A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Én is abban bízom, hogy kineveltek/kitermeltek már annyi önjáró barmot, hogy elszabadult hajóágyúként rombolják le a rendszert :) Ez a nyikhaj is tökéltes példány volt most :)
Mindenesetre jól veszi észre, hogy az egyenletben az X és az Y nem szerelmesek egymásba, de mindkettő szükséges a megoldáshoz. Egy élő klasszikusunk szerint (Gyurcsány) "ha én nem szeretem a kelkáposztát, és a szomszédom sem, még nem vagyunk barátok." Na erre a kohézióra nem számítottak. Na lefordítom magyarra, beszartak.
De látod, a hívek nem tudnak olyan gyorsan szélkakast játszani, mint a vezéreik. Ők ha egyszer jól betanulnak egy propaganda mantrát, abból nehezebben váltanak. . Ez a legszórakoztatóbb része a NER-nek amúgy: amikor a központ már irányt váltott, a buta kórus pedig még a tegnapi szövegeket szajkózza.
Ráadásul nem is nagyon tehetett mást. Ez a levél matt. Erre kétféle reakció lehetséges: szét lehet verni a sakktáblát és letagadni a vereséget óriás hazugsággal, vagy fel lehet állni azzal, hogy elismered a vereségedet. A Fidesz az ilyen helyzetekben többségében az elsőt választja, Pilhál racionálisan a másik mellett döntött.
Csak az irigység beszél belőled, te Sosem merted volna a mai Magyarországon az orbán rendszert kritizálni. Sokkal bátrabb volt mint te aki itt névtelenül véded ezt a fasiszta rendszert.
Igazából nem leiskolázta, hanem Pilhal Tamásból kihozta az embert. Rájött - és tisztességgel bocsánatot kért - őt ugyan az Orbán rendszer fizeti, de a teremtőnek fog elszámolni. Ezt a magyar egyházak felszentelt és kinevezett mamelukoknak, még nem sikerült felismerni. Szívesen tartanék nekik hittanórát, bár egyre több pap is kezd rájönni, mi folyik ebben az országban. Na Ők az isten igazi szolgái. A többi a rezsimet szolgálja. Na ettől fél az Orbán kormány. Mi lesz, ha több lesz a gondolkodó. Már egy is sok nekik. Egy akadémikus szájából hallottam " az Orbán rendszer az értelmiség kudarca" Amíg a választások előtt a falvakban elhitethetik az iskolázatlanokkal, hogy ha nem nyer a Fidesz nem lesz közmunka, addig a butaság lesz többségben. Majd nem lesz árok, nem lesz gaz, és nem dobnak el szemetet. Ebbe a képbe nem férnek bele A Nagy Blankák, akik már nem hülyíthetők.
De az egyébként is kizárólag rá tartozik, hogy milyen jegyei vannak." . mielőtt besétálnál egy zsákutcába..... :))) vedd a fáradságot és keress rá a lány beszédére amit a DK rendezvényen mondott! :)))))))
“szembesítette őket a "rossz" oktatáspolitikával! büszkén mondta, hogy ő az "élő" példa arra, hogy mennyire "rossz" az oktatás hiszen neki pontosan ezért ennyire rosszak a jegyei!” . Ezt a hazugságot már jogerősen elbuktátok, ne erőltesd. De az egyébként is kizárólag rá tartozik, hogy milyen jegyei vannak.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link