Most azért fülig ér a szám, hogy reggel zártam az utolsó longot is. :))) A 2-es gyakran mély korrekciót hoz, pláne egy ék után, de ilyen gyorsra nem számítottam, főleg, hogy még csak az a-ban vagyunk (ha ez valóban 2-es korrekció).
Igen, előfordulhat, hogy ez a helyes, szemre arányosnak tűnik. Már én is többször újraszámoztam, volt már így is, úgy is. Abban biztosan egyetértünk, hogy valami 5-ösének a 2-esében járunk jelenleg, szóval a következő körről nem szabad lemaradni. :)
Azért érdekes ez a certi. Most még mindig 1 forinttal magasabban van, mint ahogy reggel eladtam, pedig azóta azért szemmel láthatóan lejjebb van a gáz. Hm...
Megkérdeztem, valóban adathiba, ami pl az aranynál is látszik. Állítólag már ők is többször kérték, hogy rakják ki, de van tőkeáttétel benne. További long certiért javasolták, hogy írjak e-mailben igényt. Meglátjuk mit válaszolnak. :)
Adathiba? :) Én azt néztem, hogy csak 3 long van, meg 11 short, biztosan keresni akar az Erste is velük. Amennyire én jelenleg előretekintek, addig 5 short lehet veszélyben. Érdekes, hogy új longok meg nem nyíltak 2,3 felett, pedig azt a szintet már régen elhagytuk, ezen a héten könnyen benézhetünk 4 fölé is. Nekem inkább ez fura.
Óráson is nézem, az alapján szerintem is vége van a nagy 4-es korrekciónak és megyünk 5-ösben. De kisebb tf-en vége lehetett az i-nek (azaz 5/1-nek) és abban várom a ii korrekciót. Ha viszont eszeveszettem megindulna felfelé (lehet abc-nek nézni a mini korrekciót, bár méretében túl kicsi - igaz erős a nyomás felfelé), akkor menni kell vele. http://keptarhely.eu/view.php?file=20210706v00wz3q2o.jpeg
Olaj és Gáz
Ugyanakkor elég jó kis forgalom megy bennük, certiben is és forexen is és jók a lehetőségek is benne (nyerni is és veszteni is.) :)
Lehet a kutya sem jön be, meg látjuk.