Hónapokig tartó viták után a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken elfogadta a közösségi portálokon megjelenõ jogsértõ gyûlölködés és álhírterjesztés visszaszorításáról szóló törvényt. Az ellenzéki pártok
Az a pénz akkor is jó helyre ment, ha neked nem jutott belőle!
Változtass a státusodon. Nem elég már a két állampolgárság! A genderfilozófia útjai kiszámíthatatlanok!
"6 óriástársaság kezében van az amerikai média 90 százaléka"
bazmeg, 1 óriástársaság kezében van a magyar média 90%-a és ez az egy óriástársaság tök véletlenül a miniszterelnök strómanja.
égeted magad ezekkel a szövegekkel... tudod, az internet nem felejt, orbán már alulról szagolja az anikót, amikor ez még mindig itt lesz és te próbálod majd elfelejteni mint az egyszeri hóhér a kötél fogását.
szar duma, szivacs, amikor azzal próbálod magadat nyugtatni, hogy "igaz, a fideszes média csont hazudik, DE A MÁSIK OLDALI MÉDIA IS HAZUDIK"
azért szar duma, mert 1. összemossa az emberi tévedéseket a kamuzással. 2. már óvodában is kínos azzal védekezni, hogy "a karcsi is bekakilt", 3. milyen erkölcsi színvonalat képviselsz, ha elfogadhatónak tartod a hazugságot? NEM IGAZ, hogy a cél szentesíti az eszközt, épp ellenkezőleg. A nemtelen eszköz bemocskol bármilyen célt.
6 óriástársaság kezében van az amerikai média 90 százaléka 30 évvel ezelőtt a média 90 %-a 50 különféle vállalat tulajdonában volt.
Sokan még mindig ezt hiszik. De „hála” az összeolvadásoknak,
kivásárlásoknak, már csak 6 vállalaté mindez. link
...naszóval, most egyszer rászántam fél órát erre a nyomozgatásra, de asszem a továbbiakban, ha megengeded, maszlagnak fogom tekinteni az ilyeneket. Legalább hivatkozást adhattál volna, akkor pár perccel kevesebb keresgélés után jutok ide.
Ja, és érdekesség, az orosz szál nem abban az értelemben hangzott el, amit próbálnak kiemelni a videót elemző cikkek, vagyishogy kételkednének az oroszok beavatkozásában, hanem abban az értelemben, hogy (új információk híján) a nézők kezdik megunni.
Na utánanéztem kicsit ennek hogy "a cnn-t lebuktatta a saját embere"
Sajátos módon a hivatkozások háromnegyed részét nem tudom megnyitni, mert a tűzfal szerint orosz propagandaoldal (override-olhatnám, de ezekután minek), a maradék meg perifériális náci veboldal, mint a kuruc.
A videón a pasi nem mondott semmi különöset: a média a piacról él (kivéve persze a magyar kormánypárti sajtót, mert az direktben a politikusok utasításait követi, Aczél és Kádár, ha élne, forogna a sírjában). Amit itt kiemelsz, az két röhögős félmondat között hangzott el "vicceskedem egy kicsit" stílusban.
A sajtó egyébként tényleg ilyen -- a nézettség és az olvasottság hajtja. A kormánypárti sajtó is próbálja növelni a nézettségét, csak az illiberális rendszerekben tipikus kontraszelekció azt eredményezi, hogy egyre silányabb minőségű műsorokat csinálnak. A piaci médiában pedig óhatatlanul megjelennek (és sikeresek lesznek) az "éjjeli féreg" típusú személyiségek. Te pedig ezeket fogyasztod, és olyanná válsz magad is.
Én a "menekült" szót használtam, és az a rossz hírem, hogy ez a fidesz által elköltött milliárdok ellenére is csak a fidióták számára egyezik meg a "bevándorló" szó jelentésével.
A trumpos az eléggé cikis valóban - bár az amcsi kultúrában más hatása van, mint Európában.
Az viszont sokkalta nagyobb ciki, hogy az etalonnak hazudott cnn-t lebuktatta a saját embere és kifejtette, hogy az újságírói etika egy maszlag, és ők bizony pénzért olyan híreket és adásokat gyártanak, amire igény van, a balóság meg le van szärva - ha nem jól fizet.
Persze bizonyára emögött is putyin keze van...
Ami azt illeti a te gondolkodásod súlyosan szekértáboros az állandó putyintrollozással.
Mondd, azt el tudod képzelni hogy nem kizárt, hogy a világ összes eseménye mögött nem csak putyin állhat esetleg?
tök félreértesz :-)
ez olyan fideszes mentalitás: aki nincsen a te szekértáborodban, az bizonyára egy másik szekértáborban van.
közben meg a szekértáborokon kívüli világ sokkal tágasabb.
én csak annyit mondtam, hogy amit trump művelt a videón, az ugyanolyan kínos, mint amikor maszoposok fociztak egy polisztirolhab orbánfejjel.
Vegyük észre, hogy arról te beszélsz. Eszerint nem vagy képben, mégis osztasz.
Majd pedig személyeskedsz.
és azt észrevetted, hogy te mindenkit "fideszfannak", "olginotrollnak", "putyinbérencnek" látsz, aki feltételezni merészeli, hogy nem kizárt, hogy a világ összes eseménye mögött nem csak putyin állhat esetleg?
szivacs, téged beszippantott a hazugságcunami?
Ha az ezer főre jutó gyilkosságokban Magyarországon a UK többszöröse folyik akkor milyen terrorizmustól kell félni?
Hacsak nem a politikaitól, civilek azaz az állampolgárok terrorizálásától, megbélyegtzéstől...
Vegyük észre -- arról az egy esetről beszélsz, amikor a CNN saját maga vonta vissza az egyik anyagát.
Értem én, hogy egy habony emlőjén nevelkedett fideszfannak szüksége van minden erkölcsi kapaszkodóra ("ők is lopnak / ők is hazudnak") de ez elég gyenge. Persze, ha nincs más :-)
pár éve valamelyik impotens "baloldali" párt polisztiroljabból készített orbán fejjel focizott. na ez a trump-birkózás méltó párja annak az önégetésnek.
link com/hashtag/FNN?src=hash&ref_src=twsrc%5Etfw&ref_url=http%3A%2F%2Fwww.portfolio.hu%2Fgazdasag%2Folyan_videot_tett_kozze_magarol_trump_amilyet_amerikai_elnok_meg_soha.255395.html
Pontosabban nem mostani bevándorló, hanem korábbi.
Az pedig, hogy korábbiak legyenek a mostaniakból, csak idő kérdése.
De eszerint neked nincs gyermeked, ha a halálod utáni időszakot már lesz@rod.
"Ők már eldöntötték: Allah a leghatalmasabb! Aki ne hisz ebben, annak el kell venni az életét"Ha ez így lenne, akkor pl. a Fransziaországban már kihaltak volna a fransziák.
"A mostani kalergipc-vallás szerit pedig a tömeges illegális bevándoroltatás jó Európának és örülni kell neki. Aki nem ezt vallja, azt ki kell átkozni, meg kell bélyegezni, a véleményét ki kell cenzúrázni és meg kell büntetni érte! Ezt mondják a vallás főpapjai."Ne nézz több orosz propagandát, ott hazudnak ilyeneket.
Ők már eldöntötték: Allah a leghatalmasabb! Aki ne hisz ebben, annak el kell venni az életét.
"Szólj, segítek.Mondjuk a sötét középkorban, kiváncsi lettem volna, hogy
döntöd el, az egyháza által is terjesztett hülyeség igazságtartalmát,
hogy a Föld lapos és tányér alakú."
A mostani kalergipc-vallás szerit pedig a tömeges illegális bevándoroltatás jó Európának és örülni kell neki.
Aki nem ezt vallja, azt ki kell átkozni, meg kell bélyegezni, a véleményét ki kell cenzúrázni és meg kell büntetni érte!
Ezt mondják a vallás főpapjai.
"Aha. Például a mohamedán országokban hogy döntöd el, az egyházuk által is terjesztett hülyeség igazságtartalmát? "Majd eldöntik ők.
"Szerinted a német cenzúratörvény célja a sötét középkor felé venni az irányt?"Nyilván nem.
Aha. Például a mohamedán országokban hogy döntöd el, az egyházuk által is terjesztett hülyeség igazságtartalmát?
Szerinted a német cenzúratörvény célja a sötét középkor felé venni az irányt?
Kuki:Nem nagyon tetszik érteni az elvet, beszorult nagyon a fejünk az aktatáskába, igaz?Kuki:"Beszorult a fejed púúútyin farpofájába?" Persze. A szokásos érvrendszer.
Skizofrén vagy?
"Az, hogy tömény hazugság van, azt ki fogja akkor megmondani?
Miért nem dönthetem el én, hogy mit tartok igazságnak?"
Ki nem engedi eldönteni neked, hogy ki hazudik? Szólj, segítek.Mondjuk a sötét középkorban, kiváncsi lettem volna, hogy döntöd el, az egyháza által is terjesztett hülyeség igazságtartalmát, hogy a Föld lapos és tányér alakú.
"Nem cenzúráztam semmit, ha lenne értelem a pici kis előítéletes, megbélyegző buksidban, akkor elolvasnád azt, hogy miről írtam."Hát persze, nálatok a félig idézett mondat nem cenzúra. :))Egyébként mi a gondod? Asszony nem volt meg az este?Én nem is neked írtam az első hozzászólásom, ebből következik, hogy akkor még nem is tudtam, hogy létezik írásod. De ez már bonyolult neked, hogy megértsd.
Te meg cseberből, vederbe!
Nem találod érdekesnek, hogy téged, annak ellenére, hogy fanozol meg bérencezel senki nem fanoz és bérencez?
Tudod a politikai objektívitással rendelkezőknek nincs szükségük arra, hogy bérencezzék a velük egyet nem értőket? Ezt értsed a putyinozásra és a fanozásra!
"Orosz propaganda allatt a tömény hazugságot érted?Ha igen akkor ehhez is joguk van?"
De akkor, hogy örülj, idehozom így.
Remélem megnyugodtál.
Tehát a kérdés továbbra is akkor ebben a kontextusban - hogy könnyebb legyen a lelkednek, hogy tapsikolhatsz:
Az, hogy tömény hazugság van, azt ki fogja akkor megmondani?
Miért nem dönthetem el én, hogy mit tartok igazságnak?
Nekem nagyon nem szimpatikus, hogy el akarják venni tőlem a döntés jogát, és, hogy ha akarom, meghallgassam a másik felet is. Mindentől függetlenül.
Egyébként erre az érvrendszerre - az általad képviselt elvre is - épít például Észak-Korea rendszere.
Mindenki más hazudik, akire én rámutatok.
Felfogod a butaságodat?
"Beszorult a fejed púúútyin farpofájába?"
Persze.
A szokásos érvrendszer.
Nem cenzúráztam semmit, ha lenne értelem a pici kis előítéletes, megbélyegző buksidban, akkor elolvasnád azt, hogy miről írtam.
Az, hogy ki mondja majd meg, ki mond igazat és hogy mi az igazság.
Emberi jogok egyetemes nyilatkozataAz Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatának 19. paragrafusa (1948)
szerint a szólásszabadság elidegeníthetetlen jog. „Minden személynek
joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja
azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy
határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen
híreket és eszméket”.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os
határozata úgy fogalmaz, hogy „a szólás szabadsága nemcsak azokra az
'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven
vesznek […], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy
zavarják […] a lakosság bármely részét”.
Beszorult a fejed púúútyin farpofájába? :))Ha idézel akkor legalább a mondat elejét ne cenzúrázd ki. Oz orosz hazugságok kellemetlenek neked?
Nesze az eredeti mondat:"Orosz propaganda allatt a tömény hazugságot érted?Ha igen akkor ehhez is joguk van?"
Ja és akikről azt hiszed, hogy fidesz-fanok hát akkor nagy tévedésben vagy! Ha nem írnád, hogy fideszfan senki nem gondolná! Olcsó kifogással élsz. amikor objektív dolgokról terelnéd el a vitát!
Eszerint van akikben nincs igény az önálló véleményalkotásra és kifejezetten támogatják, hogy más mondja meg nekik, mit tudjanak meg a világról. Ezekután viszont telejesen abnormális, amikor a "szabadság" iránti igényükről beszélnek...
"a tömény hazugságot érted?Ha igen akkor ehhez is joguk van?"
Nem nagyon tetszik érteni az elvet, beszorult nagyon a fejünk az aktatáskába, igaz?
Egy dologról beszélünk itt egypáran:
- ki mondhatja meg azt, hogy bárki mit olvashat, mit hallhat, miről informálódhat?
- és ki mondja meg, hogy mi az igazság, amit te megtudhatsz?
- ki mondja meg, hogy mit tudj a körülötted lévő világról és eldöntsd, mit gondolj?
Ja vagy úgy!
Persze az már sú(yosabb eset, ha te nem akarsz figyelembe venni semmit sem, ami a hitednek ellentmond, sem a lebukást, sem a beismerést.
Amúgy csak szólok, hogy a csakaputyinozással eljutottál a csakafidesz szintre!
Orosz propaganda allatt a tömény hazugságot érted?Ha igen akkor ehhez is joguk van?Azért az amerikai elit zavaros ügyeiről se az orosz propagandából informálódj, mert akkor a végén azt is elhiszed, hogy trump egy zseni. :))
valami szerintem kisiklott :-) ez előfordulo a vérszemű fideszfanok között, nem azt olvassák, ami írva van, hanem amit szívesen olvasnak. ha magad rájössz, hogy miért nem kap büntit a cnn, visszaadom a 20 IQ pont levonást.
Orosszország Európától messze is esik és van saját piaca, amit már sokan szeretnének a magukénak látni!
Csakhát az fránya fegyverkezés, amiben nem akar nagyon lemaradni. Sőt!
kb ilyesmire számítottam, ezek ugye az "üléspont határozza meg az álláspontot" típusú különbségek, te orosz szemszögből látod én meg európai szemszögből.
minden jót :)
Oroszország területi nagyhatalom. Akkor is az lenne, ha nem törekedne rá!
Inkább az az igazság, hogy útjában van más nagyhatalmaknak!
Ezt az UNIOt csak a vezetése tartja "egybe"! 27 önálló ország laza összetartással! Ezt az UNIOt mindenáron "vezetni" akarják, macchiavellista erővel és egy rothadó, ideológiának sem mondható filozófiával, amit az UNIO és tanácsa érti csak, mert ragaszkodik a kitalált céljaihoz!
Miből jött le neked, hogy az orosszok terjesztik a "hazugságokat"? Miért hazugság, ha az orosszok terjesztik?
Amit hazugságként jegyeznek Németországban, az lehetne igaz is, ha nem hazugságnak szeretnék eladni a német kormányközeli médiák! A német kormányközeli médiák az orosszok nevében is képesek már a hazugságra!
ha neked jólesik, kiforgathatod :)
de nem ez a lényeg, te is tudod. oroszország nagyhatalmi szerepre törekszik és ebben útjában áll az európai unió. ezért próbálja szétzilálni. propagandával meg a manipulálható, gyenge vezetők elcsábításával. az unió (mivel demokratikus rendszer) nem tud gyorsan reagálni -- de elég erős ahhoz, hogy KÉPES reagálni.
oroszország pedig gyenge.
Nincs elfedve a "szar"! Az ellenzékinek mondott média minden "szart" felkavar! Mit hiányolsz akkor?
Mit hallgat agyon ez ellenzék, hogy csak a "szart" hiányolod?
persze: az oroszok, akiknek korlátozzák a németországi információs hadviselését, érthető módon cenzúrát kiáltanak :-) de ez is csak az információs hadviselés része. mégsem mondhatják azt, hogy "lebuktunk" :-D
szelavi. de az, ami most a facebookon lesz, tényleg csak egy normatív (és egyébként régóta létező) szabályrendszer betartásának kikényszerítése. sokkal nyugodtabb lesz újra a helyzet a sajtó az oroszországot körülvevő internetes "vasfüggöny" működésbe lépésével.
Engem Magyar állampolgárként leginkább a hazai kényes ügyek érdekelnek....Az elhallgatás, elferdítés, hazugságok nem hasznosak a társadalomnak. A Nemzetnek az lenne a jó, ha a szar a felszínre kerülne, lehetne róla beszélni, megoldást keresni / találni. Az agyonhallgatás, terelés, hazugság csak elfedi a szart, ami a szőnyeg alatt szépen tovább érik és rohasztja a hazát....
mivel kőkeményen propagandáznak róluk nyugaton ezért JOGUK van az ellenpropagandához
megjegyzem ez NEKÜNK is legalább annyira hasznos, mint az oroszoknak az hogy bármit megírhatnak róluk nyugaton, mivel nagyságrendekkel nagyobb esélye van annak, hogy az orosz "propagandacsatornákon" fő helyre kerüljenek a nyugati elit "kényes" ügyei mint a "szabad" nyugati sajtóban
amelyben bevett gyakorlat az __öncenzúra__
persze az orosz belpolitikai ügyek kapcsán botor dolog lenne orosz kormányforrásokra támaszkodni, de pl. az amerikai elit zavaros ügyei kapcsán azonban kifejezetten érdekes lehet az "orosz" álláspont...
és persze vannak normális KORLÁTAI
pl. nincs jogod BÁRHOL megfogalmazni a véleményedet
pl. nincs jogod tönkretenni egy színházi előadást azzal, hogy hangosan azt kiabálod, hogy "Tűz van!!"
(ezért akár be is perelhetnek..:)
ahhoz azonban jogod, hogy olyan felületen fogalmazd meg az akár provokatív véleményedet ahol a TULAJDONOS beleegyezik ebbe
pl. ilyen alapon nyugodtan lehet bármilyen "szélsőséges" sajtóorgánum is, amíg megmaradnak ezen a szinten addig szívük joga arról irtogatni EGYMÁSNAK, az elvtársak által BIRTOKOLT felületen amiről akarnak...
ellenben másnak a SAJÁT sajtóorgánumában joga van KICENZÚRÁZNI vagy akár LEJÁRATNI ezeket az elveket...
a szólás- és a sajtószabadság önmagában érték...
Ha a szólásszabadság egyáltalán jelent valamit, akkor azt a jogot jelenti, hogy elmondhatod az embereknek, amit nem akarnak hallani. - George Orwell ...
Ne aggódj, nem úgy fog működni, ahogy mifelénk működnek a dolgok :)
Az érintett multik már most is használnak valamilyen öncenzúrát, ami elég kényes és volt belőle probléma, de folyamatosan fejlesztik a szűrő algoritmusokat és dolgoztatnak egy rakás embert is ebben a témában. Mivel meg akarnak felelni a közvéleménynek, felhasználóknak, ezért folyamatosan agyalnak, hogy a nagyon gáz dolgokat hogy lehet eltűntetni úgy, hogy közben minél kevesebb egyéb tartalom kerüljön a szórásba. - Ha a nyilvánvalóan vállalhatatlan tartalmak ellen (pl. gyerekpornó) nem lépnek fel, akkor azon csámcsog a média- Ha tévedésből cenzúráznak valamit, akkor nevetség és felháborodás tárgyává válnak. A fentinél szerintem jobb kontrollt én most elképzelni sem tudok a társadalomban. Hiszen hosszú távon a tömegek döntik el, hogy mi menjen és mi maradjon, nem néhány okostóni, aki meg akarja mondani a tutit.
" A törvényjavaslatban az áll, hogy az érintett cégek a bejelentés után 24 órát, de legfeljebb hét napot kapnának a jogsértő tartalmak törlésére."
Véleményem szerinty ha az Eu-s bejelentő valamilyen kamu indokkal próbál eltűntetni nem tetsző tartalmat, akkor ezek az amcsi cégek bele fognak állni a dologba és visszadobják - tudod, már csak presztízsből is, hiszen sem nevetség sem felháborodás tárgyává nem akarnak válni. Szóval ha minden jól megy, akkor le fognak kerülni a nyilvánvaló hazugságok, álhírek, gyűlöletkeltő iszlám, náci és egyéb szélsőséges tartalmak. És ez nem fog ártani. Persze lesz pár egyedi eset, amin majd csámcsog mindenki és majd ujjal mutogat, de ez ideális esetben nem a rendszer működésképtelenségét, csak a finomhangolását fogja jelenteni.
ez realizmus, az un. "professzionális újságírás" mindig is a LOBBI-érdekek kielégítéséről szólt és mivel elég nehéz úgy lobbizni, hogy "pacsira" adjatok nekünk pénzt ezért ki kellett ehhez találni vmi "társadalompolitikai" hablatyot a "közjó" meg hasonlók mentén...
kb. ebből - és a szórakoztatásra épülő "bulvár" szekcióból - él a professzionális újságíró és ezért van rendkívül kevés olyan cikk a sajtóban ami valóban vmi kézzelfogható értéket képviselne az egyszerű újságolvasó számára...
innentől kezdve RÖHEJES az un. "orosz propaganda" ellen indított támadás
ha az összes érdekcsoportnak joga van a PR tevékenységként becézett propagandához akkor az orosz államnak miért nincs?
különösen mivel állandóan írnak róluk nyugaton... elsöprő többségében szintén megrendelésre...
"De az is nyilvánvaló, hogy valamit tenni kell a sajtószabadságot
kiforgatók ellen, akik "bárki bármit" mondhat alapon teleokádnak
hazugsággal minden elérhető média felületet."
Mindig vannak ilyen okoskodó emberkék, akiknek nyilván fingjuk nincs a demokráciáról, csak mantrázzák azt, minden nemű gondolkodás nélkül.
Tehát demokrácia működése:
- történik valami törvénysértőnek minősíthető dolog (lásd valótlan állítás egy hírben)
- feljelentés és a TÖRVÉNY ALAPJÁN BÍRÓSÁGI ÍTÉLET lesz, ahol eldöntik, történt-e valóban jogsértés
- ha igen, jogsártőt kötelezik helyreigazításra. (ami meg is szokott történni, van rá példa bőven)
Nos, mit nem tetszik érteni a demokrácia működésében jó "demokrataként"?
Hogy végig kell vinni jogi folyamatot és független bíróságnak kellene kimondani az ítéletet.
Ez nincs most Németországban?
Nincs meg ez a rendszer?
Vagy nem működik?
"Ha ez ellen fellépnek, akkor
nyilvánvaló, hogy a cinikus vastagbőrű hazudozók fognak először nácit
és sajtószabadság gyilkosokat kiálltani....""
Meg van, aki szerint a fentebb felsoroltak megvalósítják már a demokratikus működést és valami furcsa irányt vesznek a dolgok.
Németország keményen fellép a gyûlöletkeltés és álhírterjesztés ellen
Ugrás a cikkhez