Ne ferdíts, te jöttél azzal hogy dolgozol ráadásul a versenyszférában, én pedig nem hiszem el, hogy valaki munka mellett reggeltől estig fórumozhat hónapokon keresztül.
Veled ellentétben én nem mindennap fórumozok, van hogy hetekig semmit nem kommentálok, sőt sokszor még csak bele sem olvasok. De volt már olyan is hogy évekig rá sem néztem a pf forumra. Ráadásul egész felnőtt létem során önfoglalkoztató voltam, tehát senkinek nem is volt beleszólása mit csinálok éppen, vagy mit nem. Tehát ebben is érzek némi különbséget kettőnk között.
Ami pedig a "sírás-rívás"-t illeti. Fogalmi zavaraid vannak. Nem sírok, hanem egyszerűen okádok ettől a sok sz@rtól ami történik ebben az országban (és nem csak most). Ráadásul nekem ez sokba is került az évek során, mert sosem kapok, viszont mindig fizetek, veled ellentétben. (te állítottad hogy ezektől mennyit kaptál, mielőtt kezdenéd a következő vitát). Éppen ezért rohadtul irritál is ahogy a közpénzzel bánnak idehaza. Sőt igazából ez zavar a leginkább. Tőlem a politikusok hazudhatnának reggeltől estig, ha szolid pluszos költségvetést produkálnának, alacsony adóztatási szint mellett. De rohadtul nem ez történik!

: fagyasszák be a Magyarországnak járó uniós pénzeket!
Ugrás a cikkhez