2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Barokkos túlzásnak érzem, hogy csak a day traderek, a ki-be szállók a tőzsdések. Nordba való befektetés külön típus meglátásom szerint. Kis*ggelés szakmai kifejezéssel. Az pedig, hogy fundamentálisan értéktelen cégekbe befektetni nem éri meg.. Nem tudom Hol volt az elmúlt 5 évben, de hogy a BÉT közelében sem, az tuti. Nézze meg az elmúlt pár év storyait. Mi itt nem tukmálni akarunk, humánus és szociálisan érzékeny emberek vannak a Nord fórumok, de őszintén egyáltalán nem érdekel ki száll be ide vagy ki száll ki.
Mire? Ez a cég. Semmi termelés, semmi plusz. És még csak a profilja sem illik sehova. És az rv ár sincs olyan szinten hogy bármit megérne vele kezdeni. Teljes sakk-matt. csak sodródik az árral ahogy ti is akik benne ültök. De persze van aki nem szeret kereskedni - az ne tózsdézzen. no limit után ez hiper kockázatos. addig biztos hogy mindenki szabadulni próbál majd. még 60-70ről is. SZVSZ
Csak nyerünk? Sajnos nem. De többén itt benne ülünk már 30-40 óta. Hosszabb távon gondolkoztunk amikor Nord mellett döntöttünk. Nyilván nagyobb nyereségben vagyunk per pillanat, de elképzelhető egy vissza korrekció. Nem azért vagyunk ebben hogy keressünk 50-100%-ot. Jóval több az elvárásunk.
Egyertelmu. Nem valtozik semmi, csak ezek a folosleges parbeszedek uazok , amiket folytatunk ezekkel a veszmadarakkal... Megyek is dolgomra, majd visszanezek. Jo szurkolast, gyoz a jo, az elni akaro!
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15