Én nem az igazam firtatom. Elég egyértelmű volt amit kértem, nem tartotta be, pihenő lett belőle. azóta hőbörög és köpköd rám is mint valami sértődött kisgyerek aki nem érti miért kapta a büntit. Nekem nem kell az ő vitájában pártot választanom de úgy állítja be holott egy dedos is érti hogy nincs a két dolog között kapcsolat. Annyit kértem hogy ne személyeskedjen mert az egy másik lemez és azt nem tudom tolerálni.
Regi használója vagyok Mennyivel magasabb színvonal volt az egesz forumon Kathy27, Accept, Fulton Mobius stb Most meg, ha autentikusan irni mersz egy madar ellen a masik kivalya a szemed!
Hat az ország mindig igy allt ellenségeskedés a rosszakarat mindenek felett es mostansag is oket pártolják!! Anno is meg volt a mutyi a bet n csak mas érdekkörök voltak az irányítók!! ( talan nem ilyen nagy számban) Ne gondold h most nincsenek a tapos vaju szelen , dehogynem, ott lafatyolnak a mostani vezérek mellett!! A politika " kemeny" dolog az egyik emberem rokona is azota üldögél hogy miniszternek akart allni a vasúti " kereskedelemből"
Azóta sok minden megváltozott az országban is. Ha fentről csak az állandó gyűlölködés, uszítás, "háborús" hangulat szítása, állandó ellenségkeresés megy, akkor miért gondoljuk azt, hogy ez nem szivárog be mindenhová? Pláne a Bét-re, ami egy igazi belterjes homokozóvá vált. Látszólag mindenki boldog, hatalmas nyerőkön üldögélve, de jól látszik, hogy valójában csak elfojtott feszültségekkel van tele a többség, ami minden apróságra robban. Aztán nemsokára eljön az a pillanat is, amikor a torta csak egyre kisebb lesz, na majd akkor újból jöhet a szaktudás is. De akkor lesz is hely hozzá, mert nem lesz ekkora zsúfoltság...
Kulonben meg jobb aki elkerüli az egesz pf fórumait Olyanok kapnak gyeplőt akik meg a kígyót melengetik Ej ha ezek itt lettek volna pl 2009 amikor a tudás vs tudás ment long es short oldalról
Na most megint "pörög" a topik. :D De el kell dönteni, hogy mi a kívánatos, miből kell sok. ;) Volt már itt olyan, hogy valaki sokat beszélt. Én viszont hiszek néhány mondásban, pl. abban, hogy "aki sokat beszél, keveset mond", vagy ide illően idézhetném József Attilát is: "fecseg a felszín, hallgat a mély"
Nem baj hadd vedje a sziligon 55 eves ceg ellenest! Az meg örül a 3 nickjevel h azt csinal vele amit csak akar a bolondját! ( 2 db yodas plusz dicaprio ugynokos)
Milyen rosszat? Milyen gonoszt? Hogy írjam, hogy eljusson az agyadig? Annyit kértem, hogy ne oda szemeteld be az ellenszenved másokkal szemben. Ez nem a másik bevédése veled szemben, hanem egy tökéletesen egyértelmű jelzés, hogy nem ott akarom ezt látni. Veled sincs bajom. Várunk vissza, de a rv-el foglalkozz. Ennyire egyszerű a 3 nap pihi oka. Szóval az én emberségemről ne az alapján nyilatkozz, hogy nem érted az ok-okozat közötti kapcsolatot. Pacsi!
Kisbüfik topikja