A hazai részvénypiacon újonnan debütáló Kulcs-Soft elnök-vezérigazgatója, Kulcsár Tibor csengetett ma be a BÉT- en, melyet követően sor került a társaság bemutatására, majd a jövőbeli tervek ismertetésére.
Az alakítástól számítva 20 év telt el, a társaság mostanra 800 millió forintos árbevétellel rendelkezik (ennyi lehet elérhető az idei évben). A Kulcs-Soft 25 ezres ügyfélszámmal bír, ami éves szinten 10-20%-kal nő. A társaság piacvezető az ügyviteli szoftverek piacán, éves szinten 8 ezer eladott termékkel büszkélkedhet.
A tőzsdére lépésben a legfontosabb okok közé tartozik az elnök-vezérigazgató és fő tulajdonos bizonyítási vágya, hogy a semmiből egy tőzsdei céget csináljon, és persze a tőkebevonás, amire a jövőbeli tervek megvalósításához lehet szükség. Tőkebevonás nélkül is működőképes a cég, a plusz tőkével azonban gyorsabban megvalósíthatók lesznek a tervek. Nem elhanyagolhatók a tőzsdei szerepléssel járó marketingelőnyök sem.
A jövőbeli tervek egy fontos része a külföldi terjeszkedés, ami Kulcsár Tibor szerint alacsony költségek mellett (hisz online bonyolíthatók a termék vásárlások és átadások, valamint a marketingköltségek is az online-nak köszönhetően pár millió forintos költséget jelentenek) nagy potenciális hozadékkal kecsegtethet. A társaság az iPhone-ok elterjedésében is nagy lehetőségeket lát, melyekhez a Kulcs-Soft is készíthet szoftvereket.
"Ha geni,phyl,stb-ben csődközelben annyi az ára amennyi az nem mutyi?"
Miért, azoknak mennyi az ára? Mihez képest? Nominálisan? Nem értem, ez hogy jön ide. De abban igazad van, hogy ott azért nagy szerepe van a szándékos manipulának is.
"Tudom hogy nem a részvényest védi alapvetően,hanem magát.Persze az is lehet,hogy még felfelé pumpálja kicsit 1000-ről,a méesmagzag kedvéért,vagy nem?"
Minden elképzelhető, én csak arra reagáltam amit írtál, hogy majd ő megvédi...
A céget nem ismerem, ha igazak a számok, amit itt írt lejjebb valaki (nem számoltam utána), akkor az nem kicsit, hanem brutál drága.
Tudom hogy nem a részvényest védi alapvetően,hanem magát.Persze az is lehet,hogy még felfelé pumpálja kicsit 1000-ről,a méesmagzag kedvéért,vagy nem?Ez ennyire elképzelhetetlen?Ha geni,phyl,stb-ben csődközelben annyi az ára amennyi az nem mutyi?
Te nem régóta tőzsdézhetsz. Azért nem kell ám minden ilyen nyilatkozatot készpénznek venni...
Nyilván az az érdeke most, hogy minél magasabb legyen a kibocsátási ár. Egyébként hogyis állnak az esés útjába? 1. A piaci árat tartósan ő se tudja befolyásolni, 2. Esést megakadályozni = venni; de első kibocsátás lévén ő épp most ad el. (nyilván lenne olyan ár, ahol visszavenné, na de az nem 2 Ft-al 1000 alatt lesz...)
Eljárási lépések
A bevezetési kérelem beérkezéséről a Tőzsde
közleményt tesz közzé honlapján, majd
megkezdi az anyagok vizsgálatát. A Tőzsde
vezérigazgatójának a döntés meghozatalára a
kérelem beérkezésétől számítva 30 nap áll a
rendelkezésére. A bevezetési eljárást azonban
nagyban egyszerűsíti és meggyorsítja a tőzsde
által készített bevezetési formanyomtatvány
használata, valamint az elkészült dokumentáció
előzetes ellenőrzésre való benyújtása.
A részvénysorozat kategória besorolásáról és
a kereskedés kezdőnapjáról a Tőzsde vezérigazgatója
dönt a kérelemben leírtak
figyelembevételével.
"Kulcsár feltett szándéka ugyanis, hogy az árfolyam a bevezetés 1000 forintos értéke alá csökkenése esetén saját maga álljon a további esés útjába."-NapiOnline.Erről ennyit.
hanem kiajóisten? Szerinted egy IPO/bevezetés folyamán ki határozza meg az árat???
Hasára ütött, és kitalálta hogy legyen 1000 az árfolyam, ami vagy 50-es P/E, meg vagy 8-as P/S, ami jóféle Nadsaq-buborék idején még elment árazásnak, de ma már vicc kategória. És ráadásul előre lehet tudni, hogy 1000-en végtelen darabot ad, hiszen az neki giganyerő, a valós érték tán 100-200 lehet. Maximum. Így aztán fölfele nem tud menni a papír. Nem értem ki olyan ostoba hogy ilyen papírt vesz?
Majd kiderül...,de a bevezetési árat nem Kulcsár szabja meg,ennyi erővel nyithatna 3000-en is nem?Mindenesetre a cég stabil növekedésnek néz elébe,nézd meg a számokat.
Kulcsár Tibor csengetett a BÉT-en
Megosztás