Annyi viszont simán benne van. Sok papír van biztos kezekben. Az Estmedia 3 éve sokkal szarabb kondicióval és több részvénnyel befektető nélkül száguldozott 180 Ft fölé.
Vedd figyelembe, hogy tavaly szeptemberig 25 millió rv volt, azóta eltelt 14 hónap és így lett 92 millió. 67 milliós nyomda volt eddig. 2019-et 16 millió darabbal kezdte a nutex. Nézhetjük akár innen is, 2019 januártól, akkor 76 millió új rv került kiadásra 22 hónap alatt. Ennek szerintem jelentős része nem került kicsikhez. Ha úgy számolunk, hogy ennek 20%-át adták ki külsős kézbe, és az alap 16 millió is mind ki lett tömve, akkor durván 30-32 millió rv lehet a libáknál, és 62-60 millió a bennfenteseknél.
Nagy reményekkel figyelték ma reggel a spekulánsok a Nutex árfolyamát,
amely hétfőn egy erőteljes 17 százalék feletti emelkedéssel indította a
hetet. A keddi kereskedés azonban nem hozott akkora sikert a bikáknak, 5
százalékot futott a papír. Ellenben a fogralmi adatok alapján nem
tűntek el a várományosok, ötödikként zárt tegnap a Nutex a BÉT forgalmi
tábláján.
Kíváncsi lennék, hogy a 91 430 766 db részvényből mennyin osztozhatnak a valódi kisbefektetők, tekintettel arra, hogy olvasok itt 800K-s pakkról. Néhány ilyen csomag, aztán nem jut semmi a befektetőnek :) Mennyi lehet a kisbefektetői átlag csomag? 100-200K? ... csak elgondolkoztam ...
NUTEX részvényesek topikja