Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Tegnap hívott egy barátom. Mondta h durva a forint árfolyam. Minden megtakarítását átváltja dollárra. (De előtte felhívott engem, véleményért)... emberi psziché.... Itt X árfolyamnál majd minden kisbüfi Futurt akar majd venni azt is tudom. Ilyen a tőzsde :)
Ügyesen bánsz a szavakkal és próbálsz sarokba szorítani most, ez tény. Viszont semmilyen magyarázatra nem szorul az írásom, annak fényében pláne, ha azt írod egy a hajó, de közben meg jössz a rossz hírek lehetőségével. Most előre vagy hátra? Ez itt a kérdés.
Piacon torteno vasarlas,es konyvbe valo beallas vasarlasi szandekkal ket kulonbozo dolog,ket kulonbozo uzenettel. Nem hiszem h epp neked kell ezt elmagyarazni.
Hol vegyen srv-t ha nem a piacon? :-) Mondom, az, hogy te vagy más nem érti 1 hónap távlatában a dolgokat nem jelenti azt, hogy nem volt értelme annak amit csináltak. Ha eljön az ideje, mindenki megtudja és megérti majd, hogy jéééé jaaaa jóóó.
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi