Véletlen sem. Részemről legalábbis. Az ár az egy dolog, de mi a jövő? Amíg nincs meg az új tulaj nem tudjuk. Tisztes távolból kell szemlélni. Vélemény volt.
Így voltam a kurva Wallissal. Még split előtt bevásároltam alterábol, Aztán ugye lett split és Wallis belőle ,szűk két hét alatt dupláztam. Aztán tudjuk Wallis eset 260 ról lefele én beszálltam 210 körül, vettem egészen 165 ig, Na ez volt nagy hiba!! de úgy voltam vele ontják a jó híreket jövedelmező valós termelő cég, majd csak meggyógyul 😉 Aztán jól megszívtam vele pedig nem mostanában kezdtem a kereskedést, több mint 20 éve nyűvöm magam benne. anno ha évi 20 -22% nettó profit összejött az évre vetítve már elégedett voltam! Jött opimus- konzum őrület 2016-17 ben, rövid időn belül 100 szoroztam tőkém, ott elszállt velem kissé a ló😀 Aztán tavaly kedvenc konzumomtól kaptam egy szép seggbe rúgást ,rögtön utána a wallistol, szóval itt a kijózanodás ideje, hogy bizony kétirányú utca a tőzsde és egyszer volt Budán kutyavásár 😆 Úgyhogy idei évben elégedett leszek ha nullára kijövök, úgy hogy havi normális apanázst azért kiszedtem, mivel én csak ebből élek. Sok sikert minden befektető társamnak és ne legyünk nagyravágyóak ,örüljünk a kis hozamnak is ebben a vérzivataros időkben!!😉😉
Hat....őszintén Split után 60.225 db on van 660 as atlag.most 590en zárt.sztem normális esetben túl van azon,hogy várják meg ,de pl: érdekes egy dolog ez mert estben volt 105 rol ültem benne 1-2 hónapot lement 80 ig aztán kívántam rá pár napra indult a rally.
"Igazabol nem esesben kellene vasarolni, hanem emelkedesben. Minek veszteseget halmozni?" Na ez már tetszik, látom azért nem ragad rád minden hülyeség. Ezért várom már én is a fordulatot, de nem akar jönni, mert most esésben már nem veszek alá inkább csak nézem és nem cselekszem.
Ott kemeny veszteseg leirasok vannak. Olyan, hogy erdemes venni, olyan technika nem biztos, hogy jo. Ha meg leesik 210re, akkor kiderul megsem volt erdemes. Igazabol nem esesben kellene vasarolni, hanem emelkedesben. Minek veszteseget halmozni?
Valoban kepes lehet az ember ilyen teljesitmenyekre. Van amikor a kis papirosnak megy jol. Van amikor a hataridosnek es bluesoknak, van mikor Meszaros papirosoknak, es van mikor a certiseknek. Ezen belul vsn mikor a napizoknak, es van mikor a swingereknek. Mindenki mas a tozsden.
Én úgy fogalmaznék, hogy hozhat változást és abban bízom, hogy a mostani állapot már nem fog tovább tartani, mert ez így nem kóser. Ha nem lesz változás, akkor majd találunk valami más indokot, hogy miért fog változni, de változzon, mert ez az érdektelenség nem jó. Ennél még az is jobb lenne ha bezúgna minden, mert utána előbb jönne az emelkedés.
Igen, de résen kell lenni, mert a választások után még remélem lesz egy kis felmenet. Na ott kell majd logikusan és előrelátóan gondolkodni és nem elcsábulni senki beírt nagy nyerőitől.
Kesergek, de félre értés ne essék nem rinyálok. Méltósággal viselem a sorsomat, mert ezzel is okosabb lettem. Többet még kevesebb kis sz*rt fogok venni. Inkább a lassúbb, de biztosabb blúk és persze az osztalékos papírok.
Setben veszelyes volt Hali es Sobadi felhuzasa. Ez van sajnos. Ugy volt ezer lesz, meg jockey azt irta itt a forumon, hogy a bady splitben fog tomni. Sajnos nincs tobb vevo semmiben. Egyebkent Opusban jonnek fundas cuccok rendesen!! De ott 700millio feletti a reszvenyszam, amibol a nagyok is szeretnenek szabadulni a sok apport papirral.. Az a helyzet nagyon rafer a piacra egy tasli, mert lathatoan elszaladt az euforia a kisbufikkel.
Mar eldontotte. Keseregsz, hogy bukoban vagy, meg meg nagyobb a buko. A tozsden tudni kell eladni veszteseggel. Nem attol jo tozsdes valaki, hogy megveszi opust 50ert es tartja 800ig. Ez nem tozsdezes, meg ha pont nagyot is nyer. Ilyen esos idokben meg elegeti a penzet. Ez mar csak ilyen! Nincs ingyen ebed!
pfff, én konzumban buktam 6 millát. Nézegettem a masszív pakkot, ami csak erodálódott. Mondom Nemtomicsináljak. :D Aztán kivágtam. Vettem Estet, meghalt Vajna. Ó csodás, miután Piac úrtól kaptam egy sallert, utána pofán rúgott. Mostanra jól kijöttem belőle, de most meg a SET kezd bosszantani...
Az nem semmi. szerencsére nekem ezekből a sz*rokból nincs nagy mennyiség, de az én szintemen az is sok. 6 milla bukót realizálni az tényleg tökös dolog és baromi nagy bátorság, elszántság kell hozzá. Kívánom, hogy jöjjön vissza többszörösen. Ne felejtsük az élet döntetlenre játszik.
Kisbüfik topikja