Akkor kicsit számoljuk is, szép dolog hogy a fórumokon mindenki szurkol, meg dobálózik a milliárdokkal, de azért vannak realitások és alapvetések is. Ha - leegyszerűsítve- EV=x*EBITDA-Nettó hitel, akkor lehet 100 milliárd hitelt belepakolni az egyenletbe és az x*EBIDA részt megtolni, az egyenlet bal oldala nem fog változni. Amiből még egyszerűbb megértened a problémám, ha jól néztem, az AH-nak 137mrd-os saját tőkéje van a 4IGnek 7,6 mrd saját tőkéje. Hogy lesz ebből apportal 50%-50%? Erre tőlünk nyugatabbra nem azt a szót használják, hogy okos. Saját tőkét hitellel nem növelsz, max részvénykibocsátással, de ki fogja megvenni a kibocsátott részvényeket, ilyen mennyiségben?Itt nem 1-2 m részvényről beszélünk. Egy feloldását látom a problémának (mivel azt nehezen hiszem, hogy jó nevű, komolyan vehető pénzügyi befektetőt be tudnak húzni), ha a DIGI egy x2 tőkeemelést követően teljes egészében részvényeket kap a magyar tevékenység "eladásáért", amit innentől inkább tőzsdei bevezetésnek hívnék. De még ebben az esetben is marad politikai kockázat. Az viszont biztos, hogy ekkora rántottából egy kormányváltás esetén már nagyon nehéz lesz tojást csinálni, így végső soron a politikai kockázat egy ilyen sorozat után még csökkenhet is -eltekintve az érintett döntéshozók személyes kockázatától.
A félreértések elkerülése végett, a választásnál nem attól félek hogy az mostani ellenzék nyer és tönkreteszi a céget, hanem attól hogy a sok beijedt kisbüfi pánikszerűen elad és emiatt bezuhan az ár.
1 tollvonással visszaadják a spacecomot, telenor montenegrót, digit? Azt azért megnézem. Hogy csinálják? Megkérik az izraelt, montenegrót hogy vegye már vissza mégse kell? Azt eltudom képzelni hogy nem kapnak IT megrendelést az államtól (bár már korábban leírtam hogy az it piac nem így működik, az nem az építőipar) de a többi vonal árbevétele és nyeresége is többszöröse a mostani 4ignek.
1200 ? TE is beteg lettél ? EGy két nap és megy vissza le,,, Beindul a fosás a választások eredménye miatt, mert ha nyer az ellenzék ezt egy tollvonással képes visszacsinálni és meg is teszi! Szóval ÉN eladnám most mindenki helyében...
Egy biztos, ha ezek után nem lesz az árfolyam 1200 minimum vagy netán elkezd visszacsorogni innen akkor tényleg opus2.0. Csak hogy valami pesszimistát is írjak.
Szerintem 1 nagy tuti megjelenik a cégben,de lehet,hogy 2. Én most úgy gondolom,hogy 15-20%-os rv. kibocsátás lesz ősszel. Egyébként fontosnak tartom,hogy Jászai 50% alá menjen. (Ha 20% részvény jönne,akkor Jászai kb.48%-os tulaj lenne.) A kérdés,hogy milyen árfolyamon jönnek a részvények. Az tuti,hogy 700 felett lesz,de ha félig beárazódnak az akvik,akkor 900 felett jöhetnek az új papírok. 20% felett felesleges lenne rv-ét kibocsátani mert olcsón tudnak hitelt és kötvényt kibocsátani. Jöhet akár 50-70milliárdos kötvény és támogatott hitel is 20-30milliárd + rv. kibocsátás 15-20milliárd és még a kötvénykibocsátásból (15,5milliárdot már kibocsátottak)is tuti van több mint 10milliárd + nyereségből is hagytak és idén is komoly nyereség jön. Tehát 130milliárdot könnyen összekalapálnak. Utána a Digi is bocsáthat majd ki kötvényt és tudnak terjeszkedni tovább tavasszal is :D Antennáért nem fizetnek semmit,mert apportálják a cégeket és így lesznek főtulajok. OKOS! Azért 1 ekkora cég éves távlatban 120milla db részvénnyel,többet kell érnie mint 2000ft szvsz.
Most már értelmet nyer az egyházi célár is, és látszik is, hogy az évszázadok folyamán tényleg lekopott a kőtáblákon a 240 után a '0', és eredetileg 2400 volt az. :D
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.