Topiknyitó: Törölt felhasználó 2005. 09. 26. 15:13

Bobolcsai bácsi szalonja  

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.21



Bobolcsai bácsi azt mondta:

"Tévedni emberi, de veszíteni embertelen - inkább tévedj háromszor mint bukj egyszer"



Hála az égnek tartom magam az öreg útmutatásaihoz. Az amcsi piacok a pénteki nagy fals felfutás után, már hétfő reggel megmuatták az igazi erejüket - ami nincs. Hétfő reggel a határidők mutatták nem lesz follow up. Így a DIA 10600 fölötti zárása semmit nem jelentett, (egyébként is csak 10720 fölött lettem volna rá igazi bull - ügylet szinten.)

A japcsi piacon teljesenszétterjedt a bull - de gyanusan elkezdték venni gőzerővel a lemaradókat - ez nem jó jel rövidtávra. Ilyen környezetben a Daxtól sem várom, hogy most nekiszaladjon egy lendülettel az 5000-nek - le kell egy kicsit ülnie (ami többszáz pont minusz is lehet 2 körben lefele.) Különben is a Daxra nem vonzó, hogy 2 -3 hete hajtogatják milyen olcsók a papírok P/E alapon, 2003-ban 2600-as indexnél ezt nem mondogatták!!!



A magyar piacon a nagy vezető trióból a MOL tűnik a leggyengébbnek, az mtcom tipikus lemaradó felfutásban van, még hiszik az osztalékot vonzónak. Mihelyst kicsit gyengül a forint máris nem lesz olyan vonzó az osztalék az eur és usd-ben gondolkodó befektetőknek. A magyar piacon anblock most kezdtem el először látni a gyengeség valami jelét - de ez még nem terjedt teljesen szét - még hisznek a defenzívekben (mtcom, richter, a Molban már nem annyira).

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.17



A guruk egy része temeti az amcsi piacot, Mark Boucher bácsi a BKX (bank index) beszakadásával riogat.



Legutóbb a DIA, NAS100, és DAXI-it is lebötéztem – „ilyen böte mozgással nem lehet kulcsszinteket áttörni s azok fölött tartósan maradni”. A Daxi szépen le is tört az 5000-ről, short tudásomat is profitábilisan csiszoltam az amcsi tech piacon. Nézzük mi várható:



Boucher bácsi szerint a BKX egy fej-váll alakzatot rajzolgat, amiből szépen lefordul majd, ha a BKX lemegy 93ra és alá. Nos minden szépen megtörtént, a BKX elindult – ahogy Bucher bácsi várta – csakhogy felfelé (99 fölött zárt). Ezzel a képzeletbeli fej-váll alakzattal az a bajom, hogy:

1 hiányzik a jobb válla – és ne képzeljük oda.

2. 2004 vége óta épül, ami túl hosszú idő . Sztem egy igazi fej-váll rövidebb időtávon épül ki.



A BKX mellett figyelem a techet – a félvezetőket. A történelmileg leggyengébb szeptember hónapban sem tudtak komolyan esni, sőt inkább egy felfelé tapadás kezd kirajzolódni. Összességében a DIA és NAS piacokon felékelődések és tapadások vannak, amiből sztem megindulás lesz felfelé.



Két dolog zavar: az arany rally – ami inflációt jelez, és a kilapított amcsi hozamgörbe. Ez utóbbival magyarázzák a BKX várható gyors beesését. Itt valami ellentmondás van, aminek valahogy fel kell oldódni. A magyarázatot lehet, hogy maga az arany rally adja meg, az inflációs előrejelzésével. Ez előrevetíti a FED várható retorikáját is, hogy nem kell szünet a kamatemelésekben „mert a gazdaság nagyon pörög, a Katrina is semmi, sőt jó, mert jobban pörgeti azt az újjáépítés által”. Az arany rally nem hazudik – tudjuk, hogy infláció kezd kialakulni (főleg ktsgoldali)– csak a FED nem nevezi nevén a gyermeket. Az infláció kifejezést a gazdasági pörgéssel helyettesíti. A kötvények lassan megindulnának egy trendszerű csökkenésbe a hosszúoldaliakkal együtt (hozamemelkedés). Logikusan várható, hogy a növekvő infláció hatására a kötvénybefektetők nagyobb hozamot fognak elvárni az amcsi kötvényektől.



A sötét ló számomra, egyenlőre a dolcsi sorsa, ellentétes hatások feszítik:

1 kamatemelési sorozat – dolcsira+

2 infláció növekedés – dolcsira –

Előbb utóbb eldől a sorsa – persze figyelni fogjuk.

arp



Bobolcsai bácsi a remegőkezűekről Elözmény válasz erre 09.16



Bobolcsai bácsi szerint remegő kezű spekuláns az -



1akinek nincsenek koncepciói - csak vágyai,

2aki mindent elhisz - és nem gondolkodik,

3aki vitatkozik a piaccal - és nem figyeli azt

4és nem tud számolni.

arp



Re: Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.14



Igen tomka én is ilyesmit gondolok minden drága.

De, hogy ne legyen túl egyszerű az élet:



átnéztünk jó néhány instrumentumban jó néhány tetőépítést Bobolcsai bácsival és amiket mutatott azok szerint a végső nagy felfutások nem a realitásokat tükrözik - ezeket a felfutásokat lehet bekötött szemmel is bullra játszani. Nem tom meddig tart ez 1 hónap? 3 hónap? De lesz benne egy nagyszabású korrekció, ami után megint fel fog állni a piac.



Az tuti, hogy itt kivéreztetés folyik - mivel nem a realitások talaján mozgunk (magyarul semmi kockázat nincs beárazva a piacba)ezért nehéz reális eszközökkel dolgozni.

arp



Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.10



(a cím nem volt jó - ezért újra bemásoltam a szöveget - elnézést! ) Közel három hetes szabadságom után beugrottam Bobolcsai bácsihoz, beszélgettünk és nyomtunk egy sakk partit. Szóba került a Mol árfolyama, meg az, hogy annyira szétterjedt az optimizmus a piacon, hogy 30 K Buxról és 28.000-30.000 Ft-os Molról beszélnek. " Bobolcsai bácsi a 30.000 Ft-os (123 EUR) Molra tömören csak ennyit mondott: "Paradoxon". " Nem értettem, meg amúgyis a sakkra koncentráltam - (így is kikaptam). Este gondolkoztam azon, hogy "paradoxon" , nem hagyott nyugodni. Aztán elkezdtem továbbgondolni, mit is akart mondani az öreg. " A meglévő finomítói kapacitások felértékelődésének oka - mint a MOLé is - a túlzott kereslet növekedése miatt kialakult szűkkeretsztmetszet. Azt üzemanyagok dinamikus árnövekedése mögött a piac a finomítói árrések és tevékenység fedezetének növekedését látja - ez repíti az árfolyamot. Ez az!!!! : a paradoxonhoz a kulcs: az ÜZEMANYAG. Leesett a tantusz mire gondol az öreg. Ha tovább drágul az üzemanyag, az iszonyatos erővel szívja el a vásárlóerőt a piacról és más termékektől- hiszen felmérések szerint kiadásaink visszafogása során az üzemanyag az utolsó termékek egyike, amiről lemondunk. Hát ez az kedves arp - egy bizonyos ü.anyag árszint felett csökkeni fog az össz fogyasztói szabad cash - ami kem,ényen fogja érinteni a hiteltörlesztéseket, megtakarításokat és BEFEKTETÉSEKET egyaránt. " Ez a paradoxon lényege: a MOL irreális bedrágulását okozó tényezők egyuttal kiváltják a befektetések csökkentését/megszün tetését - tőkekivonást a nélkülözhető befektetésekből (alapok). Ha meg nem lesz finomítói hiání - akkor meg mitől lenne a MOL 30.000? Bobolcsai bácsinak igaza van. A mai MOl nem tud 30.000 lenni: ha üzemanyag árrobbanás lesz - azért, ha nem lesz - meg azért. " Ez természetesen a jelenlegi MOL-ra vonatkozik, újabb finomítói kapacitások akvizíciója árnyalhatja a képet - és hozzásegíthet egy végső vételi pánik kialakulásához. Hát ez a Bobolcsai bácsi... - hm ez nagy spiller!

Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.19



Beugrottam délután Bobolcsai bácsihoz és elmondtam neki, hogy valami nagy igazságtalan manipulációt látok a graphi körül. Mi a teendő, hogy álljak hozzá mert dühös vagyok.

"

Az öreg az orrára tolta a szemüvegét és és álmatag kék szemeivel a szemembe nézett fölötte. Aszondja:

"dühös vagy? helytelen - a dolgukat végzik, pénzt akarnak csinálni. Örülj, hogy ismered őket, és a szándékukat. Előttük jársz egy lépéssel - ezt lovagold meg. Semmi indulat, semmi érzelem - ez fejjáték"

"

Átgond oltam, megint igaza van. Akkor lássuk:

1. Fel akarják görcsölni a papírt (ez látszik)

2. Minek? - na ez a hülye kérdés, nem mindegy?

"

Akkor essünk neki kereskedő fejjel: aszondja, a chartja ronda mint az anyósom, de az látszik belőle, hogy van egy vízszintes ellenállás 1660-on, 2001 12. 13. óta szalad az árfolyam fölött mint a Damoklész kardja, ez erős. Aztán szintezzünk tovább 1850 a következő kőkemény ellenállás.

Állj hova szaladunk maradjunk a mai nap 1610 körül meg az 1660 ellenállásnál. Ezeket a tényeket plusz a nagy manipulációs veszélyt fordítsuk le trade-re: Mondjuk megveszem most piacin - az 1550 az már ki van próbálva az jó lenne stopnak. Aztán figyeljük, mivel pozor, pozor van ezért ha emelkedne 1580- ra húznám a stoppot. Ha megy tovább 1660-nál kap egy szoros fojtó stoppot - dögöljön meg ha nem megy tovább. Ha áttörné az 1660-at akkor vesszük és követjük 1850-ig.

"

Na ennyi - de én akkor is utálom a mohó más farkával csalánt verő manipulátorokat.

Re: Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.20



Az 1660-as ellenállásról:

"

Je llegét az határozza meg, hogy

1.régen húzódik az árfolyam fölött,

2.hiába ütötte meg az 1700-at nem tudott szignifikánsan efölött az ellenállás fölött maradni.

3. ez megerősíti a kemény ellenállás jellegét.

Bobolcsai bácsi az OTP-ről Elözmény válasz erre 08.17



"8650 ftos célárfolyam, mikorra? 2006, 2008, 2010. Nagyon nem mindegy. Ma bekúrták az 50 naposig.

"

Amcsiban a szelek mostanában nem a bankok vitorláját dagasztják, különösen nem a jelzáloghitelezőkét. Persze ki fognak állni ebből a helyzetből, mert most az amcsi alapkezelők "rotálnak" a tech lett a feketebárány és keresik a szektorokat ahová a techből kimentett pénzeiket be lehet menteni.

"

Ha már ők kiszállnak, akkor én is kaszálgattam egy kicsit a qqq-n, lefele. (na ez off volt) A mai napra trade over van időm.

"

Na a lényeg az Otp és társainak, az 50 naposra kúrással nagy pofont kapott, megfigyelhető, hogy a külföldiek előbb a perifériákon kezdik az elektronikus biteket kp-re cserélni (Bét) otthon meg még rotálnak. Nagyon nagy talpraállást nehéz elképzelni az otpben - inkább a rally játszma - beverés kifárasztásos kombinációja jöhet számításba.

"

Aki ezen az Otp-n itt pénzt fog csinálni (úgy, hogy meg is marad) az megérdemli.

arp

Buxihoz.. Elözmény válasz erre 08.16



beszéltem Bobolcsai bácsival, csak csóválta a fejét...

"

Azt mondta: "ez mán közüzemi részvény"

"

Szerin tem meg jól mozgott ma! Igaz, hogy odakint megy a méretes korrekció, nyugat-európa rés ugrásból ment át minuszba - ami sosem egy jó jel, de a telekomot kint is dícsérik. (???)

"

Amúgyis az mtcom leszúrt 900 környékéig a minap, doji-zott és megindult felfele. Sztem semmi más dolgunk sincs, mint betenni 930-ra a stoppot és követni, 980 meg egy szép kis ellenállás. Ott frankót realizálni, tuti pénz, hamár ott van. Ha tovább megy akkor meg szűk stoppal venni.

arp

Bobolcsi bácsi az Émászról Elözmény válasz erre 08.12



Nagyon örülök, hogy megint az öregre hallgattam és nem hagytam magam a mások által gerjesztett mohóság csaliján fennakadni. A feltételezett 5000 darabos 10800-as entryvel, ma garantált ipraikasza a minuszban. Igaza volt az öregnek a sentiment dumával - (mert ezt tőle hallottam)

"

Minden esetre gratulálok Márkinak az ő entry pontjához ez több mint 10%, és ha jól látom a forgalmakat, akkor már kiszállt.

"

Ez most nem lett 12.000 - de kérem itt biztosat mondani előre? Rajtunk kívül álló faktorokra kezességet vállalni? Ez csak azt a személyt minősíti, aki az ilyet elhiszi. Aki viszont tőzsdén ilyet mond, az csak dolgát végzi és a saját jólfelfogott érdekét képviseli.

"

Ennyi a tanúlság.

Re: Fibóhoz. Émász Elözmény válasz erre 08.13



Meg ezt is közölte az öreg:

"Re: már csak fél óra és 4 kereskedési nap Elözmény válasz erre 08.08

Ha mesterségesen sikerülne feltornázni az árfolyamot 11.500-ig akkor profitrobbanáskor viszont több mint 50%-os esélyűvé válna egy árfolyam elmozdulás - tapasztalatom szerint lefele. Ezt is Bobolcsai bácsitól tanultam.:o)

arp

Re: GRID ugyek. Econet Elözmény válasz erre 08.11



Bobolcsai bácsival már erről is beszélgettünk korábban:

"

Azt mondta: "soha ne vegyél részvényt gyorsan"

"

Ezt sem értettem - mondom ez már öreg és lassú ezért cseszeget engem, aki friss és harap mint gyémántvágó. Aztán az ebpp hírnél jöttem rá már megint igaza van - aznap kivártam délutánig, akkorra már látszott, hogy ez az egész storyegy nagy nulla. Áldottam magamban Bobolcsai bácsit, a saját ökörségemtől mentett meg.

arp

Re: Beleadtak az OTP-be - Mi állhat a háttérben? Elözmény válasz erre 08.11



Beugrottam Bobolcsai bácsi szalonjába és ugyanerről faggattam az öreget. Azt mondta, hogy az ő idejében akkor voltak ilyen érthetetlen ráncigálások,amikor kifáradt egy rally.

"

Azt is mondta, manapság töméntelen mennyiségű pénz van a felnőtteknél és azzal mostanában ésszerűtlen befektetéseket is hajlandók hosszú ideig finanszírozni, a mohóságuk kielégítése érdekében.

"

Azt is mondta, hogy a sok pénz miatt a rally játszmák meghosszabbodnak

"

De a végén csak kevesen nyernek! Én csak hümmögtem - fura pók ez a Bobolcsai bácsi

arp

Re: Rába up??? Elözmény válasz erre 08.08



buxi apo, ebbe van valami. De kérem a technika! - Bobolcsai bácsi raccsoló akcentusát hallom a fejben zúgni. "Ilyen tetűvári papír kérem szépen nem tud elindulni - hacsak ...(mondta jelentőség teljesen, szemüvege fölött rámpillantva), hacsak nem vesz egy jó nagy lendületet alúlról - tudod kedves arp - úgy mint a parittya. Azt is ki kell feszíteni hátra, hogy megröptessük előre. Világos kisfiam. Mint a vakablak Bobolcsai apó!

arp


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2005. 11. 12. 09:59
Előzmény: #270  Törölt felhasználó
#280
Avagy Bobolcsai bácsi 1. törvénye

Soha ne hallgass olyanra és ne legyen véleménye mérvadó számodra:

1 aki a tőzsdei vagyonszerzés abc-jéről oktat.
2 közben hosszú évek alatt nem tudott anyagilag üggetlenné válni.
3 közben alkalmazotti bérre szorul.
Törölt felhasználó 2005. 11. 12. 06:04
Előzmény: #278  Törölt felhasználó
#279
Thx
Törölt felhasználó 2005. 11. 11. 22:23
Előzmény: #269  Törölt felhasználó
#278
link
(nem a reklám helye, de kérdezted)
Hogy mennyire megbízható az majd a visszautaláskor derül ki....:-)

A lényege az, hogy mint a devizánál van miniaccount, ezt részvényekre, indexekre és pár nyersanyagra (köztük olajra ) is megcsinálták. Jellemzően magas tőkeáttétellel és nem ingyen...:-) Nyitási díj 2$ plusz kamatot számolnak fel.
Kb egy éve vagyok nálunk éles tesztnek, gyakorlásnak jó.
Néha lassúak, de ha a stopot, limitet beteszed akkor nincs probléma.
Én zártam 57.2$-on az olaj shortot, magasabbra beálltam visszanyításra. Szerintem minimum egy 200SMA-ra való felszúrás benne van...
A termék eléggé volatilis, a napi rangebe belefér, aztán vagy nem...
Törölt felhasználó 2005. 11. 11. 19:27
Előzmény: #275  spade
#277
Én speciel a brokimtól emilben, nem nyilvános helyről. Az előzménye ennek az volt hogy a brokik is VM-et meg más helyeket látogattak és ez befolyásolta munkájukat, így a t. kritikust felkérték segítse a brokik munkáját elemzéseivel, ez lett belőle. Arp hogy jutott hozzá nem tudom, lehet, hogy ő is rajta van a lev. listán.
Knight Tyris 2005. 11. 11. 19:12
Előzmény: #270  Törölt felhasználó
#276
A stílushoz
Arp véleményét olvasva eszembe jutott, hogy milyen jót mulattam, mikor egy elemzésben a következőket olvastam:
„Már csak az ujjaikkal kapaszkodnak az árfolyamok, de láttunk mi már innen Jedit felfelé szaltózni... bár lezuhanni is. Egyelőre azonban a BUX-ot ismét megfogta a 22.000 és az 50 napos mozgóátlag egyesített ereje.” :o)

Mért ne lehetne egy elemzésben egy kis kreativitás, lazaság, a szokásos szakszövegtől való eltérés?
Szerintem nincs ezzel semmi baj. Amíg érthető, nincs túlzásba víve, addig senkit sem zavar. Nem szeretem a túlzottan merev dolgokat, ha mindig a megszokott dolgokat, a száraz szakszöveget látjuk. Egy-egy váratlan, de odaillő megjegyzés, kifejezetten hasznos lehet, hiszen figyelmünk is kevésbé lankad, tovább tudunk koncentrálni.
spade 2005. 11. 11. 19:05
Előzmény: #274  Törölt felhasználó
#275
tboly,

Áruld már el hol olvasható bakker :)
Törölt felhasználó 2005. 11. 11. 18:51
Előzmény: #273  Törölt felhasználó
#274
A kritikusnak nem ez az első ilyen analitikus munkája, abban "Veérmedve" és "farkas" is szerepel. Hihetetlen.
Törölt felhasználó 2005. 11. 11. 18:45
Előzmény: #270  Törölt felhasználó
#273
Már egy hónapja írtam a kritikusnak, hogy vagdalkozás helyett szívesebben olvasnék tőle elemzéseket. Legalábbis remélem a brokim eljuttatta hozzá.
Az egyik brokicéged megvan :o)
spade 2005. 11. 11. 18:34
Előzmény: #271  spade
#272
arpus,

Ja igen szerintem is jó VM stilusa, nekem legalább is bejön....
spade 2005. 11. 11. 18:32
Előzmény: #270  Törölt felhasználó
#271
Te arpus,
1. hol olvasható ez a belekötés?
2.
"
4 Mi az hogy van esély rá, hogy a vezetők mutatják az irányt. Minek az irányát?
5 A ”feltevés” szó szakmai értéke = 0
6 Mi az, hogy ”lebzsel” az index – az index nem megszemélyesíthető!
"

Ezekből nyilvánvaló hogy a beirás szakmai értéke=nulla, a sorok magukról beszélnek mi volt az irójának a célja.... talán nem is érdemelt volna egy sort sem......
Törölt felhasználó 2005. 11. 11. 17:44
Előzmény: #269  Törölt felhasználó
#270
Rendhagyó témát vetek fel, itt a topicban. Láttam egy éles kritikát VM elemzési stílusával kapcsolatban egy elemző részéről. VM-nek nincs szüksége védelemre, de úgy gondolom, bevések ide néhány dolgot, mert ez a fajta kritika egy kicsit engem is gyomron vágott.

Még mielőtt nekivágok, hogy pontosan miről van szó, azt hagy szögezzem le: senki sem tévedhetetlen. Az elmúlt 10 napban 2x fogadtam VM ellen – mert másként láttam a piacot – mind a kettő bejött:

1. Az olajszektor és olaj további konvergenciáját felfelé mozgásra nem fogadtam el (11. 01. weekend bullshit remix és 11. 05 globális kitekintő)
2. Az emelkedő internetszektor és a mélyponton lévő félvezető szektor további divergenciáját nem fogadtam el iránymutatásnak (11. 02. esti bullshit/ különkiadás)

Na és? Örülök, hogy így jártam – kerestem és ezt neki is meg magamnak is köszönhettem. Ő legalább véleményt alakít ki a piac irányáról, ellentétben azokkal, akiknek a beírásaiból csak a rosszindulat meg a semmit mondás tükröződik…… „Tévedni emberi, de bukni embertelen – inkább tévedjek 5x mint bukjak 1x” De nem tetszik, amikor a tévedésén túl kikezdik a VM stílusát – ami sztem nagyon jó.

Nos mi váltotta ki a negatív kritikát vki részéről? Ez a VM beírás:

" Érdekes, hogy a bigcap tech vezetok (GOOG, AAPL, SNDK) egy-két napja elég rendesen korrigálnak, az indexek meg nem, hanem oldalaznak (az indexek erosebbek mint a piac belseje), vajon a vezetok elorejelzik az indexekben is következo korrekciót? Van esély rá, hiszen a vezetok mutatják az irányt. Persze ez csak feltevés, a tény az, hogy továbbra sem oldódott fel az a szuk kereskedési sáv, amiben az indexek napok óta lebzselnek. "

Mi volt rá a kritika? Pontokba szedem:

1 Mi érdekes van abban, hogy 3 részvény korrigál az index meg nem?
2 Mi az, hogy a piac belseje, milyen értelmetlen ez – miért külseje is van?
3 Mi a, hogy a vezetők előre jelzik az index korrekciót – különben is melyik indexről beszél a sok közül?
4 Mi az hogy van esély rá, hogy a vezetők mutatják az irányt. Minek az irányát?
5 A ”feltevés” szó szakmai értéke = 0
6 Mi az, hogy ”lebzsel” az index – az index nem megszemélyesíthető!

Minden kritikai felvetésre készítettem pontonkénti választ, íme:

1. A Nasdaq compositról és a Nasdaq 100-ról azaz bigcap tech indexekről van szó – nem indexekről általában. Igenis érdekes, hogy a tech nagy vezető (nagy súlyú ) részvényei korrigálnak lefelé – a tech index meg nem. A következtetés volt helytelen - tévedett – előfordul mindenkivel. Helyes következtetés: a tech átfogóan erős!!!

2 Mi az, hogy a piac belseje? Azok a tényezők, amelyek az index (azaz piac) mozgásában meghatározóak. Pl: új csúcsok darabszáma, új mélypontok darabszáma, emelkedő részvények száma, csökkenő részvények száma és egyéb ilyen mutatók – ez a piac belseje VM értelemben.

3. Lásd 1. pont, de lehet tudni melyik indexről van szó – csak az nem tudja, aki nem akarja.

4. Van esély rá, hogy a vezetők mutatják az irányt……..folytatás: a korrekció irányát, mivel a VM által vezetőnek tartott részvények korrigáltak (tévedett- talán mégsem csak ők a vezetők, mert az index nem követte azokat)

5. A pénzügyi piacokon biztosat nem lehet mondani. Ha valamelyik esemény jövőbeli megtörtének az esélye max. több mint 50% az már nagyon jó – ha ezt az arányt sem érezzük, akkor csak feltevésről beszélhetünk – miért ne, különösen ha ezt jelezzük is: itt nem meggyőződésről csak feltevésről van szó.

6. Az index mozgását cselekvő igékkel írjuk le, az élőlények mozgását is cselekvő igékkel írjuk le. Ebből a párhuzamból logikusan következik az index megszemélyesítésének lehetősége. Miért ne? Ez egy sokkal ember közelibb és populárisabb megközelítés – ez a szerző szabadsága. Jó hétvégét mindenkinek !

Törölt felhasználó 2005. 11. 10. 22:49
Előzmény: #268  Törölt felhasználó
#269
Ha nem titok, melyik brokicégen keresztül kereskedsz vele ?
Törölt felhasználó 2005. 11. 10. 22:40
Előzmény: #266  Törölt felhasználó
#268
Én 59.35-on adtam két napja, amikor ütött pár hónapos minimumot napközben. Én a napi charton TA alapon egy háromszöget és egy csökkenő trendvonalat látok, amiből 4$-t is eshet, azaz 54$ köré lemehet...
Érdem arp-jé is, mert ő hívta fel a figyelmemet rá, azóta "sasolom"...:-)
Első körben 55$-os árral is elégedett lennék...
58.6$ körül volt 200SMA és FIBO is, azok a mostani állás szerint most elestek.
Törölt felhasználó 2005. 11. 10. 17:29
Előzmény: #266  Törölt felhasználó
#267
Ezt úgy érted, hogy nem sasolni kellett volna, hanem shortolni rögtön, amihez most már későnek látod a helyzetet ?
Törölt felhasználó 2005. 11. 10. 16:38
Előzmény: #255  Törölt felhasználó
#266
(katt előzmény)

Olajszektor átmenetileg megy a levesbe. A lehetőségeket MEG KELLJÁTSZANI! Mese nincs gyerekek.

Ezt üzeni Bobolcsai bácsi.

Knight Tyris 2005. 11. 10. 10:42
Előzmény: #264  Törölt felhasználó
#265
Köszi.
Törölt felhasználó 2005. 11. 10. 09:14
Előzmény: #262  Knight Tyris
#264
Néztem néhány nyersanyagot, energiát + aranyat.

Példák:
Nyersolaj: 10-30 usd között mozgott
Réz: 1995-től folyamatosan csökkent az ára
Arany: 1995-től folyamatosan csökkent az ára

Alacsony nyersanyag és energia árak mellett egyidőben rendkívüli likviditásbőség volt tapasztalható. Az amerikai cégek mind az árupiacon mind a tőkepiacon érvényesíteni tudták áremelési hajlandóságukat. Húzta a kereslet a piacot.
spade 2005. 11. 09. 21:57
Előzmény: #261  Törölt felhasználó
#263
arp,
> a táblázatnak NINCS KONKRÉT ÜZENETE.

dehogy nincs, de akkor lehetne elmélkedni róla ha legalább havi bontású lenne de méginkább ha heti....sok minden látható lenne belőle...
Knight Tyris 2005. 11. 09. 21:31
Előzmény: #261  Törölt felhasználó
#262
Az említett időintervallumban milyen típusú infláció volt?
Törölt felhasználó 2005. 11. 09. 21:25
Előzmény: #260  spade
#261
Hali spédo

Kérésednek ebben az esetben nincs jelentősége - a táblázatnak NINCS KONKRÉT ÜZENETE.

Ki ki dolgozza fel ízlése szerint:
1. Ha akarja részletesebben utána néz
2. Ha akarja elhelyezi a mai napot valahová
3. Ha akarja - nem akar semmit
4. Sikerült gondolatot ébreszteni? :o)

Topik gazda

arp
5 5 3

aktív fórumozók


friss hírek További hírek