Overnight hírek
------------------------------------------------------------------------------ --
Geithner szerint néhány banknak nagy pénzügyi segélyre lesz szüksége
Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter ma hajnalban beszédet mondott, amelyben elhangzott többek között az a kijelentés is, hogy bizonyos pénzintézeteknek komoly kormányzati támogatásra, pénzügyi segítségre lehet szükségük. Eszerint folytatódik az amerikai történelem legdrágább válságkezelő programja, amelyet az amerikai befektetők, fogyasztók aggódva figyelnek. Geithner szerint az új 500 milliárdos PPP programnak a kockázata nem az, hogy túl sokat költenek a pénzrendszer megmentésére, hanem, hogy esetleg túl keveset. Geithner továbbra is azt mondja, hogy a PPP program a lehető legjobb megoldás, mert nem teljes mértékben a kormányra hárul a toxikus eszközök bankrendszerből való kitakarításának a feladata, hanem megoszlik a kockázat.
Továbbra is gyengén teljesít a japán ipar, de már van jele az optimizmusnak
A japán ipari termelés februárban az előzetes adatok szerint a várt 9,2%-nál is nagyobb mértékben, 9,4%-kal esett vissza az előző hónaphoz képest. Januárban is 10%-os visszaesésről számolt be a statisztikai hivatal. Márciusban viszont már 2,9%-os növekedésre, illetve áprilisban 3,1%-os termelésbővülésre számítanak Japánban. A jelenlegi adat azonban még nem ad optimizmusra okot, hiszen már az ötödik soron következő hónapja csökken az ipari termelés, s a drámaian hanyatló export volt az, amely legjobban húzta lefelé a mutatót. A japán gyártók elmondása szerint a készletek már jelentősen csökkentek, ezért optimistábbak a következő hónapok termelési adataival kapcsolatosan. A japán gyártók a termelést már az elmúlt pár hónapban is jelentősen visszafogták, dolgozókat bocsátottak el tömegével, mivel a készletek egyre nagyobb mértékű felhalmozódása erre késztette őket. A várakozások szerint az ipari termelés már elérhette a mélypontját. A gyártók viszont nemcsak a személyzet létszámát és a termelést csökkentették, hanem az árakat is, emiatt lényegesen csökkent a japán inflációs nyomás. A fényt az alagút végén az amerikai tartós cikkek megrendelései jelentik, amelyeket a múlt héten publikáltak a tengerentúlon. További támpontot a befektetőknek és az ipari szereplőknek az április 1-jén megjelenő Tankan üzleti hangulat index és az április 2-án megrendezésre kerülő G20-as találkozó jelenthet.
Ma várható adatok, események

JP 01:50 Ipari termelés, előzetes, február, előző: -10%, várt: -9,2%, új adat: -9,4%
HU 09:00 Munkanélküliségi ráta, február, előző: 8,4%, várt: -
HU 09:00 Termelői árak, év/év, február, előző: 5,3%, várt: -
NO 10:00 Kiskereskedelmi forgalom, február, előző: 0,6%, várt: 0,0%
GB 10:30 Jóváhagyott jelzáloghitel-kérelmek száma, február, előző: 31 ezer db, várt: 34 ezer db
EZ 11:00 Üzleti hangulat index, március, előző: -3,51 pont, várt: -3,48 pont
EZ 11:00 Fogyasztói bizalmi index, március, előző: -33 pont, várt: -33 pont
EZ 11:00 Gazdasági hangulat index, március, előző: 65,4 pont, várt: 65,5 pont
EZ 16:30 Jean-Claude Trichet ECB elnök beszédet tart
US 17:30 Elizabeth Duke Fed kormányzó beszédet tart
CA 20:05 Mark Carney BoC kormányzó beszédet tart
Fókuszban

Ma fontosabb amerikai makroadat nem várható délután. A délelőtti órákban a brit és eurozóna adatokat érdemes figyelemmel kísérni, illetve Jean-Claude Trichet ECB elnök beszéde az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt kiemelt figyelmet érdemel.
Főbb devizapárok árfolyamváltozásai

USD, JPY – A japán jen és az amerikai dollár erősödése ismét arra utal, hogy visszatért a pesszimista befektetői hangulat. Az amerikai autógyártókat valószínűleg a sorsukra hagyja az Obama-kormányzat, ha nem tudják meggyőzni az amerikai Kongresszust arról, hogy a források jó helyre mentek és életképesek maradnak a vállalatok, s Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter legutóbbi bejelentése szerint kérdéses, hogy elegendő lesz-e az 500 milliárd dollár, s valószínűleg további súlyos dollármilliárdokra lesz szükségük az amerikai pénzintézeteknek.
Az amerikai General Motors decemberben 13,4 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott az államtól, de további 16,6 milliárdra van szüksége. A Chrysler újabb 5 milliárdot kért, miután 4 milliárdot kapott. Amennyiben ezek a vállalatok nem mutatnak fel valamit a hónap végéig, nem vázolnak fel egy életképes stratégiát, akkor nem kapnak újabb segítséget a pletykák szerint.
Makrogazdasági téren a michigani egyetem fogyasztói hangulatindexe a felülvizsgált adatok szerint az előzetes 56,3 pontot meghaladva 57,3 pontra emelkedett márciusban. A várt érték 56,6 pont volt. Az adatok alakulása mögött a kormányzati intézkedésekkel kapcsolatos nagyobb optimizmus állt, azonban még mindig közel vannak a korábbi mélypontok, és továbbra is erős a jövedelmi helyzettel kapcsolatos bizonytalanság. A jövőbeli várakozások részindexe szintén várt felett emelkedett, azonban a jelenlegi helyzetmegítélés indexe a vártnál is nagyobb mértékben esett vissza. Az inflációs várakozások vegyesen alakultak, az egy éves várakozások 1,9%-ról 2,0%-ra emelkedtek, míg az öt éves inflációs várakozások 3,1%-ról 2,6%-ra csökkentek.
EUR – Lavinát indított el a német pénzügyminiszter parlamenti beszéde az euró mozgásában a múlt héten. Peer Steinbrück szerint az euró stabilitása és hitelessége is veszélyben kerülhet, ha az uniós Stabilitási és Növekedési Paktumot egyesek nem veszik komolyan. Németországnak, mint uniós tagállamnak, erős érdeke fűződik a paktum hitelességének hangoztatásában. A német pénzügyminiszter szavai mellett japán és orosz tisztségviselők nyilatkozata is támogatta a dollárt, akik úgy vélték, a dollárnak, mint vezető tartalékvalutának a szerepét a jövő heti G20-as találkozón vélhetően nem kérdőjelezik meg. Az euró 1,3460 alá zuhant az amerikai dollárral szemben. Az Európai Központi Bank (ECB) a héten tartja kamatmeghatározó ülését, s a piaci várakozások szerint további 50 bázisponttal fogja csökkenteni az irányadó rátát, emellett kiemelten figyelik a befektetők azt is, hogy elhangzik-e a kvantitatív lazítás lehetősége bármilyen formában is, hiszen ez az európai fizetőeszközt is gyenge pályára terelné. Nem jó hírek érkeztek a spanyol pénzügyi szektorból, ugyanis a kormány 9 milliárd eurós garanciával segítette ki a Cassa Castilla La Mancha (CCLM) bankot, továbbá a spanyol központi bank (BoS) átvette e pénzintézet felett az irányítást. Az ingatlanpiaci lejtmenet egyre nagyobb terheket ró a spanyol kereskedelmi bankok mérlegeire is, amelyek egyébként is számos toxikus amerikai jelzálogpiaci eszközzel terheltek már. Ez sem kedvező az euró árfolyammozgására nézve.
GBP – A felülvizsgálat során 0,1 százalékponttal rontották a brit növekedési adatot, negyedéves, és éves bázison is, amely meglepetést keltett. A brit gazdaság visszaesése 1,6%-ot tett ki a tavalyi utolsó negyedévben, szemben az előzetes és várt 1,5%-kal. 1980 óta nem mutatott ilyen gyengélkedést a brit gazdaság. Az előző év azonos időszakához képest 2%-kal esett vissza a gazdaság teljesítménye, a várt 1,9% helyett, amely 18 éves mélypontot jelent A módosítást elsősorban a lefelé módosított építőipari termelés okozta, amelynek negyedik negyedéves visszaesése 29 éve nem látott mértékű volt. Mindeközben a lakosság megtakarítási rátája 4,8%-ra, 3 éve nem látott szintre ugrott. A harmadik negyedévben még csak 1,7%-os volt a bővülés. Az adatok megjelenésére a font napi mélypontjára gyengült az amerikai dollárral szemben (1,4370-ről 1,4310-ig).
A brit pénzügyi szektorból érkeztek negatív, illetve pozitív hírek is ma reggel. Pozitív hír az, hogy a Barclays átment az FSA stressz tesztjén, s feltehetőleg nem lesz szüksége tőkemelésre, nem kényszerül arra, hogy részt vegyen a kormány pénzügyi eszközgarancia programjában (az APS-ben). Rossz hír viszont, hogy a brit kormánynak garanciát kellett vállalnia a Dunfermline Building Society (DBS) 750 millió angol fontos hitelállományára, azaz lényegében Skócia egyik legnagyobb pénzintézetének támogatására kényszerült a brit kormány.
CHF – A svájci gazdaság várható növekedését jelző, ún. KOF konjunktúraindikátor újabb rekord mélypontra került. Az export számottevő zuhanása miatt a hazai termelés jelentősen visszaesett. A KOF indikátor soha nem volt még ennyire alacsony szinten, mint most. A svájci ipar teljesítménye is jelentős mértékben visszaesett, de a bankszektorban és az építőipari szektorban is tovább mérséklődött a növekedési ütem. A fogyasztás nem esett vissza, de egy alacsony szinten stabilizálódott. A svájci gazdaság is recesszióba került, 30 éve nem láttak ilyen hosszan tartó GDP-csökkenést, mint most. 2009-ben az előzetes becslések szerint 2,4%-kal, 2010-ben pedig 0,3%-kal fog csökkenni a GDP. A svájci jegybank azonban még ennél is pesszimistább, az SNB várakozásai szerint idén a gazdasági növekedés akár 3%-os mínuszt is mutathat. Az adatnak közvetlen árfolyamhatása nem volt.

Csak Csajok