"A peres eljárás elkerülésére a TEBÉSZ elnök azt javasolta, hogy 710-740 forint
közötti árfolyamon tegyenek ajánlatot az TJB-részvények felvásárlására,
és csak ezután folytassák az integrációt."
"A rendkívüli közgyűlés szavazásának tárgya, azaz az MTB felvásárlási ajánlata kapcsán nézte meg Dióslaki a végső magánszemélytulajdonosokat, illetve azt, volt-e változás a részesedésüket illetően. Azt találta a cégbíróságon hozzáférhető dokumentumokban, hogy a jelzálogbankot az MTB-n keresztül birtokló Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-ben Vida József idén májusban 35,9 százalék, Gál Miklós 29,2 százalék erejéig volt érdekelt. Egy évvel korábban még csak 15,4, illetve 1,3 százaléknál tartottak. (A Mészáros házaspár 12,5 százalékos pakettje nem változott.) Bár tőzsdei cégeknél 5 százalékos felett be kell jelenteni a részesedésszerzést, illetve a tulajdoni hányad változását, ilyen jelzésnek nem volt nyoma. 33 százalékos részesedés felett pedig egy tőzsdei cég esetében kivásárlási ajánlatot kell tenni a részvényestársak számára, de erre sem került sor. Dióslaki tehát nem kevesebbet állít, mint hogy a főbankárnak kiszemelt Vida József, a hazai tulajdonú gigabankkánövesztendő Takarékbank vezére két szabályt is felrúgott, mikor átlépte a bejelentési, illetve a felvásárlási küszöböt." Ez szerintem butaság, mert ha a zrt-ben változott a nevezettek tulajdoni aránya, az nem vonja maga után egy nyrt-nél azt, hogy felvásárlási ajánlatot tegyen, mert nem az nyrt-ben ment 33% fölé, hanem az nyrt-ben részvényes egyik zrt-ben.
Boccs, ezt viccnek szántam, úgy el lesz tüntetve az a 32.000 millió HUF a könyvelésben, hogy jövőre még az emléke is elhalványul a gondolataidban hogy történt ilyen tranzakció ... :-)
na ja, de a mostani (hiányos) infók alapján miért is tennék? Sejthető hogy lesz valami, de ez alapján nem igen fog feltankolni akárki, csak egy bennfentes
szemlátomást erős kezekben vannak a papírok. Vannak teszt vételek, teszt pakkok, és stabil az árfolyam. Ámbár továbbra is egy kicsit nagyobb pakettet ha kivágnának, ha csak egy pillanatra is, de beszakadna az árfolyam.
Bírósághoz akkor lehet fordulni, ha törvény/jogszabály-sértést észlel az ember. Én itt ilyent nem láttam. Amúgy vastagon pirosan benne vagyok én is. Ha mégis úgy látod, hogy törvénysértés történt, jelezheted a TEBÉSZ-nek
Arra kérem a Takarék JZB többségi tulajdonosait és a vezetőségét, hogy a cég kisrészvényesei számára biztosítsanak egérutat a részvények 1000 forint/ rv áron történő megvásárlásával. Ha a közgyülés döntése miatt már esély sem lesz arra hogy a részvények a reális értékükön forogjanak, akkor az érdekeink védelmében a bíróságon kell azt megtámadnunk,de akár Európai Uniós jogorvoslati lehetőségek is a rendelkezésre állnak.De szerintem a kisrészvényesek többsége az egérutat választaná.
Az I. féléves kicsit gyengébb lett, mint a tavalyi. Plusz jött a hangulat bérfirkász pánikoltató cikke, amit sokan becumiztak. Azért ennyire nem rossz a helyzet, hogy 610-ért adják.
Véleményét osztom, utolsó mondatához a következőket fűzöm. Vida József a Takarék Jelzálogbank tőzsdei jelenlétéről azt mondta: "Jó helyen van ott, ahol van, a megmaradó részjegyesekhez hasonlóan a tőzsdei kisbefektetőket is örömmel látják továbbra is a takarék csoportban. " (2018.nov. 30 sajtótájékoztató) A kijelentés szépséghibája, hogy mire az univerzális nagybank megvalósul (év vége), addigra legfeljebb egy kis létszámú "beragadt" kisbefektető részvényes lesz csak és hiába látják majd örömmel az esetleges új kisbefektetőket:)
Ezen a szinten már aki adja, az valószínűleg bukóban adja. Kicsi a közkéz. Oda teszik, ahová akarják. Kicsit osztanának a 32 milliárdból, vinnék, mint a cukrot. Én már kivárom a végét. Szeretik a pénzt, egy szép oszti jövőre jól mutatna.
a részvényekért "kapott pénzt" :) oké hívjuk nyereségnek. Ez rövidtáv. Másik nem túl logikus dolog, hogy az mtb helyett a tjzb van tőzsdén. Vagy az van, hogy ennek technikai okai voltak és majd valami úton módon megtörténik a csere, vagy kivezetik a tjzb-t (ez hülyeség, mert miért vették volna meg), vagy marad minden, vagy egyéb :)
Kár kapkodni,szerdáig lenyugszanak a kedélyek, a bulvár cikkeket pedig kerülni! Nagy részük befolyásolni akar, hogy vegyél/add el, ez jelenti ma a "minőségi" újságírást. Csak épp arról nem írnak, hogy a cikk írását a háttérben mi motiválta.
Tisztelt Tulajdonostársak! Ha a közgyűlés a tervezetben szereplő határozatot hozza meg és eladják a Takarék JZB legértékesebbik részét a könyvszerinti értéken, akkor mi és a Magyar Állam, mint kisebbségi tulajdonosok igen jelentős anyagi veszteséget fogunk elszenvedni. A részvényeink értéke akár a jelenlegi árfolyam töredékére is lezuhanhat. Azt javaslom, hogy a határozatot a létrejötte után támadjuk meg a bíróságon és kényszerítsük a többségi tulajdonosokat a határozat visszavonására, vagy pedig arra, hogy reális értéken: 1000 ft/rv áron vásárolják meg a tulajdonrészünket.
A részvényesi érték alapján (533ft-ér az A és B sorozat) (C meg 5330ft) a 32mrd meg kb (300ft) (3000ft) jelentene ha eredménytartalékba megy akkor 800 feletti A-B ára Szerintem
TAKAREKJZB