Hiába nyilvánította az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság repülésre alkalmasnak a Boeing 737 Max típusú repülõgépeket, sorra tiltják le országok a géptípus repülését, ma már az Egyesült Királyság is úgy döntött,
https://www.politico.com/story/2019/03/12/pilots-boeing-737-1266090 . pilóták jó ideje panaszkodnak arra, hogy a robotpilóta biztonsági funkciói veszélyes helyzeteket okoztak (pl. felszállás közben az egyik automatika lenyomta a gép orrát, a másik meg hangos figyelmeztetést adott, hogy ne nyomd le a gép orrát -- csak azért úszták meg, mert azonnal kézi vezérlésre kapcsoltak át) . ez nem a repülőgépek és még csak nem is a Boeing hibája -- a szoftveripar az, ami ide jutott.
Az, hogy az ember NEM tévedhetetlen, triviális tapasztalat. Ennek fényében roppant nyugtalanító azt látni, hogy emberek által létrehozott szoftvereknek egyre szélesebb körben akarnak valakik egyre nagyobb mértékű, "magától értetődő" tévedhetetlenséget tulajdonítani. Hullani fogunk mint a legyek, hála a Mindenható Mesterséges "intelligenciá"-nak. :(
A szoftveriparral egyidős a bug. Nincs is semmi baj vele, ahol fát vágnak ott repül a forgács. A tesztelés ideje és alaposága csökkent, hogy hamarabb kijöhessen a fejlesztés és jó legyen a gyorsjelentés. Ember, felismerted, mi vagyunk a hunyók.
nem, itt nem a bugokról van szó, az természetes. . úgy képzeld el inkább, hogy építenek valahol egy hidat és az egyik pillér tervrajzai közül kimaradt a vasalási terv. leesett a földre, kifogyott a papír a nyomtatóból, akármi. és onnantól kezdve a folyamat végigmegy, felépítik a hidat úgy, hogy az egyik pillérben nincs benne a vas. minden ember tökéletesen végzi a munkáját -- a mixerkocsi vezetője, az állványozó, a zsaluzó, tökéletes minőségű betont hoznak stb. bármelyikük kiabálhatna, hogy nebazmá, vasalás nélkül ez az első komolyabb dinamikus igénybevételnél össze fog omlani. . de nem értenek hozzá, csak a saját részfeladatukhoz.
Az még messze van...:)... sokkal aggasztóbb, hogy rövidesen (kb. 250 millió év) a mai kontinensek újra egyetlen nagy pangeává állnak össze, ahol a klímaviszonyok gyakorlatilag lehetetlenné teszik a ma ismert élet fennmaradását. Igyekeznie kell Elonnak.
"az első komolyabb dinamikus igénybevételnél össze fog omlani"
igen, a tesztelés ilyen komolyabb igénybevételeket jelent szoftverek esetében :)
a példádban a kimaradt vasalást azért sokan kiszúrnák, legyen az hogy a betonkeverő állomásnál az egyik cementadagoló három napig be volt ragadva majd magától újra helyrebillent, de közben ötvenezet köbméter gyenge beton készült úgy hogy senkinek se tűnt fel és mintavételezés se történt valamiért.
de még a tesztelő is csak a saját részfeladatához ért. . ha a tervekből (a feladat specifikációjából) kimaradt valami, az nem kerül bele a szoftverbe és nem is lesz tesztelve, és senki nem fogja észrevenni, mert bár a saját részfeladatához jól ért, máshoz már nem. . dolgozom ilyen szoftveresekkel. fiatalok, zsenik, szemmel alig lehet követni, úgy zsonglőrködnek a C++, java, python objektumokkal, irigylem is őket ezért -- de azt nem tudják, mire való amit csinálnak. párbeszéd: - ez a fél perc késleltetés mire való? - hát ha elsőre nem sikerült, később újra próbálja. - de fél perc múlva? - igen, annyi idő alatt fel szokott állni. - de hát fél perc alatt a lift már rég kiment a háztetőn. - hát ... akkor vegyem kevesebbre?
Nekem volt, hogy kellett úgy rendszertervet olvasnom, hogy egy igen/nem választ kellett csak adnom: megfelel-e a célra. És, egyetértek: a tesztelésre rendszerint kevés idő marad, kevés szakértelem, ..., pedig, ugye, az a puding próbája - és nem az, hogy az ügyfél/felhasználó torkán lenyomjuk.
Egy időben elég sokat teszteltem, egyébként. Jött a fejlesztő, hogy kész. Megkérdeztem: mit csinál a cucc. Hát az ilyen tábla meg olyan tábla ... mondom, oké, de mi az értelme. Ha erre nem volt emberi nyelven :-) érthető válasza, már dobtam is vissza.
a mai tesztelők már csak azt nézik meg hogy a pro forma specifikációnak megfelel-e a szoffer (amit a pro forma specifikációnak való megfelelésre fejlesztettek). ha a specifikáció értelmetlen, és ezt számonkérem, akkor én vagyok az, aki veszélyeztetem a határidőt :-)
Sorra tiltják le az országok a Boeing balesetezõ gépét - Tényleg ennyire veszélyes?
Ugrás a cikkhez