Selmeczi: Nem azt ígértük, hogy megvédjük a magánkasszákat
"Arra a felvetésre, hogy a választási kampányban a pénztárak védelmét ígérte a Fidesz, a politikus azt mondta: ez alatt a pénztártagokat értették. A kormány és a parlament az emberek érdekeit védi, és nem egy olyan intézményrendszerét, amely hatalmas működési költséget számol el - tette hozzá.
Magyarországon 4,5 százalék volt a működési költség, külföldön pedig 0,9 százalék, a vagyonkezelési díjban pedig négyszeres a különbség - hangsúlyozta a nyugdíjvédelmi megbízott, aki elmondta, hogy jövő évtől csökkentik ezeket a költségeket, hiszen ha máshol kevesebből is tudnak működni a pénztárak, akkor nem tudni, mire ez a nagy bőkezűség itthon. Hozzátette: azt nem modellezte a kormány, hogy a csökkentett költségekből tudnak-e működni majd a pénztárak.
A Cougar-ok bevetik?
Vettek 3-at, jól eldugták őket, pedig kimondottan városi harcra lettek kifejlesztve (vásárolva?).
Na ezeket borogassák fel ezek az ultra-radikál-focihuligán-nácikok!
Majd Don Pintér bemutatja őket az utca népének.
Szóval a Stabillopás Szövetsége szerint a PSZÁF adatai hiányosak, ők jobban tudják, de azért számításokba nem bocsátkoznak. Pedig szívesen látnék tőlük egy fizetési listát a 12 évükről!
Kardlapozás lesz? Vagy az már kiment a divatból 2006-ban?
Törölt felhasználó2010. 12. 01. 15:11
Előzmény:
törölt hozzászólás
#128
Nem, még nem.
Politika nélkül fog talpra állni. Amíg a here politikusoktól várja, addíg nem fog menni.
De kitartás és türelem...
Törölt felhasználó2010. 12. 01. 15:09
Előzmény:
törölt hozzászólás
#127
Erre nem lehet mit mondani irány a Kossuth tér, követeljük a népnyúzó kormány lemondását (reméljük, hogy a vízágyúkba belefagy a víz, különben tömeges tüdőgyulladás lesz)
2004 – Német, olasz és francia Lovagrendek:
Grosse Verdienst Kreuz mit Stern und Shulterband, Berlin
Cavaliere di Gran Croce, Róma
Ordre des Arts et Des Lettres, Párizs
1999 – ”Az év oktatója” (ELTE)
Törölt felhasználó2010. 12. 01. 14:54
Előzmény:
törölt hozzászólás
#123
Nekem nem volt az soha.
Törölt felhasználó2010. 12. 01. 14:53
Előzmény:
törölt hozzászólás
#122
Az elmúlt 8 évért ki és mikor fog "kiállni" és bocsánatot kérni?
2006 októberéért ki fog sittre költözni?
A meg nem történt rendszerváltozásért ki/kik fognak és mikor mea culpázni?
Meddig akar ez a nemzet arccal a szarba feküdni?
Selmeczi: Nem azt ígértük, hogy megvédjük a magánkasszákat
Magyarországon 4,5 százalék volt a működési költség, külföldön pedig 0,9 százalék, a vagyonkezelési díjban pedig négyszeres a különbség - hangsúlyozta a nyugdíjvédelmi megbízott, aki elmondta, hogy jövő évtől csökkentik ezeket a költségeket, hiszen ha máshol kevesebből is tudnak működni a pénztárak, akkor nem tudni, mire ez a nagy bőkezűség itthon. Hozzátette: azt nem modellezte a kormány, hogy a csökkentett költségekből tudnak-e működni majd a pénztárak.
Szerző: Inforádió