A közgyűlésen egy nagy részvényes se tette fel a kérdést a távozó haramiáknak: Uraim de hát ezért az irtózatért a cégvezetésből ki a felelős???
Az akkori könyvvizsgálója a cégnek nem látott semmit? Történt-e több apportos értékbecslés vagy csak elfogadták Dr.G.J értékbecslését Pécsről?
Igen ez nagy kérdés és sohasem tudjuk meg, hogy a régi vezetést miért hagyták így elsétálni.
Milyen háttéralkuk lehettek előre vagy utólag.
A Kegnél én még várok a névérték körűl egy gusztustalan mahinációt.
Nem véletlen, hogy a Visonkát is kerülik, mint örömlányt az 5-ös út mellett!!
Bottal se piszkálja senki, pedig hol van az a phylhez képest!
Csönd van a KEG tájékán is ( régi-új vezér közt nem is tudom hogy áll a nyílt-levelezés mostanság!!)
"Egy 10-es skálán 8 pontot adok arra, hogy az új vezetés felépítí a céget"
Szerintem az újak is a régit akarják játszani!
" újból átverik a kisbüfiket mnt TP és bandája." nincs kisbüfi aki ebbe tétel-méretben belevenne!
"A jelenlegi helyzetben itt már nem sok tennivalója van a tényezőknek, csak várni, hogy mikor szakad el cérna valamelyik kisbüfinél és dobja 28 vagy 29-en."
Aki cérnás, az már szerintem dobta, vagy optimalizálni fog vele év végén.
"Nincs az a kisbüfi aki ebbe már belevegyen. Akik bukóval kiszálltak vagy akik még tartják vagy is még bírják idegekkel azok már nem vesznek."
Szerintem is így van!
"Összességében előbb utóbb emelkedést várok, szerintem minden jel abba az irányba mutat."
A baj az hogy a homályos Ngene-n kívül ebben a cégben semmi nincs! Apportok leírva, törzskönyvek kijátszva,telephelyek kijátszva haveroknak, talán a Révai ér valamit..
Ja van egy kályhás apportunk! De nem tudom mi a faxnak????
Gyógyszerekkel, premixekkel indultunk azután gumiztunk, építkeztünk, bankároztunk; a vezetés meg a nagy részvényesek benyelték a nagy buktát!
( meg persze mi is)A közgyűlésen egy nagy részvényes se tette fel a kérdést a távozó haramiáknak: Uraim de hát ezért az irtózatért a cégvezetésből ki a felelős???
Az akkori könyvvizsgálója a cégnek nem látott semmit? Történt-e több apportos értékbecslés vagy csak elfogadták Dr.G.J értékbecslését Pécsről?
Tudom nem Te fogsz( tudsz) rá válaszolni, de ilyet tiszta magán cégnél( pl. MOL, vagy OTP ) ha megcsinálnának már lógnának a vason!
Szerintem
:)
A jelenlegi helyzetben itt már nem sok tennivalója van a tényezőknek, csak várni, hogy mikor szakad el cérna valamelyik kisbüfinél és dobja 28 vagy 29-en.
Nincs az a kisbüfi aki ebbe már belevegyen. Akik bukóval kiszálltak vagy akik még tartják vagy is még bírják idegekkel azok már nem vesznek.
Összességében előbb utóbb emelkedést várok, szerintem minden jel abba az irányba mutat.
Egy 10-es skálán 8 pontot adok arra, hogy az új vezetés felépítí a céget és 2, hogy újból átverik a kisbüfiket mnt TP és bandája.
Pont ezért érintett szarul, amikor bejelentette tp. hogy a gyógyszereket " megefejlesztésre" kiadják dr.M nek, aki jól megfejlesztve visszaadja!
Törzskönyvezési procedúra nem 1-2hónap az tuti!( ha volt érték a phylben valaha akkor azok a törzskönyvek voltak--szerintem)
:)
Pont ezért érintett szarul, amikor bejelentette tp. hogy a gyógyszereket " megefejlesztésre" kiadják dr.M nek, aki jól megfejlesztve visszaadja!
Törzskönyvezési procedúra nem 1-2hónap az tuti!( ha volt érték a phylben valaha akkor azok a törzskönyvek voltak--szerintem)
:)
maci ,azért a mai pánikhangulatos napon ismét nem dobálták a őhy pakkokat,pedig megtehetnék:))))
és ez az elmúlt jó pár hónapban megfigyelhető.
kutya fáját,mi lehet ennek az oka? :)))
gyógyszerkutatás az nem spekuláció.
annak sikeresnek kell lennie.
és nem 1-2 éves dolog,viszont 6 év után sikeres lehet.
ebben az esetben,pedig felértékelhetik az n-gene t,ami a phyl részesedés felértékelődésével is járhat.
Erősödő Phylaxia