van igazságod , persze lehetett volna kuponokat adni élelmiszerre meg rezsire az célzottabb lehetne mint a felelőtlen pénz szórás és infláció gerjesztés de a politikusnak a népszerűség a fontos pont leszarja mibe kerül hiszen a nyomtatás ingyen van :o)
Köszi, igen a pénz egy része a tőzsdén köt ki, ezért kár pénzt adni, amikor megélhetési gondok, munkanélküli tömegek vannak, pl. ennek a juttatasnak kellett volna korlátja is legyen, mire és mire ne, sztem!
Új
csúcson a Dow Jones index. Az amerikai fiskális csomag
kezdi éreztetni hatásait a tengerentúli tőzsdéken, tegnap ismét
emelkedtek a mutatók, az S&P 500 0,6 százalékkal, a Dow
Jones 1,46 százalékkal került feljebb, ugyanakkor a
technológiai vállalatok részvényeit tömörítő Nasdaq Composite
index az előző napi szárnyalás után végül 0,04 százalékos
csökkenéssel zárt. Az ázsiai piacokon is pozitív a befektetői
hangulat, a Hang Seng 1,6 százalékos, a Shanghai Composite 1,78
százalékos, míg a Nikkei 0,4 százalékos emelkedést mutat. A
határidős mozgások alapján az európai részvényindexek 0,2-0,4
százalékos emelkedéssel indíthatják a mai kereskedést.
Folytatódik
a SPAC őrület. Az idei évben már meghaladja a
tavalyi évet is a SPAC megállapodások összértéke. A Refinitiv
adatai alapján 2021-ben már 170 milliárd dollár felett van az
ilyen felvásárlások összértéke, míg tavaly összesen 157
milliárd volt az érték, ami akkor rekordot jelentett. Egyre több
cég dönt úgy, hogy fordított felvásárláson keresztül lép
tőzsdére, ezzel elkerüli a jelentős szabályozói akadályokat,
valamint a tanácsadói díjak is alacsonyabbak. A legaktívabb
szektorok a gépjárműgyártás, a szoftverfejlesztés és az
űrtechnológia voltak eddig idén.
54,5
százalékot emelkedett a Roblox a bevezetését követő első napon.
A cég, melyet a videójátékok Legojának is hívnak 45 dolláros
indikatív ár mellett került bevezetésre a New York-i tőzsdére,
azonban nyitásnál már 64,5 dolláron volt a jegyzés, amit nap
végére egészen 69,5 dollárig húztak. A vállalat piaci
kapitalizációja így az első nap végére 38,2 milliárd dollárra
emelkedett.
4,2
milliárd dollár tőkét szerzett az amerikai IPO-ja során a
Coupang. Dél-Korea legnagyobb
e-kereskedelmi oldala egy az ügyben érintett személy elmondása
szerint 4,2 milliárd dollár tőkére tudott szert tenni az IPO
napján, ami a vállalat által meghatározott célszint fölött
alakult. Ezzel a SoftBank által is tulajdonolt vállalat
bevezetési árfolyama a 32-34 dolláros sávból 35 dollárig
kúszott fel, elérve ezzel a 60 milliárd dolláros értékeltséget.
A vállalat 2020-as árbevétele 11 milliárd dollár volt, ami 91
százalékkal nőtt év/év alapon, a nettó vesztesége viszont 567,6
millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi 770,2 millió
dollárról. A vállalat részvényei ma válnak kereskedhetővé a New
York-i tőzsdén.
Az
Egyesült Államokban épített pick up-ot tervez a Canoo.
Az amerikai elektromosautó-gyártó startup 2023-tól tervezi
sorozatgyártani az amerikai piac egyik legnépszerűbb
kisteherautó verzióját. A Los Angeles-i vállalat az idei év
második negyedévétől kezdődően indítja az előrendeléseket. A
Canoo egyelőre nincs a tőzsdén, de SPAC útján tervezik a
pletykák szerint a piacra lépést.
20
százalékkal kevesebb iPhone-t rendelt be az Apple. A japán Nikkei hírügynökség
szerint az Apple 20 százalékkal csökkentette az iPhone idei
első féléves gyártási rendeléseit. A rendelések csökkentése
állítólag az Apple iPhone 12 Mini modelljére koncentrálódnak. A
tegnapi kereskedés során 0,9 százalékot esett az Apple
részvények árfolyama.
Jelentős
osztalékemelést jelentett a Toll Brothers. A luxusotthonokat építő
vállalat 54 százalékkal emelte a negyedéves osztalékát, így az
részvényenként 11 centről 17 centre módosult. A részvény 4,7
százalékot emelkedett.
Újabb
megállapodást kötött az EU a Pfizer vakcinákról. Az
Európai Unió további 4 millió dózisnyi koronavírus elleni oltás
leszállításáról állapodott meg a Pfizer és a BioNTech
gyógyszergyártókkal. A leszállítás határideje március vége. A
BioNTech részvények árfolyama 1,6 százalékot emelkedett.
Hatékonynak
bizonyult az Eli Lilly koronavírus elleni készítménye. A
gyógyszergyártó szerint a kombinált koronavírus
antitest-terápia egy késői stádiumú vizsgálatban 87 százalékkal
csökkentette a kórházi kezelés és a halál kockázatát. Ez volt a
terápia második vizsgálata - az elsőnél magasabb dózissal
használták a készítményt, akkor 70 százalékkal csökkentették a
kórházi kezelések és a halál kockázatát. A nyitás előtti
kereskedésben emelkedett a vállalat részvényének árfolyama,
majd a nap végét 0,3 százalékos csökkenéssel zárta a jegyzés.
Megszavazta
a Képviselőház az amerikai fiskális csomagot. Ennek alkalmából közleményt
adott ki a Fehér Ház, melyben Joe Biden hangsúlyozza, hogy jól
halad az oltási program, az 1 400 dolláros kifizetés pedig az
amerikai háztartások 85 százalékához eljut. Támogatják a
kisvállalkozásokat, bővítik a munkanélküliek juttatását. Biden
köszönetet mondott minden képviselőnek, aki megszavazta a
csomagot, különösen Nancy Pelosi házelnöknek. A törvénycsomagot
holnap fogja aláírni az elnök. A régóta húzódó vita végére
ezzel pont került, ugyanakkor számos elemzés foglalkozott
azzal, hogy az alanyi jogon járó támogatás adminisztrációja
egyszerűbb ugyan, de nem minden háztartásnak lenne szüksége rá,
és túlságosan növeli az államadósságot. A juttatások egy része
a tőzsdén köt ki, ezzel is növelve az eszközár-buborékok
kialakulásának esélyét, nem beszélve az esetleges inflációs
kockázatokról.
Délután
az EKB-ra figyelünk. Ma délután tart kamatdöntő
ülést az Európai Központi Bank, Christine Lagarde elárulja majd
a frissített jegybanki makrogazdasági prognózis számait is. Az
elmúlt 2-3 hónapban az eurózónában átlagosan 30 bázisponttal
emelkedtek a 10 éves referenciahozamok, azonban a német és
francia hozamszint még így is a negatív tartományban mozog. A
10 éves olasz és a 10 éves német állampapír hozamkülönbsége is
jelentősen emelkedett, mely egy fontos kockázati mutató az
eurózónában. A kamatszintekben nem várható változás, a hangsúly
a közlemény esetleges változásain, illetve a sajtótájékoztatón
elhangzott üzeneteken lehet. Két forgatókönyvet lehet
felvázolni, amennyiben a korábbiaknál erőteljesebben ugyan, de
továbbra is csak hangsúlyozni fogja a jegybank, hogy a
pandémiás-vészhelyzeti eszközvásárlási program (PEPP) rugalmas,
és azzal tökéletesen kezelni lehet a helyzetet, illetve a
nemkívánatos következményeket, csalódást okozhatnak a piaci
szereplőknek, mivel ezt már többször említették, előbb-utóbb a
szavakat tetteknek kellene követnie, mivel csorbát szenvedhet a
jegybanki hitelesség. A teljes keretösszeg (1 850 milliárd
euró) emelése egyelőre nem várható, azonban megfelelő lépés
lenne az eszközvásárlások volumenének növelése a következő
hónapokban. Amennyiben erre való utalás vagy konkrét bejelentés
lesz a közleményben, az eurózónás kötvényhozamok azonnali
csökkenése várható, és kedvező hangulat alakulhat ki a
részvénypiacokon.
Kelet-Európára
tolódott a járvány. Miközben számos nyugat-európai
országban lecsengett a koronavírus-járvány harmadik hulláma, a
régiónkban egyre aggasztóbb számok jelennek meg. Tegnap
Lengyelországban 17 ezer, Csehországban és Törökországban 15
ezer, Oroszországban 9 ezer, Szerbiában és Romániában 5 ezer,
Szlovákiában 4 ezer, hazánkban közel 6 ezer új esetet
regisztráltak. Nyugat-Európában Franciaországban és
Olaszországban tovább emelkedtek a számok, 30 ezer és 22 ezer
új esettel, de az Egyesült Királyságban továbbra is csak napi
5-6 ezer új esetet fedeznek fel. Az oltási folyamatban
Izraelben már 100 beadott dózis felett járnak 100 főre vetítve,
az Egyesült Királyságban 35, az Egyesült Államokban 28 dózisnál
tartanak. Az Európai Unió tagállamaiban átlagosan 10 dózist
adtak be, Magyarországon 15 dózist.
Felfelé
korrigált a BUX, ma is enyhén pozitív irányú nyitás várható. Továbbra is egy viszonylag
szűk kereskedési sávban mozog a hazai részvényindex a 43 ezer és
a 45 ezer pontos szintek között, egyelőre nem várható az innen
történő kilépés, ugyanakkor a kedvező nemzetközi befektetői
hangulat hatására mérsékelt emelkedésre számíthatunk nyitásban.
A vezető részvények közül éles pozitív korrekciót mutatott az
OTP, mely összességében a 13-14 ezer forintos sávban mozog. A
MOL szintén sávozik, a 2 150-2 300 forintos zónában. A Richter
meghatározó támasz közelében mozog, egy fontos trendvonal és az
50 napos mozgóátlagnál, így izgalmas lehet a mozgása a
következő néhány napban. A Magyar Telekom esetében sincs érdemi
változás, a 400-416 forintos tartományban tölti az idejét
néhány hete.
Visszakorrigálhat
a forint. A hazai fizetőeszköz intenzív
gyengülése megakadt az elmúlt napokban, és egyre nagyobb az
esélye egy korrekciónak. Az euró-forint árfolyamában 365-nél
találjuk az első fontosabb rövid távú támaszt, melyet a
362-363-as sáv követ. A dollár-forint jegyzése is lefelé
csorog, itt 305-nél húzódik az első komolyabb szint. A Magyar
Nemzeti Bank ma tartja az egyhetes betéti eszköz tenderét, nem
számítunk kamatváltozásra, maradhat 0,75 százalékon.
Céláremelés
az OTP-re, de már csak tartásra ajánlják. A VTB Capital 13 200 forintról
14 600 forintra módosította az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi
célárfolyamát, az ajánlást azonban vételről tartásra rontották.
Az angol mutánsról eleinte azt mondták, hogy 40-50 százalékkal nagyobb a fertőzőképessége. Aztán már arról szóltak a közlemények, hogy 50-75 százalékkal, ma már az sem tűnik teljesen kizártnak, hogy akár a 75 százaléknál is nagyobb legyen a növekedés.
A rendelkezésre álló adataink alapján az emberek közti kontaktusok száma nem, vagy csak minimálisan nőtt, magyarul nem arról van szó, hogy mi védekezünk rosszabbul, hanem arról, hogy a vírus támad jobban.
A legoptimistább forgatókönyv, hogy áprilisra már érzékelhető hatása lesz az oltásnak a harmadik hullám letörésében, persze a hatás még mindig nem feltétlenül a tetőzés, lehet csak a növekedés lelassulása is.
Hosszabb távon az lesz a döntő, hogy az oltást követő immunitásunk meddig fog tartani, ezt jelenleg még nem tudjuk megmondani.
Az alapszakmám miatt sok orvossal vagyok kapcsolatban, csak azt tudtam mondani mindenkinek, hogy igyekezzenek felkészíteni az embereiket, hogy "együtt vágunk a jeges télnek".
Egy évvel ezelőtt, amikor világszerte szigorú korlátozásokat vezettek be a Covid-járvány miatt, sok amerikai fiatal kényszerült tétlenségre. A bezártságot próbálták valamivel ellensúlyozni, ami kicsit megdobja az adrenalinszintjüket. Miután aktív dolgokra nem volt lehetőség és a virtuális térben is leállt a sportfogadás, egy részük „kizárásos alapon” a tőzsde felé fordult. Más kérdés, hogy döntő részük semmit nem tudott a piacokról, és számos szakértő szerint pénzügyi ismereteik most sem verdesik az eget. Egy kutatás szerint ugyanis a „Mi az a tőzsde?” és a „Mit jelent az S&P 500?” volt a leggyakoribb kérdésük. Igaz, ezek a befektetők, akik gyakran az ingyenesként hirdetett Robinhood nevű platformon keresztül kötik a tőzsdei ügyleteiket, a hiányosságokat lelkesedéssel és együttműködéssel pótolják.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link