Egyelőre csak a bevezető szövegeket tudtam elolvasni, majd este neki ülök hosszabban, de az már most látszik, hogy a lényeg a II. melléklet 44-45. oldalán van. Ezek fényében a beszámoló nem is annyira releváns, nem mutatja a jelenlegi teljes képet. Az üzleti jelentés annál inkább.
Nem a MOL a lényeg a cikkben. Kosto kérdezte kik jelentek meg a könyvben. Erre volt válasz, hogy ebben a cikkben is olvashat róluk. BF is veszi, de ez nem újdonság ő már régóta veszi piacon. Kb 6 millió darabot vett eddig. A két új szereplő az érdekes újdonság, akik fejenként több mint 800k-nál jártak a megfeleltetés pillanatában.
Na álljunk meg egy pillanatra. Az lett az okoskodó naiv, aki rászánja az időt, energiát és pénzt, hogy megpróbáljon tisztábban látni és minden lehetséges információt ismerni, hogy aztán következtetéseket tudjon levonni belőle? Mi a kisbefektető lehetősége és lényege ha nem ez?! Ez az úgynevezett “spekuláció”. Vagy az lenne a szimpatikus, ha vakon belevenne valamibe majd ha nem keres rajta akkor szidja a vezetést ahogy csak tudja? Én ritkán írok, mert feleslegesnek érzem, hogy a semmit gyúrjuk itt állandóan, de évek óta az összes közgyűlésen ott vagyok, ahogy Doc is és még páran innen. Ott megbeszéljük ki mit lát és gondol, Doc pedig nagyon jól összefoglalja itt mindenkinek aki nem tud eljönni egy egy ilyen alkalomra. Talán meg lehetne neki köszönni, nem lenne feladata a tájékoztatás. És amit említettél, hogy szét rakják és bujkálnak…na ha láttad volna a könyvet akkor tudnád mekkora butaságot mondtál, mert március eleje óta olyan tulajok jelentek meg akik jelenléte elég gondolatébresztő tud lenni és egyáltalán nem bujkálnak. Piacon veszik. Éppen a könyv alapján gondolom azt, hogy jó az amit mindvégig gondoltunk. Ott hibáztunk óriásit, hogy évekkel hamarabb vettünk mint kellett volna. Ha most néznék rá először a Deltára, nagyon ígéretesnek látnám és lelkes is lennék. Ennyi év után nehéz lelkesnek lenni, de úgy gondolom végül meg fog valósulni az, amit évekkel ezelőtt gondoltunk. Biztos naiv vagyok és inkább fröcsögni kéne…
Valóban. “Csak” a tulajdonos közös. Google fordítás, de a lényeg érthető: “A Sunflower Hundred több mint 100 millió eurós első ütemben fektet be Romániában, egy 1 GW éves kapacitású napelemgyárba. A magyarországi cég Dâmbovița megyében, csaknem 5 hektáros telken építi fel a csaknem 15 ezer négyzetméteres gyárat, ahol 600, illetve 410 W maximális teljesítményű napelemeket gyártanak majd a beruházási tervek szerint a A gyár részben európai forrásból épül meg, a termelés pedig 2025 végén indulhat el. Románia egyik első napelemgyára, ez képezi majd az alapját egy olyan cégnek, amely az európai piacra termel és éves bevételt termel. hozzávetőlegesen 300 millió euró, mintegy 150 munkahelyet biztosítva a régióban. Az üzembe helyezést követően a Sunflower Hundred jelentősen hozzájárul majd Románia és az Európai Unió energiabiztonságának biztosításához. A projekt első üteme Dâmbovița megyében egy közel 5 hektáros területen egy közel 15.000 négyzetméteres gyár megépítése, ahol erre alkalmas területen 600W, illetve 410W maximális teljesítményű napelemeket gyártanak. beruházás. A gyár az európai szabványok szerint automatizált gyártósoron gyártja majd a napelemeket. A tervek szerint később "ingot-wafer" típusú fotovoltaikus cellákat és részegységeket is gyártanak majd. A napelemgyár nagy valószínűséggel 2025 utolsó negyedévében kezdi meg a termelést. A napelemgyár éves bevétele elérheti a 300 millió eurót. A beruházás első ütemének értéke 100 millió euró, amelynek csaknem felét, 43 millió eurót a Sunflower Hundred S.R.L. a Nemzeti Fellendülési és Reziliencia Terv (PNRR) európai finanszírozási programján keresztül. A beruházást az Energiaügyi Minisztérium is üdvözölte, és támogatásáról biztosította a cég tulajdonosa, Dr. Keresztes Attila jelenlétében, aki egyben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Astrasun Nyrt. vezérigazgatója és vezérigazgatója is. Napraforgószáz S.R.L. egy Romániában elkülönülten működő projektcég, amelynek tulajdonosa Dr. Keresztes Attila, nem kapcsolódik az ASTRASUN Solarhoz. „A több évtizedes piaci tevékenységnek és tapasztalatnak köszönhetően a Sunflower Hundred cég mögött speciális tudás, szakértelem és kiterjedt kereskedelmi hálózat áll. Emellett a közelmúltban megbeszélést folytattunk az Energiaügyi Minisztérium képviselőjével, George Niculescu államtitkárral, aki amellett, hogy üdvözölte beruházási terveinket, a tárca támogatásáról biztosított bennünket. Hosszú távú célunk a termelési kapacitás folyamatos bővítése a következő szakaszokban, ezzel is hozzájárulva Románia, valamint az Európai Unió energiabiztonságához” – mondta Dr. Keresztes Attila, a Sunflower Hundred S.R.L. tulajdonosa.”
Csak egy kis érdekesség: Ma mutatta be a Microsoft a Bing-be épített OpenAI-t. Ennek örömére megkérdeztem tőle, hogy 900 hektáros területre milyen kapacitású napelempark építhető. Íme a válasz:“A 900 hektáros területre építhető napelempark kapacitása függ a terület általános adottságaitól, mint például a felszín alakja, a napsütéses órák száma, a terület hasznosíthatósága, valamint a használt napelemek teljesítményétől.Az átlagos napelemek teljesítménye 250 W-500 W között mozog, így a 900 hektáros területre kalkulálva, ha a teljes területet napelemekkel fedjük le, akkor a kapacitás elérheti a 225 MW és 450 MW közötti értéket.Azonban valószínűleg nem lesz lehetőség a teljes területet napelemekkel befedni, mert a telepítésre szolgáló területnek csak egy része fog adott esetben hasznosítható lenni. A valós kapacitás ennek megfelelően lesz alacsonyabb, és még további tényezők, mint például a terület jellemzői, a telepítési körülmények és az alkalmazott technológiák is befolyásolhatják.Egy pontosabb kapacitás meghatározása érdekében egy részletes területi tanulmányra van szükség.”
Jaj. Látom mozgalmas este volt itt. Nem túl korrekt belinkelni a friss Nyrt-t és újonnan alapított cégnek beállítani ezzel az Astrát, de feltételezzük, hogy csak rosszul értette. Nyrt. valóban tavaly lett, mivel most jött a tőzsdére. Előtte zrt. korábban Kft. volt. https://www.astrasun.hu/astrasun-brand/bemutatkozunk Érdemes olvasni a honlapot.A tavalyi beszámolót is meg lehet találni, de a lényeg több cikkben is le van írva: “A BÉT-en olvasható tájékoztatás szerint az Astrasun Solar Nyrt. árbevétele 2021-ben 3,012 milliárd forint volt, 2020-ban pedig 1,626 milliárd forint. A vállalat 2021-ben 1,172 milliárd forint nyereséggel zárt, egy évvel korábban 332,880 millió forint volt adózott eredménye.” Ez innen van: https://www.vg.hu/extra/2023/01/napelemparkokhoz-szukseges-tartoszerkezetek-gyartasarol-allapodott-meg-harom-magyarorszagi-ceg Abban viszont egyetértek csakegyolvasoval, hogy senki ne vegyen bele, aki nem tudja mit vesz. Ahogy Földvári úrék is rávilágítottak, jelenleg egy erős goodwill is árazva van a kereskedésben. Tájékozódjon mindenki mielőtt bármit bárhol vesz, és döntsön legjobb belátása szerint. Nem csak itt, hanem minden cég esetében.
Vigyázat, spekuláció!Ebből az előadásból:https://youtu.be/ij_G8pBaCPo És ebből a cikkből: https://forbes.hu/uzlet/napelem-astrasun-muszertechnika-szeles-gabor/ arra merek következtetni, hogy az Astra nem kíván pusztán erőmű lenni. Amit ebből kiolvasok, hogy gyártó, kivitelező es üzemeltető egyaránt szeretne lenni, ráadásul: “ Az ASTRASUN Solar kifejezett célja, hogy a most megkötött együttműködés és a létrejövő közös vállalkozásnak köszönhetően Európa első számú napelemes fémszerkezetgyártójává lépjünk elő.”Ez meg innen van: https://www.mnnsz.hu/uj-korszak-johet-a-naperomu-piacon/ Na ez sztori. Ha megcsinálják, szeretnék benne lenni. Ha megvárom a kifejletet és a bizonyosságot, persze kevesebb kockázattal, de valószínűleg magasabb áron léphetek be. Nekem megéri a kockázatot, persze xtendes papírba mindenki annyit fektessen, ami nem fáj, ha nem jönnek be a számításai. A Nap-os témát pedig lehetne kérni VágásiFeri64-től, hogy próbálja meg szankcionálni itt? Az Astra fórumon szívesebben olvasnék az Astráról.
Szia! Én értem amit írsz, de nagyon más a véleményem. Szerintem 2023-ban a te stratégiád ultra konzervatív. Induljunk ki a te számaidból, (Astra 26 EPS, Nap 200), vegyünk egy nagy levegőt és hasonlítsuk össze egy igazán működő piaccal a jelenlegi helyzetet. A te felfogásod szerint az utóbbi tíz év legintenzívebb sztorija, ami nem mellesleg a világ leggazdagabb emberévé tette Muskot, nem más mint egy speka rally, ami tíz éve tart. Ebben egyébként nagyjából egyet is értünk. A Tesla, most hogy beszakadt, már “csak” 50-es PE-n mozog, fénykorában volt ez 1400! is. Csak a játék kedvéért, Astra esetében az 50 PE a te számaid alapján 1300, NAP-nál 10000. Az 1400-ast ki se számoljuk. De a Tesla egy nagyon szélsőséges példa, belátom. Nézzünk más tech cégeket. Amazon most 91 PE, de volt az 250 is. Netflix nagyon lent van, 36 PE, a csúcs 280 körül volt. Apple 23, 42-es korábbi maximummal, NASDAQ most épp 26. Lehetne folytatni a sort, ki lehetne számolni, melyik szám mit jelentene a mi kis tőzsdénken, a még kisebb Xtend kategóriában, de felesleges. Ami talán levonható tanulságként számunkra is, hogy ahol sztori van, ott a cég egész életciklusa egy összefüggő, hatalmas “speka rally”. És ez szerintem Magyarországon sem működik másként. Itt a fórumozók nagy része valóban nem számol EPS-t és semmi mást sem, impulzus vásárlások, érzelmi döntések születnek ahogy írtad. Szerintem is. Ahogy mindenhol a világon az úgynevezett tőzsdéken. Ami a kettőnk gondolkodása közötti különbség, hogy én úgy gondolom, nem tudsz kapni 10 PE-n papírt. Ha mégis, az baj, és ott már nem szeretnék benne lenni. Szerintem 15 PE alatt halott a papír, felesleges vele foglalkozni. Ami itt sztori lehet, és ez a Nap-ra is igaz, hogy a megújuló energia lehet a következő tíz év meghatározó szegmense. Ha valaki ebben a környezetben ügyes es jól tudja építeni a cégét, az EPS is ugrásszerűen tud növekedni, de akár a PE is. Ha pedig mind a kettő egyszerre nő, az nagyon kellemes a befektetőknek. Azt is értem, ha szerinted 20 PE-n valami már drága. Csak ezzel a konzervatív megközelítéssel lemaradsz pl a Teslaról, aminek soha egyetlen időpillanata nem volt amikor a te szempontrendszered szerint érdemes lett volna venni. De lemaradsz az egész NASDAQ-ról is, mert még így szétvert állapotában is borzalmasan túl árazott minden. Én inkább kockáztatok és meglátjuk lesz-e itt valaki magyar Musk.
A cikkben igen. De a videóban, ami alapján a cikk íródott, szó sincs bukaresti értéktőzsdéről. Félreértés lehet az újságíró részéről. Van szó romanian market activities-ről, és van szó stock exchange-ről egymás utáni mondatokban. Szerintem ebből adódik a félreértés.
https://youtu.be/ij_G8pBaCPo 03:05:50-től érdemes belenézni. Megtaláltam ennek a konferenciának a felvételét. Keresztes úr beszél. 7 hónappal ezelőtti a videó, a két ígéretből az első (tőzsdére lépés) teljesült. Várjuk a másik megvalósulását is. Nagy sztori lenne.