Az Fhb a legjobb,se a Mol,sem egyik sem tudta megduplázni az árfolyamát mostanában,kivéve az FHB és a Rába,egyébként én majdnem duplázni fogok így is,tehát köszönöm a tanácsodat de nem szorulok rá,tudom én mit kell venni.
"Az Alkotmánybíróság a törvény egészének alaptörvény-ellenességét állító indítványokat elutasította, a törvény két rendelkezését ugyanakkor alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette, egy további rendelkezéshez pedig alkotmányos követelményt állapított meg. "
Szerintem a kifogásolt részek reparálhatók. (Egy közös garanciaalap létrehozása elég kézenfekvő)
Rohadt hosszú, így gondolom jó ideig nem lesz túl nagy hír belőle, míg a média értelmezi. A határozat ahogy nézem az, hogy elutasították az indítványokat.
" A tulajdonhoz való jog korlátozása arányosságának vizsgálata során pedig az Alkotmánybíróság fontos szempontnak értékelte, hogy a korlátozást kompenzálják az összehangolt működésből eredő előnyök (elsősorban az üzleti kockázatok csökkenése és a jövedelmezőség növelése), és különösen az a tény, hogy a szektor stabilitásának és biztonságának védelme érdekében az állam a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül jelentős összeggel (136,5 milliárd Ft-tal) járul hozzá az intézményvédelmi feladatok ellátásához, növelve a szektor pénzügyi stabilitását. Ezzel a kompenzációval együtt az érintett hitelintézetek önállóságát jelentősen csökkentő kötelező integráció egésze nem tekinthető alaptörvény-ellenesnek."
FHB:Most vedd!