011. április 20.-tól Masterplast Nyrt. néven működik tovább a Masterplast Group Zrt., a váltás része a társaság középtávú stratégiájának. A vállalat az első negyedévben 13,1 millió eurós bevételt ért el, amely megfelel az előzetes terveknek.
Nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult át 2011. április 20.-tól a Masterplast Group Zrt. A működési forma váltással együtt átalakult a vállalat legfelső vezetése is. Létrejött az Igazgatótanács, amely ellátja az igazgatóság és a felügyelőbizottság feladatait. Az Igazgatótanács elnöke Tibor Dávid, alelnöke pedig Ács Balázs. Létrejött az Audit bizottság is, amelyben az Igazgatótanács független tagjai - Bojár Gábor, Dr. Gara Iván, és Andrew Szőnyi - kaptak helyet.
"A jelenlegi átalakulás szerves része a vállalat középtávú stratégiájának" - jelentette ki a változással kapcsolatban Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke. "A cég fejlődése már évek óta ezen stratégia alapján történik, és amint elérkezettnek látjuk az időt újabb jelentős lépést teszünk a tőzsdei bevezetés irányába" - tette hozzá Tibor Dávid.
A Masterplast Nyrt. 2011. első negyedévében 13,125 millió eurós bevételt ért el, amely megegyezik az előzetes célkitűzésekkel, és csak minimális mértékben marad el az egy évvel korábbi, 13,302 millió eurós forgalomtól. "Elégedettek lehetünk az első három hónappal, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt évben végrehajtott racionalizálás miatt kevesebb leányvállalattal dolgoztunk, sikerült megismételni a tavalyi bevételt" - közölte az első három hónap eredményeivel kapcsolatban Tibor Dávid.
Háttérinformáció:
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 12 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal. A vállalat 2010-es árbevétele 85,2 millió euró volt. A társaság 2008 óta tagja a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdeképes Cégek Klubjának.
level 2 nem jön, max 2. hullám. olyan korlátozásokra már senki nem számít, mint márciusban. a politikusok nem fogják engedni. hozzáteszem szükségtelen is, mivel a vírus egy jól kontrollált környezetben és feltételek mellett nem terjed. amit most látunk az az emberek felelőtlen és olykor idióta viselkedésének eredménye, lsd Florida, California
Türelem és ülj a kezedre. Itt volt akvi és fejlődés a covid alatt is. Acég értéke tehát sokat nőt, ami nincs benne az árfolyamban. Jövőre jön vissza az oszti (35-45 ft között) ezen az áron lazán 7-7.5% . Árfolyam le fogja követni, ami 45Ft-nál 900Ft körül lehet.
lesz majd kapkodás, ha kitör 700 fölé, nem kell aggódni. ha jön intézményi befektető, az nem pár darabot fog felszívni. szerintem már most is nézegetik a könyvet, hogy mennyit lehet kiszívni belőle. 600 alatt nem időzik sokat, úh valaki veszegeti szépen, csak nem őrült módjára.
Nagyon jó hír, hogy az egészségügyi krízis bár lassítot az idei évben a beruházásokon, viszont azok számosságát hosszabb távon nem csökkentette. A keresleg megnőtt az agglomerációban újonnan épülő vagy szerkezeti felújtáson átesett ingatlanok iránt. Míg az Airbnb törvény a budapesti belvárosi kis méretű lakás ingatlanok árát lefelé nyomja, addig a home office és remote workig felerősödése a vidéki ingatlan piac megerősödését támogatja. Továbbá emelkedni látszik az igény a vidéki nyaraló ingatlanok irány.
A pszichológiát tekintve igazad lehet, de engem ennél jobban érdekel, hogy hosszútávon mit kezdünk a vírussal. Egyébként a charton, amit betettél, én inkább azt látom, hogy az 1. hullám Európán kívül még nem igazán csengett le, max. Ázsiában beszélhetünk 2. körről.
Tök mindegy mik a tények, a piacokat a hangulat vezeti.Ha lesz oltás, akkor ha egy ember sem oltatja be magát, akkor is megnyugszik a piac, mert lesz a kontroll lehetőség. Most nincs. Szerintem idén meglesz az oltás, jövőre oltani fognak.Most amúgy leképesztően jól látni a 2. hullám érkezését. https://coronavirus.jhu.edu/map.html
Hát akkor még sokáig nyugtalan marad a piac! Egy-egy ilyen korszerű vakcina kifejlesztése, amibe beleértem a bevetés előtti megfelelő kiterjedtségű tesztelést is, több évbe telik. Hírekre figyelve, egyre több esetben szellőztetik meg, hogy csúszik az oltóanyag bevezethetőségének időpontja. Ja és akkor még nem vettem figyelembe, hogy menet közben mutálódhat vírus, így a vakcina sem lesz vele szemben 100%-os fegyver (l. az influenza oltásokat, melyek minden évben más-más összetételűek az influenzavírus változásai miatt). Emellett oltást az fog kapni, aki ki tudja majd fizetni - és szvsz nem lesz olcsó, mert a keresleti oldal igen nagy. Én inkább úgy hiszem, hogy előbb-utóbb belenyugszunk a vírus létezésébe és megtanulunk vele, megfelelő biztonsági rendszabályok mellett, együttélni. A nagy mintán tekintett adatok szerint a halálozási ráta max. 5%, l. WHO adatok, amiben minden benne van, csupán arra kell figyelni, hogy ne szabadulhasson el, mert akkor rövid időn belül taccsra teszi az egészségügyi kapacitásokat, ami a pánik alapja. Évről-évre van influenzajárvány, még sincs piaci pánik! Szerintem azért, mert megtanultuk kezelni a problémát.
tényekkel én is tisztában vagyok csak azt írtam le, hogy mivel keltik a hangulatot. most amúgy mindenii a 2. hullámtól tart, megnyugutató az lesz, ha végre valahol nagy volumenbem fognak majd oltani.
tényekkel én is tisztában vagyok csak azt írtam le, hogy mivel keltik a hangulatot. most amúgy mindenii a 2. hullámtól tart, megnyugutató az lesz, ha végre valahol nagy volumenbem fognak majd oltani.
A 800 Ft-os árfolyam még OK is, de szvsz a 2020. évi osztalék inkább 40-45 Ft kellene legyen. Valószínűleg az akvizíciók ellenére is meg van/lesz rá a fedezet, hiszen igen konzervatív módon az éves nyereségnek mindössze 50%-a kerül osztalékágon kifizetésre - legalábbis ilyen jellegű nyilatkozat van a fejemben a MP vezetősége részéről.
A Dunahouse néhány nappal ezelőtt kibocsátott anyaga szerint Budapesten nem hogy csökkent volna a lakásvásárlási kedv, de - ha jól emlékszem - kb. 10%-kal nőtt (egy kezdeti megtorpanást követően) a lakásvásárlások száma. . Amit az autózásról írsz igaz, múlt héten én is bementem egy napra a "home office"-ból, reggel negyed 7-kor az M3 bevezető szakaszán már dugó volt. Negyed 7-kor!
Itt egy 800Ft-os árfolyam és egy 35Ft-os osztalék jó lenne 2021-re. Szerintem minannyian nyugodtan hátradőlnénk. Jelen állás szerintem az majd 30% növekmény lenne egy év alatt.
A következő itt a logika. A turzimus elmaradásával a hitelre vásárolt befektetési ingatlanok egy része átmozog állandó bérleménnyé. Ezek jelentős része 35-40nm-es kis lakások, főként Budapest belváros. De mivel a kínálat megnő, lentebb mennek az árak. Emiatt a kis lakásban élők ingatlan értéke is alacsonyabb, akik így nem tudnak nagyobba költözni. Ennél fogva a nagyobb ingatlanok árát is lefelé húzza a válság, főleg bérlemény oldalon, ahol nagyon elszálltak az árak. Budai oldalon 1M feletti a nm ár, ami nagyon túl van tolva. Forgalom tehát várható a befektetési ingatlan piacon és akár ez egy felújítási hullámot is indíthat, de az árak lefelé mozognak és lehet, hogy kevesebb pénz lesz pl szigetelni. Én csak a hangulatot látom negatívnak, vagy inkább bizonytalannak, így a nagybefektetők is kivárnak szerintem. USA-ban is a NSDQ szállt el, illetve a teki cégek és nem a konzervatív papírok. Azok még vastag minuszban vannak. DE, ami a jó hír, hogy pont ezért a konzervatív papírok még nincsenek túlárazva. Szerintem az építőipar mellett ilyen az autógyártás és kereskedelem is. A covid miatt rengetegen váltanak autóra a tömegközlekedésről, mert félnek. Plusz sok lesz az ingázó a home office miatt, mert sokan átmozognak vidékre. Júliusban sosem volt olyan Budapesten, hogy az Alkotás beáll, most egy szimpla hétköznap is megvan a dugó. Mi lesz itt szeptemberben?
Masterplast