nem tudom miért dobta duplán :) qrva egér lehet az ok na, lassan jut nekem is akkor :) persze így is számoltuk , hogy májusban már lesz bőven re: terv szerint
Pozitív
korrekció jellemezte a tegnapi napot. Az
S&P 500 index 1,22 százalékot, a Dow Jones 1,29 százalékot,
míg a Nasdaq Composite 0,72 százalékot emelkedett. Az ázsiai
piacokon is optimista a hangulat. A Nikkei 2,2 százalékot, a
Hang Seng 1 százalékot, míg a Shanghai Composite 1,4 százalékot
emelkedik. A határidős árfolyamok alapján jelentősebb emelkedés
várható az európai tőzsdéken is a nyitáskor.
A
vártnak megfelelő eredmény a Coinbasetől. A kriptotőzsde bevétele 1,8
milliárd dollár volt az első negyedévben, ami megegyezik a
menedzsment várakozásaival, de minimálisan elmaradt a Wall
Street által várt 1,81 milliárd dollártól. Igazított eredmény
soron 771 millió dollárról számoltak be, mely meghaladja az
elemzők által várt 762 millió dollárt. A kereskedési volumen és
az ügyfélbázis is dinamikusan növekedett a negyedévben és a
menedzsment szerint ez nem egyszeri kilengés volt, az év
további részével kapcsolatban is optimisták. A gyorsjelentés
előtt már nap közben jelentős esést szenvedett el a papír,
miután Elon Musk folyamatos tweetjei rángatták a Bitcoin
piacát. A piac zárása utána gyorsjelentést követően először
újabb eladási hullám alakult ki, majd hirtelen fordult az irány
és végül a zárás utáni kereskedést 0,6 százalékos pluszban
fejezte be a részvény, mely részben kompenzálta a tegnapi
kereskedés során elszenvedett 6,5 százalékos mínuszt.
Gyorsjelentés
után esett a Disney. A vállalat
streamingszolgáltatása a Disney+ a megjelenése óta jelentős
előfizetői növekedést produkált, ami a negyedéves
gyorsjelentések alkalmával optimizmusra adott okot a
befektetőknek még a járvány időszakában is. Az idei első
negyedévben azonban az előfizetők számának növekedése elmaradt
az elemzők prognózisától, ami részben annak is betudható, hogy
jelentősen kevesebb új tartalom érkezett a platformra. A Wall
Street által jósolt 110,3 millió előfizető helyett, csak 103,6
millióval zárta a negyedévet a Disney+. Korábban a Netflix is a
vártnál gyengébb előfizetői növekedésről számolt be, amely mind
a két vállalat esetében a koronavírus-járvány miatti nehezebb
forgatási és rendezési körülmények okán elmaradó új
tartalmakkal magyarázható. A vállalat korábban megfogalmazott
célját megerősítette, mely szerint 2024 végére elérik a 260 millió
előfizetőt. A média óriás árbevétele a negyedév során 15,61
milliárd dollárra nőt, ami 240 millió dollárral marad el az
elemzői várakozásoktól. Az igazított EPS soron ugyanakkor a 79
centes eredménnyel sikerült felülteljesíteni a Wall Street 32
centes prognózisát. A zárás utáni kereskedésben 3,9 százalékot
esett a Disney részvények árfolyama.
Vártnál
nagyobb árbevételt jósolt az idei évre az Alibaba. A
kínai e-kereskedelmi óriás 187,4 milliárd jüan árbevételt ért
el az elmúlt három hónapban, ami 7 milliárd jüannal haladja meg
a Wall Street várakozásait és 64 százalékos bővülés év/év
alapon. A cég egy részvényre jutó igazított eredmény soron
10,32 jüannal zárta a negyedévet, ami elmarad az elemzők által
jósolt 11,57 jüantól. A menedzsment elmondta, hogy a jelenlegi
piaci környezetben a vállalat profit és cash flow termelő
képességét arra fogják használni, hogy további üzleti
lehetőségeket keressenek. A kínai e-kereskedelmi óriás 930
milliárd jüan fölé várja az idei teljes évben az árbevételt,
szemben az elemzők által jósolt 923,5 milliárd jüannal. A
részvény árfolyama 6,3 százalékot esett.
Rekordszámú
autót értékesített az idei év első negyedévében az Xpeng.
A kínai elektromosautó-gyártó vállalat első negyedévre
vonatkozó vesztesége kisebb volt, mint amit az elemzők
jósoltak, miután az elektromosautó értékesítések tovább
gyorsultak Kínában. A vállalat 786,6 millió jüan veszteséget
ért el, ami bár csak minimálisan kisebb veszteség, mint a
tavalyi negyedik negyedéves 787,4 millió jüanos mínusz, az elemzők
által prognosztizált 851 millió jüanos prognózisnál jelentősen
jobb teljesítmény. A vállalat árbevétele elérte a 2,95 milliárd
jüant, ezzel 600 millióval meghaladta a Wall Street várakozását
és 3,5 százalékos bővülésnek felel meg év/év alapon. A menedzsment
elmondása szerint 2023 végére vagy 2024 elejére várható, hogy a
cég eléri a fedezeti pontot. A részvény árfolyama tegnap 4,8
százalékot esett.
Közepes
hatótávú repülőgép fejlesztésbe kezdhet a Boeing és a
Rolls-Royce. A Rolls-Royce vezetése megerősítette
a pletykákat, mely szerint a két vállalat tárgyalást folytat
már 2020 óta egy új repülőgép fejlesztésével kapcsolatban. A
két vállalat már korábban is tárgyalt hasonló témában
egymással, annak a beszélgetésnek azonban végeszakadt, miután a
Boeingnek a 737 Max modell javítására kellett koncentrálnia. A
brit vállalat a Boeing mellett a francia Airbussal is tárgyal
egy újabb lehetséges repülőgépfejlesztési projektről.
A
JP Morgan csökkenteni tervezi a hitelportfoliója
karbonkibocsátását. A JP Morgan, mely globálisan a
fosszilis társaságok legnagyobb hitelezője, 2030-ig 35
százalékos karbonkibocsátás csökkenést szeretne elérni az olaj
és gáz portfoliójában. Már tavaly kötelezettséget vállalt a
bank a Párizsi Egyezményben írt finanszírozási követelmények
betartására. A JP Morgan a finanszírozási tevékenységével, vagy
épp annak csökkentésével ösztönözné a szennyező vállalatokat,
hogy csökkentsék emissziójukat. Az előző hónapban a bank egy
2500 milliárd dolláros keretet tűzött ki célnak, mellyel támogatni
szeretné a klímaváltozás megfékezését, az elkövetkező 10
esztendőben. Az amerikai óriás bank már tavaly elérte saját
tevékenységére tekintettel a karbonsemlegességet.
Profittal
zárta a negyedévet a Bumble. A Tinder
versenytársának számító randi app az elemzők várakozásainál
magasabb árbevétellel zárta az elmúlt három hónapot, valamint
1,69 dolláros EPS-t realizált, míg az elemzők 3 centes egy
részvényre jutó veszteséget jósoltak. A vállalat felfele
módosította a jelenlegi negyedévre vonatkozó előrejelzését is,
ugyanakkor a teljes évre vonatkozóan a menedzsment becslései
csalódást keltőek voltak. A részvény árfolyama 14,3 százalékot
zuhant.
Javítottak
a Lowe’s kilátásain. Az Oppenheimer a korábbi
semlegesről felülteljesítőre javították az amerikai
barkácsáruház kilátásait, miután az elemzők szerint a Home
Depothoz képest jelentősebb diszkonttal forog a vállalat
részvénye. A részvény árfolyama 2,45 százalékot emelkedett.
Erős negyedéven van túl a Sonos. A speakerek és egyéb
audioeszközök gyártására specializálódott vállalat 12 centes
EPS-sel zárta az elmúlt három hónapot, míg az elemzői
konszenzus 22 centes veszteséget jósolt. A menedzsment felfele
módosította az idei teljes évre vonatkozó előrejelzését a
globális chiphiány ellenére is. A részvény árfolyama 7,4
százalékot emelkedett.
Richard
Clarida nem aggódik az infláció miatt.
A Federal Reserve alelnöke szerint az infláció gyorsulása csak
átmeneti, és nem változtatja érdemben az alapfolyamatokat.
Megerősítette a jegybank hivatalos előrejelzését, mely szerint
az idei évben 2,4 százalékos lehet az infláció, és jövőre
visszatérhet a 2 százalékos célszint közelébe. A döntéshozó
kitért a múlt hét pénteki, kiábrándító munkaerőpiaci adatra,
mely a rövid távú kilátásokat elbizonytalanította. Az
inflációval kapcsolatban megszólalt a jegybank elemzési
központjának igazgatója is, és kiemelte, hogy amíg az inflációs
várakozások horgonyzottak, nem kell számítani tartós
túllövésre, így a várakozások alakulása kritikus része a
folyamatnak.
A
China Huarong nyugtatja a befektetőket. A
rossz hiteleket kezelő Huarong vezetése szerint nem lesz
probléma a kötvénykifizetésekkel, a társaság likviditási
helyzete rendben van. Komoly eladói nyomás alakult ki a Huarong
kötvények piacán az elmúlt napokban, miután a Caixin Media
megszellőztette, hogy az adósságkezelőt a szabályozó hatóság a
likviditási helyzet rendezésére szólította fel, és nem fogadta
el a vállalat szerkezetátalakítási tervét. Áprilisban már
láthattunk hasonló árfolyamcsökkenést a Huarong kötvényekben,
amikor késtek a tavalyi eredmények közzétételével.
A
befektetők magas hosszú átlagidejű eszközkitettsége miatt
kötvények shortolását javasolja a Bridgewater vezető
befektetője. Greg Jensen szerint a
gazdasági újranyitás következtében a járvány idején a
háztartásoknál hatalmas mértékben felhalmozott megtakarítások a
Fed várakozásainál jelentősen nagyobb inflációt fognak
gerjeszteni. Hozzátette, hogy a hirtelen jelentősebb kereslet
több helyen okozhat majd ideiglenes kínálati hiányt és
áremelkedést. Greg Jensen elmondta, hogy sok befektető jelentős
kitettséget épített olyan eszközökben, melyeknek a
készpénzáramának jelentős része távol a jövőben van, így ezt a
kockázatot érdemes lehet kötvény shorttal fedezni.
Ellentétes
úton az Egyesült Államok és Szingapúr. Míg a világ vezető országában
már a maszkviselési szabályokat is eltörlik, a CDC ajánlása
alapján a beoltottaknak, már sehol nem kell maszkot viselni,
addig a városállamban egy hónapra ismét bezárkóznak.
Szingapúrban május 16-tól négy hétig csak két ember találkozhat
különböző háztartásokból az eddig öt helyett és ismét az
otthonról dolgozást rendelték el mindenki számára, aki
megteheti. Miután egyre több olyan fertőzöttet
diagnosztizálnak, akikről nem tudják, hogy kiktől kaptál el a
vírust.
Emelkedés
várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén. A
tegnapi emelkedést követően ma ismét zöldben nyithat a BUX
index. A vezető részvények közül az OTP a technikai kép alapján
jelentősebb emelkedés előtt állhat. Az első jelentősebb
ellenállás 15 ezer forintnál található. A Richter grafikonja
ezzel szemben további esést jelezhet, első körben a 8 350
forintnál fekvő támasz nyújthat menedéket a jegyzésnek. A MOL
esetében 2 350 forintnál van ellenállás. A Magyar Telekomnál
420 forintnál jelentkezik a következő meghatározó ellenállás.
Kivár a forint. Az euró-forint jegyzése egy rövid távú
emelkedő trendvonalat tesztel a napokban, ami segítheti a
jegyzést visszalökni a 200 napos mozgóátlag vonaláig. Letörése
esetén 355 forint alá is benézhet a kurzus. A dollár-forint a
295 forintos szinttel küzdhet.
Kiadta
a hivatalos tájékoztatást az osztalékrendről a Richter. A magyar gyógyszercég 225
forint osztalékot fog fizetni részvényenként, az utolsó nap,
amikor még az osztalékszelvénnyel kereskedik a részvény június
3 lesz, míg a tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja június 7.
A kifizetéseket június 14-én kezdi meg a cég.

Most nem a korai kisshortosok izgalma az érdekes, az a elvitte a cica kategória. Az a fontos, hogy a társadalom oltásokkal és a normális életvitellel, vitaminokkal legyőzze a “vírus” celeb maffiát, meg a maszkos bűnözőket. 2021 a nyitás éve.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link