az itt tegnap volt anyóstól még , vacsira ettem meg Ma ismét bolognai lesz rengeteg sajttal, jut eszembe át kell ugranom a Pennybe sajtért :o)) re: okos megoldás
Nagyot
ütöttek tegnap a technológiai részvényeken.
A Nasdaq 100 index az inflációs félelmek okán 2,6 százalékot
veszített az értékéből, míg az S&P 500 index csupán 1
százalékot esett, a Dow pedig 0,1 százalékot. Az emelkedő nyersanyagárak
katalizálták ezúttal az inflációs félelmeket, ami kamatemelési
félelmeket szül, mely rányomhatja a bélyegét a jelenlegi
historikusan magas árazási szintekre. Az amerikai 10 éves
állampapír hozama újból 1,6 százalék fölé emelkedett. Ázsiában is
vérengzés van hajnalban, a Nikkei 225 index 3 százalékkal esik,
a Hang Seng másfél százalékkal, azonban a Shanghai Composite
0,4 százalék pluszban áll. A határidős indikációk alapján 1
százalékot meghaladó mértékű eséssel indíthatja a napot Európa.
Miért
esett a technológiai szektor? Az okokat sokan találgatják,
de mégis az inflációs félelmek a legvalószínűbbek. Március óta
nem esett ekkorát a Nasdaq 100 index, idén az indexet követő
ETF-ből már félmilliárd dollárt vettek ki a befektetők. A 2,6 százalékos
lejtmenetet a 2006 óta nem látott mértékű inflációs várakozások
katalizálhatták, az egyetlen kérdés, csak az áremelkedés
tartóssága, hogy ideiglenes megugrásról lehet vajon szó, vagy
tartós folyamatokról, melyek beépülnek a várakozásokba. 3,6
százalékra emelkedett a short állomány a Nasdaq 100 indexet
követő QQQ alapban, míg tavaly decemberben még csupán 0,9
százalék volt.
Az
Ark ETF tagjainak 91 százaléka zuhant a tegnapi nap során.
A Cathie Wood nevével fémjelzett befektetési alap, az Ark Innovációs
ETF 6 hónapos mélypontra esett. Az alap árfolyama 5,2
százalékot esett hétfőn, mely 2x akkora mértékű, amekkorát a
Nasdaq 100 index szenvedett el. A februári csúcsáról már 30
százalékkal lejjebb esett a sztárbefektető leghíresebb
alapjának árfolyama, a Tesla – mely az alap legnagyobb
kitettsége – 6,4 százalékot zuhant. Cathie Wood folyamatosan
belevesz az esésekbe, és erős visszapattanást vár alapjának az
árfolyamában.
Ismét
későbbre halasztotta a koronavírus elleni vakcina
engedélyeztetését a Novavax. A Novavax hétfőn ismét
késleltette a vakcina-gyártás ütemtervét, és kijelentette, hogy
2021 harmadik negyedévéig nem várja az Egyesült Államokban,
Nagy-Britanniában és Európában az oltás szabályozási
engedélyét. A Maryland-i székhelyű vállalat többször rontotta a
gyártási előrejelzéseket, miután küszködik az oltása
elkészítéséhez szükséges alapanyagokhoz és felszerelésekhez
való hozzáférésért. A menedzsment elmondta, hogy a korábban
jelzett havi 150 milliós vakcinagyártási kapacitás eléréséig a
negyedik negyedévig várni kell. A vállalat a tegnap tette közzé
gyorsjelentését, melyben 447 millió dolláros árbevétel mellett
223 millió dolláros veszteségről számolt be, ezzel mind a két
soron felülteljesítette az elemzői várakozásokat a cég. A zárás
utáni kereskedésben 12,9 százalékot esett a részvény árfolyama.
Gyorsjelentés
után szakad a Trade Desk. Az online
hirdetések optimalizálására szakosodott amerikai vállalat az
első negyedévet 219,8 millió dolláros árbevétellel zárta, ami
300 ezer dollárral haladja meg a Wall Street várakozását és
év/év alapon 37 százalékos bővülésnek felel meg. EPS soron
szintén felülteljesített a cég a 1,41 dolláros eredménnyel. A
menedzsment a második negyedéves előrejelzése is az elemzői
konszenzus várakozásai felett alakult, ugyanakkor a járvány
okán a felső vezetés a reklámköltségek általános vágásától
tart, emiatt jelentősebb bizonytalanságra figyelmeztették a
befektetőket. A vállalat Igazgatótanácsa jóváhagyta a 10 az
1-hez részvényaprózást, a felaprózott részvényekkel való
kereskedés június 17-től indul. A részvény árfolyama 26
százalékot esett.
Nyomás
alatt a Tyson Foods baromfi szegmense. Az amerikai húsipari óriás
1,34 dolláros egy részvényre jutó nyereséggel zárta az elmúlt
három hónapot, ezzel 22 centtel meghaladta az elemzők által
jósolt EPS szintet. A vállalat árbevétel soron is meghaladta a
Wall Street becslését. A menedzsment ugyanakkor kiemelte, hogy
a baromfi szegmens továbbra is nyomás alatt maradhat, melyet
részben a munkakörnyezeti szabályozások szigorodása, részben a
hideg téli hónapok okoztak. A részvény árfolyama érdemi
változás nélkül zárta a tegnapi kereskedés.
Vételre
ajánlja a Jefferies a Live Nationt. A Jefferies elemzői a korábbi
tartásról vételre módosították az amerikai szórakoztatóipari
vállalat részvényeire vonatkozó ajánlásukat, miután a 13
százalékos árfolyamesés kedvező beszállópontot jelenthet a
vállalatban. Az elemzőház szerint a jegyeladással foglalkozó
vállalat a gazdasági újraindítás egyik nagy nyertesei közé
tartozhat. A részvény 3,9 százalékot emelkedett.
Újabb
kiskereskedőt vásárol a Simon Property. A plázákat üzemeltető vállalat
bejelentette, hogy az Authentic Brands-zel közösen megvásárolja
az Eddie Bauer ruházati üzletláncota Goldan Gate Capital
magánvállalattól. A közleményben az összeggel kapcsolatos
információkat nem közölte a társaság. A Simon részvénye 1,45
százalékot emelkedett a tegnapi kereskedés során.
Evans
szerint akár 2,5 százalék feletti inflációt is tolerálhat a
Fed. A
CNBC-nek adott interjúban a jegybankár megerősítette a
hivatalos álláspontot, miszerint hosszú út áll még az amerikai
gazdaság előtt a monetáris szigorításig. Mind az inflációnak,
mind a foglalkoztatásnak is tovább kellene emelkednie ahhoz,
hogy lépjenek. Evans jelezte, hogy azt sem bánná, ha
átmenetileg 2,5 százalék fölé emelkedne az infláció. A múlt
heti átfogó munkaerőpiaci adatok mindenesetre hűtötték azon
spekulációkat, hogy a következő hónapokban komolyan szóba
kerülhet a kamatdöntő üléseken az eszközvásárlási program
csökkentésének tervezése.
Rakétákkal
lőtte Jeruzsálemet a Hamász. Tegnap
zavargások voltak a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetnél, melyben
több százan sérültek meg. A Hamász ultimátumot adott az izraeli
biztonsági erőknek, hogy estig vonuljanak vissza, miután ez nem
történt meg, rakétákkal kezdték lőni Jeruzsálemet. A támadások
hírére kiürítették az izraeli parlamentet, és felszólították a
lakosságot, hogy menjenek az óvóhelyekre.
Megugrottak
a termelői árak Kínában. A ma
hajnalban közzétett adatok szerint áprilisban mindössze 0,9
százalékos volt az infláció, ugyanakkor figyelmeztető jelként a
termelői árak a vártnál is nagyobb mértékben emelkedtek, éves
bázison 6,8 százalékkal. Ebben természetesen szerepet játszik
az alacsony bázis hatása is, de jelentősen növelheti az
inflációs aggodalmakat Kínában és globálisan is.
Kezd
visszahúzódni a koronavírus-járvány. India kivételével kedvezően
alakulnak a járványgörbék, Európában tegnap minden országban 10
ezer alatt volt a napi új esetszám, az Egyesült Államokban is
mindössze 22 200 új pozitív esetet diagnosztizáltak. Az FDA
tegnap engedélyezta a Pfizer-BioNTech vakcináját a 12-15 éves
korosztály részére is, miután egy 2 200 főn végzett klinikai
vizsgálat során 100 százalékos hatékonyságúnak bizonyult.
Orosz
hackerek állhatnak a Colonial vezeték megtámadása mögött. A hackerek előző héten közel
100 gigabájtnyi adathoz férhettek hozzá illegálisan, melynek
következtében le kellett állítani az olajtermékeket szállító
vezetéket az Egyesült Államokban. Azonban az illetékesek
szerint nem sikerült orosz szerverekre áttranszferálni az
ellopott adatokat. A tegnapi nap Joe Biden azt állította, hogy
bizonyítékai vannak, hogy az oroszok állnak a háttérben. Az USA
keleti részének benzin ellátását bénította meg a kibertámadás.
Eséssel
indulhat a mai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A nemzetközi befektetői
hangulat jelentős romlása miatt a negatív tartományban nyithat
a hazai részvénypiac is, érdemes figyelni a Richter mozgására,
mely továbbra is meghatározó támasz közelében mozog. Amennyiben
letörésre kerülne a 8 350 forintos szint a következő napokban,
jelentős tér nyílhat lefelé. Az OTP árfolyamát megtartotta a 13
800 forintos támasz, azonban most veszélybe kerülhet. A MOL
árfolyama kedvezően alakult, támasz 2 150 forintnál, míg
ellenállás 2 270 forintnál található. A Magyar Telekom jegyzése
továbbra is a 405-420 forintos szintek között mozog.
358 közelében egyensúlyoz az euró-forint. Továbbra is a
hosszú távú trendvonal és a 200 napos mozgóátlag alatt
tartózkodik a jegyzés, de az elmúlt napokban elfogyott a forint
ereje. Meghatározó támasz-zóna 355-356 között található, míg rövid
távú ellenállást az említett 200 napos mozgóátlag képez
359,18-nál. A dollár-forint árfolyama a 294-es támasznál
táborozott le.
Piaczárás
után jelent a Magyar Telekom. Az
elemzői konszenzus alapján a vállalat árbevétele az első
negyedévben 2 százalékkal emelkedhetett éves alapon. Az EBIT
sor emelkedhet a legdinamikusabban, itt 20 százalékos
emelkedést várnak az elemzők, míg a nettó eredmény a tavaly
első negyedéves veszteség után ismét zöldbe fordulhat.
Várakozásaink alapján a bevétel emelkedést a magasabb adat
értékesítések okozhatják elsősorban, valamint az RI/IT üzletág
eddig gyengülő tendenciája is lassulhat. A Telekom makedón
leányvállalatánál enyhe árbevétel növekedése várható az előző
negyedévek tendenciáinak megfelelően, valamint a forint gyengülése
is segítheti a leány eredményét. Az elemzői várakozás szerint a
profitmarzs tovább javulhat, melyet részben az RI/IT szegmens
alacsonyabb hozzájárulása, részben a magasabb marzsú termékek
jó teljesítménye okozhat. Várakozásaink szerint hiába élesedik
a verseny a telekommunikációs piacon, részben a koronavírus
miatt is, felértékelődik a szektor gazdasági fontossága, így
tovább növekedhet a Telekom telekommunikációból származó
nyereség. A felgyorsított gigabit hálózat kiépítés is
bevételnövelő hatással járhat akár már az első negyedévben. Az
adózott eredményt tavaly egyszeri tételek rontották, valamint a
költségek emelkedési üteme is jelentősen lassult, így ismét
adózott nyereségre számítunk a cégtől. Érdemes lesz figyelni,
hogy érkezik e menedzsment várakozás frissítés, illetve, hogy
hogyan alakultak a tőkeberuházások az első negyedévben. A
lefektetett osztalékpolitikán nem várunk változtatást, azonban
a sajátrészvényvásárlásról szóló bármilyen információ lényeges
lehet.
Részvényvisszavásárlási
aukciót hirdetett meg a Magyar Telekom. A tegnapi közleményben a
vállalat jelezte, hogy június 10-én tartja az aukciót, melynek
keretében legfeljebb mintegy 10,2 milliárd forint értékben
vásárol vissza saját részvényt a részvényesektől. A
részvényvisszavásárlási programot február 25-én hirdette meg a
társaság.
8
éves csúcson lehet a hazai infláció. Ma délelőtt 9 órakor teszi
közzé a Központi Statisztikai Hivatal az áprilisi inflációs
számokat, mely 2013. óta nem látott magasságokba érhetett. A
Bloomberg konszenzusa szerint 4,8 százalékos, más előrejelzések
szerint 5 százalékos lehetett a fogyasztói árindex emelkedése,
saját számításunk szerint 4,9 százalékos lehetett az
áremelkedés. A maginflációs mutató 4 százalék alatt maradhatott,
azonban utóbbinál történt egy módszertani váltás, a kosárból
kikerültek az alkoholos és dohánytermékek, mely lefelé szorítja
a mutatót. A kiugró számok az alacsony bázisnak, illetve a
gazdaság részleges újraindításának köszönhetőek, a jegybank
várhatóan nem fog érdemben reagálni a folyamatra, mivel
átmenetinek tekinti azt.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link