családok, akik kevesebbet tudnak vásárolni. Emberek, akik elhalasztják az otthonteremtést. Szülők, akiknek újra át kell gondolniuk, mire jut pénz a hónap végén.
Éppen ezért, amikor Bokros Lajos újra arról beszél, hogy a gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében el kell venni bizonyos kedvezményeket, meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, és a támogatások helyett célzott segítséget kell adni, akkor nemcsak a javaslatok szakmai tartalmát kell megvizsgálni. Azt is meg kell kérdezni, hogy valóban minden esetben a családoknak, a nyugdíjasoknak és a bérből élőknek kell megfizetniük az árát annak, hogy az ország gazdasága nehéz helyzetben van?
Nem vitatom, hogy a támogatási rendszereket felül kell vizsgálni. Azt sem, hogy lehetnek olyan kedvezmények, amelyek nem érik el a céljukat, vagy amelyek igazságosabban is eloszthatók lennének. De egy dolog nagyon fontos: a gazdaságpolitika nem pusztán számokból áll. A költségvetés egyenlege mögött emberek élete van. Egy kétgyermekes anya adókedvezménye nem egyszerűen egy költségvetési sor. Egy nyugdíjas rezsiszámlája nem egy táblázat egyetlen cellája. Egy fiatal család lakásépítése nem csupán egy áfakulcs kérdése. Ezek mögött tervek, remények, munkával töltött évek és sokszor komoly áldozatok állnak.
A rezsicsökkentésről is lehet vitatkozni. Lehet azt mondani, hogy nem minden támogatás hatékony, és a rászorulókat célzottabban kell segíteni. De ha valaki megszünteti az általános támogatást, akkor előbb mutassa meg, hogyan fogja garantálni, hogy a valóban nehéz helyzetben lévő családok ne maradjanak segítség nélkül. Mert az nem megoldás, hogy a számla megérkezik, az állam pedig azt mondja: aki nem tudja kifizetni, majd kérjen támogatást. A létbiztonság nem működhet úgy, mint egy bonyolult pályázat, amelyhez annak is nehéz hozzáférnie, akinek valóban szüksége van rá.
Azt gondolom, hogy az államnak végre világosan kellene beszélnie arról, milyen gazdasági pályát képzel el Magyarországnak. Nem elég azt mondani, hogy rendbe kell tenni a költségvetést. Azt is meg kell mutatni, hogy milyen áron, kiknek a terhére és milyen eredménnyel. Ha a kormány kevesebbet tud adni, akkor mondja meg őszintén, és cserébe ne kérjen többet az emberektől. Ha viszont többet akar beszedni, akkor adjon is többet. Kiszámíthatóbb egészségügyet, jobb oktatást, valódi közbiztonságot, működő közszolgáltatásokat és olyan gazdasági környezetet, amelyben egy család nem érzi magát állandóan a következő drágulás vagy adóváltozás kiszolgáltatottjának.
Az állam nem egy külön világ, amelynek a pénze valahonnan magától érkezik. Az állam pénze a mi pénzünk. A közösből pedig lehet és kell is közös célokra költeni. De ha a közös kassza bajba kerül, akkor nem lehet automatikusan a legkönnyebben elérhető emberekhez nyúlni. Nem lehet a munkából élőket minden terhet elviselő fejőstehénként kezelni, miközben a közpénzek felhasználásának minden részlete nem átlátható, és nem minden kiadásról derül ki, hogy valóban a közérdeket szolgálja.
A gazdaság helyreállítása fontos feladat. A költségvetési fegyelem is fontos. De a felelős gazdaságpolitika nem állhat abból, hogy egyre többet veszünk el az emberektől, miközben egyre kevesebb biztonságot és kiszámíthatóságot adunk nekik. Ez hosszú távon nem életképes modell. Egy ország akkor tud megerősödni, ha a polgárai nemcsak adófizetőként fontosak, hanem emberként is.
Én abban hiszek, hogy lehet úgy rendbe tenni egy ország gazdaságát, hogy közben nem a legkisebb keresetűek, a családok és a tisztességesen dolgozó emberek viszik el minden döntés árát. Ehhez azonban nemcsak pénzügyi számításokra, hanem igazságérzetre, átláthatóságra és politikai bátorságra is szükség van. Aki többet kér az emberektől, annak azt is meg kell mutatnia, hogy mit ad cserébe. Mert a magyar ember nem azt várja, hogy mindent ingyen kapjon. Azt várja, hogy amit befizet, annak legyen értelme, eredménye és látható haszna.
Ti mit gondoltok erről? Ha a gazdaság helyreállítása valóban újabb terheket kíván, akkor szerintetek meddig lehet még a családoktól, a munkából élőktől és az átlagos adófizetőktől elvárni, hogy mindent ők fizessenek meg? És mit kellene az államnak cserébe adnia ahhoz, hogy egy újabb adóteher vagy támogatáscsökkentés ne egyszerűen újabb veszteséget jelentsen a magyar emberek számára?