2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Így van, ennyi a lényeg ,a többi csak mellébeszélés nem pedig felbeszélés!! Nem is értem ezt a felbeszélés dolgot 😃 Hogy lehet valamit felbeszélni és ezáltal rábeszélni a vételre!!?? Én úgy gondolnám itt felnőtt emberek kereskednek, saját döntéshozatali és mérlegelési képességgel!!!!
Igazad van... Anno 40Ft környèkèn kezdtem venni az Estet, akkor ismertem meg Lorèt.. Igazi feldumás volt.. Abban is hitt... Mekkora színházat játszott, elhitette, hogy jó lesz... Lazán háromszoroztam a pènzem..egy rèsze pedig nègyszerezett... Útálom Lorèt... Mer hinni valamiben, ellenben veled...
Bocsánat az előbb hibásan írtam, na mégegyszer... Attól, hogy valaki kitart az álláspontja mellett, ragaszkodik a döntéséhez az nem tévút. Az hogy megosztja másokkal a nézetét , hát nem ezért van a fórum? Logikailag pozitív képet látni valamiben, egy cég jövőjében és azt megosztani az nem feldumálás. Legalább aktív tőle a topic, akkor is amikor mindenki lapít. És részemről elismerés a kitartásért...l.
Attól, hogy valaki kitart az álláspontja mellett, ragaszkodik a döntéséhez az nem tévút. Az hogy megosztja másokkal a nézetét , hát nem ezért van a fórum? Logikailag pozitív képet látni valamiben, egy cég jövőjében az nem és azt megosztani feldumálás. Legalább aktív tőle a topic, akkor is amikor mindenki lapít. És részemről elismerés a kitartásért...l.
Aki más álláspontja és véleménye szerint kereskedik annak nem való a tőzsde!!!! Csak azért nem a félbeszélés alapjánt írom, mert az számomra értelmezhetetlen, ugyanúgy aki a szerint cselekszik és vásárol részvényt!!! Te jársz itt tévúton ,de nagyon ha nickeket összekeversz 😆😆
Hát hogy te mire vársz azt nem is értem. Az összes nézeted megdől , régóta olvasom a fórumokat de eddig az a tapasztalatom hogy ahol te okoskodsz az mind egy tévút lesz és viszed a bajba a népet a feldumákkal. Véleményem továbbra is : jobb ha meg sem szólalsz hapsim !
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15