Támasz, és ellenállás zónákat próbáltam berajzolni nektek... már így is lepucoltam a a chartot, szóval sorry, akinek nem bírja a szeme a sok krixkraxot... :D
link
Egyetertek; szerintem is jo volt a zaras elotti bevasarlas;
A volatilitas fordulot jelzett, mar oras szinten is. Nagy volt a felelem; lasd mai korabbi okfejtest.
link
A chart mutatja, hogy 3 hete nem volt ennel jobb long belepo, mint hetfon a zaraskor.
A stoploss maximalisan lehetett szuk, az alja 7925 minusz -1 tick. Ennel jobb (kevesbe rizikos)
belepo keves akad majd long iranyban a jovoben is.
Hát franc tudja, nekem már nagyon túladottnak tűnik, elérte azt a szintet, ahol a tavalyi nagy emelkedés indult, ráadásul ma 8000 körül vélhetően long-stopok is repültek, a 7800-as groupama vevőknek szerintem 7900 alatt már nem nagyon éri meg eladni, így lassan már nem lesz aki eladja. Persze nyomhatják le sorttal, de azért itt már elég kockázatos a dolog. Én továbbra is arra saccokok, hogy április végéig-május elejéig kell még jönnie egy emelkedő szakasznak.
A 7900 illetve az MA200 közelsége okozhat felpattanást amit még az 50 % Fibo is erősíthet , ha mégsem akkor
nyilván 7600,7500 de ez azért elég erős együttállás valameddig visszamehet persze a trend csökkenő !
egyet értek. Szerintem is short zárók húzhatták fel.
Semmi meglepő nincs abban hogy hirtelen leszakad 8923 ig majd visszapattant. Teljesen szokásos viselkedés napon belül.
A végét már a stopok okozták. Lehet azt már vette az öntögető.
Ha már így megtréfált - megint - most már jöhetne még lejjebb vagy 30-40 forintot a napokban. Következő FIBO szintek, MA200 ott csoportosulnak 7880 tájékán.
Gyuri Papa!
Az a 8500-600 áll még? Kicsit lejjebb jöttünk ...
OTP részvényesek ide!