Ez a törvényjavaslat májusban már átment a szenátuson (vagyis nem teljesen új dolog), és ha így lépne hatályba, az is azt jelentené, hogy kb. 2024-ig még maradhatna a NIO (és a többi kínai cég). A Holding Foreign Companies Accountable Act ugyanis úgy szól, hogy csak akkor kell kiebrudalni egy társaságot, ha *három egymást követő évben* nem tud megfelelni a jogszabályban meghatározott követelményeknek (https://www.congress.gov/bill/116th-congress/senate-bill/945). A kérdés az, hogy a kínaiak mennyire feszítenek be, és milyen köztes megoldások lehetnek (amikre az investors.com cikke is utalt). Három év hosszú idő. A legrosszabb esetben ennyi idő múlva eltűnik a NIO és a többi kínai cég az amerikai tőzsdéről (azzal együtt, hogy közben meg átmehetnek valahova máshova), de addig a befektetők nem panaszkodhatnak, mert semmivel sem lesznek jobban vagy rosszabbul informálva, mint eddig, és megjátszhatnak még jópár rallyt és bedőlést. Jobb esetben pedig születni fog egy olyan gyakorlatias megközelítés (ebben pedig valószínűleg a kínaiak is érdekeltek), ami által a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.
Ha megszavazzák akkor lehet még egy kis hiszti utána, de Nio és Xpeng eddig is megfelelt a tőzsdefelügyeletnek. Szerintem hosszabb távon így is jó lehet. Maga a termék jó, kereslet van rá. Az pedig hogy nagyobb ellenőrzést kapnak az nem rossz dolog alapvetően. Nekünk befektetőknek ad nagyobb biztonságot. Én eladtam mindent, megvárom mi lesz a vége...
Én még a mai after marketre hasonlót várok mint tegnap. Lassú pár dolláros lecsorgást (-5%), amit premarketben nem vagy csak kis mértékben tudnak ledolgozni. Holnap abban az esetben ha megszavazzák a törvényt akkor eshet még (függetlenül attól hogy a Nio, Xpeng jelenleg is megfelel a követelményeknek). Ha nem szavazzák meg, akkor viszont azonnal venni kell mert indul a rakéta...
Feltörekvő EV gyártók