Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Nézd meg az önéletrajzát,h eddig hol dolgozott és milyen pozíciókban. Elárulom olyan helyekre akkor van esélyed bekerülni, ha jól fekszel a kormánypártnál...
Mitől is? Emlékeim szerint egy BÉT közleményt tettem be, pontosabban egy azt idéző újságcikket. Amiben az állt, hogy az fb tagok eladták csekély pakkjuk 1/3-át, valamint kiderült, hogy a ner vonalról érkezett IT tag egy árva papírral sem rendelkezik. Egyik sem jó üzenet a kisbefektetők felé. Kérném az indoklást, hogy ebben mégis mi a trollkodás? És milyen alapon trollozol le?
Törölt felhasználó2019. 05. 10. 22:28
Előzmény:
törölt hozzászólás
#18734
Mitől is? Emlékeim szerint egy BÉT közleményt tettem be, pontosabban egy azt idéző újságcikket. Amiben az állt, hogy az fb tagok eladták csekély pakkjuk 1/3-át, valamint kiderült, hogy a ner vonalról érkezett IT tag egy árva papírral sem rendelkezik. Egyik sem jó üzenet a kisbefektetők felé. Kérném az indoklást, hogy ebben mégis mi a trollkodás? És milyen alapon trollozol le?
a forgalom egy jo resze valszeg sima gargarizalas keszul a moka lesz-e a kacagas, azt majd meglatjuk - UUUUUUUUUuuuu durva 12 eves tapival biztosan tudja nincs nagyelado uuu PRINT SCREEN SAVE PAGE AS....-> GYEMANT BOLCSESSEG
Egyébként Hétfőtöl megnyílt a TDT short lehetőség a futur papírjaira, ami eddig nem volt. Úgyhogy az is egy fajta forgalom generálás mert amit elad reggel azt nap végén muszaly zárnia ugye.
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi