"Masszív felvásárlásokra számít idén a világ egyik legnagyobb alapkezelője, a BlackRock World Mining Fund portfólió menedzsere, a bányászati vállalatok körében. Az árazás ugyanis a szektorban most igen kedvező, a magas készpénzállománnyal rendelkező vállalatok ezért fokozhatják felvásárlási tevékenységüket." (Portfolio)
"Hétfőn jogerősen felszámolás alá került a Hun Mining Nyrt., ezért kérte részvényei törlését a tőzsdéről. Az már sejthető volt, hogy a Fővárosi Törvényszék döntése a részvényekre is hatással lehet − a cég kedden jelentette be, hogy a Budapesti Értéktőzsde szabályzatának 26.1.6.2. pontja alapján kérelmeznie kellett a törlést.
A tőzsde honlapján található adatok szerint a Hun Mining papírjait 1991 áprilisában vezették be a részvénypiacra, jelenleg több mint 9,3 millió darab ötszáz forint névértékű részvény van forgalomban. A 19 forintos hétfői záró árfolyam alapján a cég piaci kapitalizációja 177 millió forint volt. A társaság egyetlen 5 százalék feletti tulajdonosa az Acquisition Pro Ltd., mely majdnem 16 százalékos részesedéssel rendelkezik. A BÉT oldalán található pénzügyi összesítés szerint a cégnek már 2013-ban sem volt árbevétele, az idei első félévben viszont 1,3 milliárd forint bevételt és ugyanakkora adózott eredményt realizált."
ez meg mi?
Cég Aj. Vétel
0 1 1 000 db 3 HUF
0 2 23 000 db 2 HUF
0 1 200 000 db 1 HUF
0 3 800 200 db 1 HUF
Eladás Cég Aj.
13 HUF 466 948 db 0 21
14 HUF 3 500 db 0 2
16 HUF 5 392 db 0 3
17 HUF 4 725 db 0 2
18 HUF 20 000 db 0 1
Napi min: 13 HUF Napi max: 13 HUF
Nyitó: 13 HUF Előző záró: 16 HUF
Utolsó kötés: 13 HUF, 10 db (2015.02.25. 11:42:56)
Összforgalom: 3 kötés, 7 260 db, 94 380 HUF
HUNMINING -- a magyar bányászatért
Lesz-e valaki,aki rátalál Rudabányára?
Üdv: