Ha kiszedik a nagy pakkokat 103-ig akkor mar jok leszunk.Igy lezuzni nem semmi.Ha 0-ban zarunk akkor is a kurva anyjukat.Ezen a szar bet.-en mindent meg lehet csinalni.Barkit leszopatni.
Épp most írtam SCS-nek is, hogy BCS-ben nem bízom, ezt már sokszor elmondtam, de a kormány
tőzsdepolitikájában igen. Egy ekkora botrány megingatná a kisbüfik
bizalmát a BÉT-tel szemben, amit nem engedhetnek meg maguknak az tuti.
Ezt figyelembe véve szerintem betolnak ide minimum egy 30yardos, de
lehet, hogy nagyobb céget is. Meglátjuk.
a kérdéses napirendi pontok tartalom nélkűli belengetése blöffnek kicsit erős lenne, szóval nem hinném, h az kamu volt. ami elgondolkodtató, az a folyamatok elnyújtása és a transzparencia hiánya. nyilván mindkettőt meg lehet indokolni azzal, h komoly a vevő és alaposan le kell tárgyalni mindent, és üzleti titkok miatt kell ez a hírzárlat. de azért mégiscsak 1 üres cégről beszélünk (nem pedig egy számos vagyonelemmel bíró, nagy szerződésállománnyal rendelkező gazdasági társaságról). meg múlt pénteken ez a globtermes kavarás. most meg ez a mai nap. vannak azért kérdőjelek bőven. ezzel együtt én tartom, de nem felbeszélni akarok. de ha a legpesszimistább megközelítést is alkalmazom, és arra jutok, h ez a hajó süllyed, még ha most ki is ugrom belőle, akkor is elnyel az örvény. szárazon megúszni nem tudom, maximum akkor, ha maradok a fedélzeten. 6 nap. ez még nem a vég. nem is a vég kezdete, csak a kezdet vége. 😁 túl sok volt a kavarás egy szimpla tőzsdehekkhez. ami ha kiderül, bcs-t is hazavágja, komoly ember már nem állna szóba vele. mindenki gondolja ezt végig. megértem, aki kiszáll, csak a fülemben cseng még egy-két stabil fórumtársunk beírása, h hogyan estek ki ők a lölö papírokkal. napokon belül meglátjuk, h a), b) vagy c) verzió lesz. peace! 😀☮
Nagyon remélem mostmár a héten eredményre jutnak vele és oda kerül minden pakk ahol lennie kell ahhoz, hogy hétfőn felböfögjék nekünk azt a jó hírt :) ...
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A