Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira Kft. hétfőn, amely a Quaestor csoport 100%-os tulajdonában állt. A társaság kötvényeket bocsátott ki, amelyeket nagy mennyiségben akartak visszaváltani a befektetők a Buda-Cash-botrány következtében. Két hét leforgása alatt ez már a harmadik bajba került pénzügyi cég.
ez arcátlanság! érintett benne az mszp és a fidesz is. egymásra mutogatnak, miközben a napnál is világosabb, hogy aki hatalmon volt az lopott és rabolt a közpénzből mintha kötelező lett volna! mszp is fidesz is! akasztófára mind! elég volt a rendszerváltás tolvajaiból , mindkét oldalról! el kell seperni az élősködőket végre.
de legalább ismersz olyat, akinek van?:)
amúgy az elmúlt 1-2 hétben miért nem léptek innen időben az érintettek?
Elég sokan levezették, hogy ki lesz a következő.
De van ennél direktebb szál is – olyan, amely a múltbeli munkakapcsolat révén közvetlenül Orbán Viktor pártjához köti a Quaestor-csoport egyik vezetőjét.
“24 órával a történtek után korai lenne még arról beszélni, hogy milyen hatással lesz ez a fociklubra. Lépésről lépésre kell haladnunk” – mondta az Origo megkeresésére, a Quaestor kommunikációs igazgatója, Bende Gyöngyi.” – olvasható a portál március 10-i cikkében.
Ki is Bende Gyöngyi?
Az első Orbán-kormány idején a közszolgálati tévé, az MTV szóvivője és elnöki kabinetfőnöke, 2001-től a Híd Rádió Rt. marketing és PR-igazgatója. 2002-ben pedig - mint életrajzából kiderül – a FIDESZ elnöki tanácsadója, akinek feladatköre “a FIDESZ kommunikációjában való aktív részvétel.”
halvány reménysugár,hogy végre felvették a telefont az irodában ,de a brókerem az irodavezető állítólag Bp-en van holnap okosabb leszek...legalábbis remélem
Ma harmadjára: nincs számlám a Quaestornál, sose volt. Nincs Quaestor kötvényem, sose volt.
Törölt felhasználó2015. 03. 11. 15:42
#865
2015.03.11
A QUAESTOR-CSOPORTOT A SZOCIALISTA KORMÁNYOK TÁMOGATTÁK AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL
A Fidesz-frakció közleménye
A Quaestor-csoport és Tarsoly Csaba tizenhétmilliárdot kapott a szocialista kormányok alatt az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól. Erre a pénzre a szocialista kormányok semmilyen vagyoni garanciát nem kértek, ezeket utólag a polgári kormánynak kellett kiharcolniuk.
A Tarsoly Csaba vezette Quaestor-csoportot tehát nem a jelenlegi kormány, hanem a szocialista kormányok támogatták az adófizetők pénzéből tizenhétmilliárd forinttal.
A szocialisták felelőtlen döntésének köszönhetően most a magyar állam bankját is komoly kár fogja érni az immár harmadik szocialista szálakkal bíró brókerbotrányban.
Igen, ekkora tömeg haragját és bosszúvágyát még a rendőrség sem tudja majd megállítani, ha odáig fajul az ügy.
Itt most nem csak arról lenne szó, hogy kb 200-250ezer ember demonstrál, mert valaki tervez egy évente plusz 2000 Ft-os adóemelést, hanem mindegyiküknek vagy átlag 500 ezer minusza keletkezett, vagy akár 1 milla is....
Ez a nagyságrendi különbözet el lehet képzelni mit fog okozni az anyázáson kívül mind egyes politikusok, mind mnb részére is az érdekkörökön belül!!!
Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira
Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira
2015. március 9. 22:45
Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira Kft. hétfőn, amely a Quaestor csoport 100%-os tulajdonában állt. A társaság kötvényeket bocsátott ki, amelyeket nagy mennyiségben akartak visszaváltani a befektetők a Buda-Cash-botrány következtében. Két hét leforgása alatt ez már a harmadik bajba került pénzügyi cég.
link