Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Kedves KBR! Köszönjük szépen az egész évi munkátokat, és szorgalmatokat! Szeretnék én is nagyon Boldog karácsonyi ünnepeket kívánni neked, és az egész családodnak! Reméljük sok-sok jó hírrel örvendeztetitek meg majd a részvényeseket a 2020 évben is.
Szerintem meg csak a cég hosszútávú érdekeit nézi, hiszen Ő maga is sejtheti, hogy milyen nagy pénzek fognak majd lecsapódni a FuturAqua Nyrt. keresztül.
Szorgalmas,rátermett, gondolkodó vezetőkre vall SZVSZ ez a gondolkozás mód, és a részvényesi érdekek is előkerülnek. Sokszor leírtam már, hogy nagyon pozitív a megérzésem a cég jövőjét illetően.
Persze, nyilván :-) 21.-én is tedd fel a kérdéseidet, biztosan szívesen megválaszolják őket. Nyilván másokban is megfogalmazónak kérdések, mindenkinek javaslom tegyék majd fel őket.
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi