Nem tudjátok ki veszegeti a Rábát nagyobb csomagokban?
Törölt felhasználó2006. 02. 14. 16:45
#57377
Most látom a záró ugyanúgy működik mint a nyitó?
Azt tudtam hogy változtattak rajta valamit, de eddig nem foglalkoztam vele.
Régen mikor kezdtem, még az utolsó kötés volt a záró.
/talán a tőzsde az egyetlen, ahol semmit nem az utolsó pillanatra, talán ezért nem tűnt még fel/
helló tancs!!
A tanácsodra lenne szükség! Technikailag hogy néz ki az a fránya boci??
A mai nap azért érdekes volt, mert délig az erste vett belőle 100k-t, majd nap végére átment nettó eladóba és az ruszkik vettek meg tőle szinte mindent (160k) tehát annyira nem vonultak vissza, de csak 2550 alatt vették, de ott mindent.
Üdvözletem!
Ata vagyok, és a kezdők táborát gyarapítom.
Már régóta olvasgatom ezt a topicot.
Matgab: Én múlt héten csütörtökön Egis-t shortoltam nyitóról, aztán nem voltam gépközelben, majd délben mikor 29 fölött járt, majdnem szívrohamot kaptam. Amúgy szerencsém volt, mert nyitottam még 1 shortot 29 fölött és a nap végén sikerült úgy zárni, hogy csak a broki díjat buktam.
Ma meg nem mertem egist shortolni előszőr a kis forgalom miatt, aztán meg nem gondoltam hogy megy még lefele...
Menthetetlen vagy Matgab, azt hittem hosszabban longolod az OTP-t. Miért nem hallgatsz a matgab-indikátorra, ami azt jelenti esetedben, hogy ha nagyon venni/eladni akarsz, akkor nehogy, sőt az ellenkezője :)
Hát meglepődnék, ha most is 7%-ot jelentene a matgab-indikátor. A mostani (viszonylag enyhe) hintapalinta csak azt mutatja, hogy vanak akik pont erre a gyjre vártak, hogy az árfolyam letörése nélkül kiszállhassanak belőle, de ugyanakkor a vételi oldal is erős. Van egy olyan érzésem, hogy az elmúlt hetek 7000-es árfolyama csak egy jövedelmező trükközés volt a nagy spílereknek, és ebből a papperből kiugrik még a bika választások előtt.
Hát ez van, amiokor én az otp-t longolom...
A múltkor shortoltam, akkor meg 7%-ot ment felfele...
De egy szavatok nem lehet, mert őszíntén és becsületesen beírtam, aki figyeli a matgab indikátort, az megint nyerhetett...:)
TIPPSAROK