Botrányok hírére esnek a piacok
Folytatódik az esés az európai piacokon. A főbb részvényindexek 0,9 és 2
százalék közötti mínuszban vannak. Az esésért ma is az egyre inkább növekvő
Trump által keltett botrány okolható, ami miatt a piac kétségbe vonja, hogy
véghez tudja-e majd vinni az elnök a gazdasági növekedést segítő
intézkedéseit. A legújabb információk szerint a választási kampány végén
legalább 18-szor léptek kapcsolatba az oroszokkal Trump illetve tanácsadói.
Az esést egyébként az energia és a pénzügyi szektor vezeti. A határidős
részvényindexek alapján a tengerentúli piacok is mínuszban nyithatnak a már
említett botrány miatt.
Tovább fűti a
negatív hangulatot, hogy botrány robbant Brazíliában is, a brazil határidős
részvényindex pedig 10 százalékos mínuszban van. A
botrány azért robbant ki, mert a brazil miniszterelnök, Michel Temer is
belekeveredt az ország valaha volt legnagyobb vesztegetési
botrányába. Szakértők szerint ez erősen megnehezíti azt, hogy a
véghezvigye a szükséges gazdasági reformokat. Temer egyébként azt a Dilma
Rousseffet váltotta az ország élén, akit egy botrány miatt távolítottak el a
miniszterelnöki posztról.
Ma már a magyar
tőzsde sem ússza meg a rossz nemzetközi hangulatot. A
BUX index 0,5 százalékos mínuszban van, amit a blue chipek közül a Magyar
Telekom 1,1 százalékos esése vezet, azt pedig az OTP 0,7 százalékos, és a Mol
valamint a Richter 0,3 százalékos csökkenése következik. A Magyar Telekom
esése részben annak is köszönhető, hogy a Goldman Sachs 30 forinttal
csökkentette célárát. A brazil fizetőeszköz, a reál is 5 százalékos mínuszba
csúszott a hírekre.
Leállíthatja az
indiai és a dél-amerikai operációját a General Motors. A
lépést azzal indokolták, hogy inkább kevesebb, de jövedelmezőbb piacokon
szeretnének jelen lenni. A kivonulás miatt 500 millió dolláros egyszeri
költsége keletkezik a cégnek második negyedévben. Az átstrukturálással
egyébként évente 100 millió dolláros megtakarítást terveznek elérni.
Egyéb autóipari hír, hogy a Fiat Chrysler 6 százalékos mínuszban van az
újabb emissziós botrány kirobbanása kapcsán.
110 millió euróra
büntette a Facebookot az Európai Bizottság. A bírság oka
a félrevezető információk nyújtása az Európai Bizottságnak a WhatsApp
felvásárlása kapcsán. A bírság mértékéke egyébként nem annyira jelentős a
Facebook eredményéhez viszonyítva, az első negyedévben 3 milliárd dolláros
nettó profitot ért el a cég.
A nehéz iparági
környezet ellenére is szép számokat hozott az amerikai kiskereskedelmi óriás, a Wal-Mart. A
legszembeötlőbb az online értékesítésből származó bevételek 63 százalékos
megugrása lehet, a rivális Target tegnap ebben a kategóriában 22 százalékkal
bővült. Ez egyértelműen mutatja, hogy mennyire nagy hangsúlyt fektet az
online jelenlét növelésére a Wal-Mart. A Wal-Mart legalább egy éve nyitva
levő üzleteiben 1,4 százalékkal nőttek a bevételek, ami némileg jobb lett a
vártnál, és az 1 dolláros EPS is valamelyest megverte a konszenzust (98
cent). Nyitás előtt közel 2 százalékos pluszban van a részvény.
Nem lett túl
fényes az Alibaba első negyedéves gyorsjelentése, a
legfontosabb tisztított EPS soron nem tudott a várakozásoknak megfelelni a
kínai óriás, ugyanis az csak 4,35 dolláros lett, a várt 4,51 dollár helyett.
Emiatt 3 százalék feletti mínuszok jöhetnek nyitáskor, és a 120
dolláros szintekről is lefordulhat a papír. Ezzel szemben a bevételek erősek
lettek, 38,6 milliárd jüant sikerült elérni, ami jócskán meghaladja a várt 36
milliárdot. Részletes elemzésünket itt olvashatják.
Orbán elmondta azt is, hogy nem elégedett az első negyedéves 4,1 százalékos növekedésünkkel, ennél gyorsabb bővülésre lesz szükségünk
LOL :o)), nem kéne aanyit lopni akkor talán menne a dolog .
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link