Topiknyitó: pampa 2007. 06. 28. 12:58

Mi lesz veled világ?  

Legyen egy topikja a külföldi híreknek is.

Mint mindennek ezeknek is van hatásuk a Magyar tőzsdére.

Ezt most találtam nagyon érdekes,demokrácia értelmezés.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
_pampa_ 2015. 09. 25. 18:27
Előzmény: #4737  _pampa_
#4740
szaúdi király fiának konvoja okozhatta a tragédiát

Egy libanoni lap szerint a szaúdi király fiának konvoja okozta a mekkai zarándoklat alatt bekövetkezett, több mint hétszáz halálos áldozatot követelő tülekedést. A szaúdi hatóságok cáfolják az efféle híreket.


Az ad-Dijár újság honlapján szaúdi sajtóforrásokra hivatkozva azt írja, hogy Mohamed bin Szalmán Al Szaúd herceg a csütörtök reggel 9 és 10 óra között bekövetkezett tragédia idején 200 katonából és 150 rendőrből álló kíséretével igyekezett a sátán megkövezését jelképező rítus helyszínére, ami komoly zavart keltett az embertömegek örvénylő folyamában.

Sebesült muzulmán zarándokot visznek mentők a Mekkától 5 km-re délkeletre fekvő Minában 2015. szeptember 24-én, miután legalább több száz halálos áldozatot követelő tülekedés volt a mekkai zarándoklaton, a hadzson. (MTI/AP)

Az időközben több arab hírportálon - az ad-Dijárra hivatkozva - közölt hír szerint a herceg a hatalmas kíséretétől körbefogva a zarándokok között haladt át a Mekkától néhány kilométerre keletre fekvő Minán, ami miatt sokan megváltoztatták útvonalukat, és az eredeti haladási iránnyal szembemenve próbáltak kikerülni a tömörülésből.

A libanoni újság szerint Mohamed kíséretével a tömegszerencsétlenség láttán azonnal távozott a helyszínről.

Az ad-Dijár a szaúdi hivatalos jelentésnél is jóval nagyobb pusztításról, 912 halálos áldozatról és több mint kétezer sebesültről ír. A szaúdi hatóságok szerint 717 ember vesztette életét, és 863-an szenvedtek el sérülést.

A libanoni lap tudni véli továbbá, hogy Szalmán király elrendelte 28 felelős lefejezését, az ítéletet a pénteki nap folyamán végre is hajtják, méghozzá a zarándokok szeme láttára.

A monarchia belügyi szóvivője csütörtök esti sajtótájékoztatóján minden olyan hírt cáfolt, amely bármiféle hivatalos konvoj jelenlétével hozta összefüggésbe a történteket. Manszúr at-Turki arra emlékeztetett, hogy a baleset Mina északi részén történt, a díszvendégeket és állami küldöttségeket pedig a település déli részén szállásolják el.

Turki elmondása szerint a magas rangú látogatók nem keverednek a zarándokokkal, és az ördög megkövezésének helyt adó, négyszintes Dzsamarát hídon sem érintkeznek a többi hívővel. Az említett hidat egyébként arra reagálva építették néhány éve, hogy a kövezési rítus alatt nemegyszer több száz ember életét követelő tömegpánik alakult ki. Legutóbb 2006-ban következett be ott ilyen tömegszerencsétlenség, akkor 360 ember vesztette életét.

A belügyminisztériumi szóvivő az ad-Dijárban megjelenthez hasonló hírekre utaló újságírói kérdésre válaszul arra szólította fel a média képviselőit, ne használjanak hivatalosan meg nem erősített sajtóforrásokat, és ne bízzanak olyan független platformokban, amelyek "saját magukon kívül senkit sem képviselnek".
Törölt felhasználó 2015. 09. 25. 15:41
Törölt hozzászólás
#4739
Törölt felhasználó 2015. 09. 25. 08:03
Előzmény: #4737  _pampa_
#4738
Nocsak, már reggel 6-tól kampányolsz? Eddig 7 volt a munkakezdés...
_pampa_ 2015. 09. 25. 06:22
Előzmény: #4735  _pampa_
#4737
Ő is egy jelölt az USA elnöki székéért.....

"Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns egy csütörtöki interjújában kijelentette, hogy nem hisz a klímaváltozásban, az annak mérséklésére szolgáló intézkedések pedig szerinte munkahelyeket sodornak veszélybe az Egyesült Államokban.


Az ingatlanmágnás a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában azt mondta, hogy áradások és más természeti katasztrófák korábban is előfordultak, és a média túlságosan nagy feneket kerít a kérdésnek. "Már a híreket sem lehet nézni, állandóan az időjárásról van szó" - mondta a szókimondó stílusáról ismert üzletember.

"Hiszek a tiszta levegőben. Tiszta levegőt és vizet akarunk. Ez rendkívül fontos számomra, én környezetvédelmi díjakat nyertem. De a klímaváltozásban nem hiszek" - hangoztatta Trump arra a kérdésre reagálva, hogy egyetért-e Ferenc pápával, aki az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságáról beszélt kedden a washingtoni Fehér Házban."
Törölt felhasználó 2015. 09. 24. 16:41
Törölt hozzászólás
#4736
_pampa_ 2015. 09. 24. 07:44
Előzmény: #4733  _pampa
#4735
Sokat hivatkoznak az Atom-sorompó egyezményre.
Az aláíró államok vállalták,hogy leszerelik a meglévőket és újat nem építenek amennyiben jól emlékszem....

Esetleg ez csak a gyenge államokra érvényes?

"Az Egyesült Államok határozottan cáfolta, hogy atomtölteteket telepített volna Németországba. Az amerikai atombiztonsági hivatal szóvivője, Shelley Laver szerint ez már csak azért sem történhetett meg, mert a sajtóban emlegetett B61-12 típusú atomtöltetek sorozatgyártása 2020-nál hamarabb el sem kezdődik."
szivacs
szivacs 2015. 09. 22. 16:28
#4734
"Lengyelországnak kártérítést kell fizetnie annak a két férfinak, akiket az országukban kínzott meg a CIA

horváthbence
külföld
május 15., péntek 21:40
113 5

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete sokak felháborodását kiváltotta Lengyelországban, szerintük olyan dologért kell kárpótlást fizetniük, amit valójában az amerikaiak követtek el.

A bíróság döntése értelmében az országnak 230 ezer eurót kell fizetnie annak a két férfinak, akit a CIA titkos lengyelországi bázisán tartottak fogva és kínoztak meg. A titkos támaszpontokért egyelőre amerikai részről senkit nem sikerült felelősségre vonni, ugyanakkor az európai bíróság számára fontos, hogy az ügy ne maradhasson következmények nélkül, ezért ítéltek a lengyel állam ellen. A bíróság korábban, 2012-ben már arra kötelezte Macedóniát, hogy fizessen ki 60 ezer eurót annak a libanoni-német férfinak, akit terrorizmus vádjával az országban vettek őrizetbe, majd átadták az amerikaiknak.

A lengyel külügyminiszter pénteken azt mondta, hogy teljesíteni fogják a kifizetést, ugyanakkor nem világos, hogy pontosan kinek fognak utalni. A két férfit évek óta Guantánamón tartják fogva, gyakorlatilag nincs kapcsolatuk a külvilággal. Ügyvédeik szűkszavúan csak annyit közöltek, hogy az összegből nem a terrorizmust fogják támogatni a lengyelek.

A két férfi 2002 és 2003 között volt fogva tartva Lengyelországban, viszont végig amerikai felügyelet alatt, a lengyel hatóságok sosem érintkeztek velük.

Az európai bíróság szerint Lengyelország megsértette Abu Zubajdah és Abd al-Rahim al-Nashiri alapvető jogait, amikor engedte, hogy a CIA eljárás nélkül bebörtönözze őket, és nem tettek semmit az embertelen körülmények megakadályozásáért.

A palesztin Zubdajahnak százharmincezer eurót, a szaúdi Nashirinek pedig százezer eurót kell kifizetniük. Utóbbit azzal gyanúsították, hogy részt vett az USS Cole hadihajó megtámadásának megtervezésében. A 2000-ben elkövetett merényletben 17 amerikai tengerész halt meg.

A döntés még tavaly júliusban született. Lengyelország fellebbezett, de veszítettek. Ezért most fizetnek. Az ország amúgy dollármilliókat kaphatott az Egyesült Államoktól, amikor a különleges CIA-program futott náluk.

A bíróság döntése értelmében Lengyelországnak hivatalosan kérvényeznie kellett az Egyesült Államoktól, hogy a két férfit ne végezzék ki. Ez persze csak szimbolikus lépés, hiszen ilyesmire nem lehet befolyása a lengyeleknek.

A férfiak tárgyalása még hátravan, egyelőre azt sem tudni, mikor fog elkezdődni. Elvileg mindkettejüket halálra ítélhetik, igaz Zubdajahot hivatalosan még meg sem vádolták semmivel, ő 2002 óta van így amerikai fogságban.

Az amerikai szenátus által nyilvánosságra hozott kínzási jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a férfiakat válogatott módszerekkel kínozták fogva tartásuk ideje alatt. (Guardian)"
_pampa 2015. 09. 22. 12:07
Előzmény: #4732  _pampa_
#4733
"Tálib vezető: Addig nem lesz béke, amíg a külföldi erők el nem mennek innen
2015. szeptember 22.,
Szerző: MTI


A tálibok hisznek abban, hogy az afgán politikai erők közötti belső párbeszéd útján megoldást találhatnak "az afgánok problémáira", ehhez azonban elkerülhetetlen az, hogy a külföldi "megszálló" erők elhagyják az országot.

A külföldi fegyveres erők kivonulása nélkül nem lehet béke Afganisztánban – mondta Manszúr molla, a tálibok júliusban megválasztott új vezetője a szélsőséges mozgalom honlapján közzétett keddi üzenetében. A tálibok hisznek abban, hogy az afgán politikai erők közötti belső párbeszéd útján megoldást találhatnak "az afgánok problémáira" – hangoztatta a mozgalom vezetője. Ehhez azonban elkerülhetetlen az, hogy a külföldi "megszálló" erők elhagyják az országot.

Manszúr molla az Eltökélt Támogatás fedőnevű misszióra utalt, amelynek keretében húsz ország mintegy 13 ezer katonája – köztük 10 ezer amerikai – képzi ki és látja el tanácsokkal az afgán biztonsági erőket. A NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) harci küldetése Afganisztánban 2014 végével ért véget.

Manszúr szerint ha a kabuli kormány be akarja fejezni a háborút, fel kell mondania ezekkel az országokkal az összes katonai és biztonsági egyezményt. A külföldi egységek távozása mindig is a szélsőséges mozgalom egyik alapvető követelése volt az afgán kormánnyal szemben.

Miután az iszlamista lázadók megerősítették korábbi vezetőjük, Omár molla halálhírét, Manszúr mollát választotta meg egy tálib vezetői tanács a szélsőséges szunnita mozgalom élére. Értesülések szerint ezzel a döntéssel nem értett egyet minden tálib vezető, s ezért hatalmi harcok törtek ki a terrorcsoporton belül. Manszúr molla ezt "alaptalan híreszteléseknek" nevezte üzenetében.

Attól függetlenül, hogy feltételezések szerint az új vezér megválasztásával viszály keletkezett a tálibok között, a kormányerők elleni támadások nem hagytak alább.

Manszúr molla üzenetét a muzulmán áldozati ünnep (íd al-Adha) alkalmából tették közzé."
_pampa_ 2015. 09. 19. 07:27
Előzmény: #4731  _pampa_
#4732
A "legfontosabb" területeken könnyítenek....

csak fontossági sorrendben....

"A szabályozás enyhítése az utazási, a távközlési, az internetes, az üzleti és a banki-átutalási szolgáltató cégekre vonatkozik. Ezek a vállalkozások irodákat, üzleteket és raktárakat nyithatnak a kommunista vezetésű szigetországban, valamint távközlési és internet-kapcsolatokat építhetnek ki a két ország között.

Sok a könnyítés

Az új rendelkezések, noha nem szabadítják fel teljesen az amerikaiak Kubába történő beutazását, de közlekedési szolgáltatók felhatalmazása révén megkönnyítik az arra jogosultak mozgását. Megszűnnek az átutalások nagyságára vonatkozó korlátozások, és az amerikai cégek bankszámlát nyithatnak és tarthatnak fenn Kubában."
_pampa_ 2015. 09. 17. 07:51
Előzmény: #4730  _pampa_
#4731
Érdekes, a KORMÁNY támogatása SZABÁLYTALAN....az ellenzék,lázadók támogatása?
Ők "homokkal" dobálóznak?

"Az ENSZ-főtitkár szerint az Oroszország által a szíriai kormánynak nyújtott katonai támogatás csak súlyosbítaná a közel-keleti országban négy és fél éve tartó polgárháborút.
Ban Ki Mun helyi idő szerint szerdán tartott sajtótájékoztatóján leszögezte: a szíriai konfliktust nem lehet katonai úton megoldani, és aggódik a szíriai kormányerőknek való fegyverszállítások miatt, mert azok „csak rosszabbá és rosszabbá teszik a helyzetet”.
_pampa_ 2015. 09. 16. 07:36
Előzmény: #4729  _pampa_
#4730
És az ellenzéknek nyújtott támogatás mit okoz?

"köztük tizennégy gyerek meghalt a felkelők által végrehajtott támadásokban a szíriai Aleppó városának kormányerők által uralt területein"

"A Bassár el-Aszad szíriai elnöknek Oroszország által nyújtott támogatás súlyosbítja és elnyújtja a válságot Szíriában - közölte az amerikai diplomáciai tárca keddi tájékoztatása szerint John Kerry amerikai külügyminiszter orosz partnerével, Szergej Lavrovval, amikor a nap folyamán telefonon tárgyalt vele."
_pampa_ 2015. 09. 16. 06:49
Előzmény: #4728  _pampa_
#4729
Maci,ők nem emberek voltak? Őket nem kell védeni?
Ezt a borzalmat a felkelők tették !
Azok akik elmenekülnek a kormány elől Európába menedéket kérni.....

"Legalább harmincnyolc ember, köztük tizennégy gyerek meghalt a felkelők által végrehajtott támadásokban a szíriai Aleppó városának kormányerők által uralt területein, közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Rami Abdel Rahman, a londoni székhelyű szervezet igazgatója arról beszélt kedden, hogy ez volt az eddigi egyik legnagyobb véráldozattal járó támadás a felkelők részéről az észak-szíriai városban. Az ágyútűz és rakétatámadások összesen három aleppói kerületet értek, a sebesültek számát az OSDH 150-re tette."
_pampa_ 2015. 09. 14. 07:33
Előzmény: #4727  _pampa_
#4728
A Föld folyamatosan alkalmazkodik az ember által elkövetett környezetszennyezéshez.
Amennyiben az emberiség nem talál megoldást erre a problémára marad a régi módszer!

"Ezreknek kellett elhagyniuk otthonukat és csaknem kétszáz épület leégett a kiterjedt erdőtüzek miatt Kaliforniában vasárnap, ahol Jerry Brown kormányzó az állam több részére vonatkozóan szükséghelyzetet rendelt el.

San Franciscótól mintegy 120 kilométerre északra, Lake County településen mintegy száz ház lett a lángok martalékává, sokakat kimenekítettek. Négy tűzoltó könnyebb sérüléseket szenvedett.

A tűz másik gócpontján, egy San Franciscótól mintegy 170 kilométerre keletre fekvő régióban legalább 80 ház égett le. A rendkívüli szárazság miatt rendkívüli sebességgel terjednek a lángok, olyan gyorsan, amire a katasztrófa-elhárítás vezetője szerint két évtizede nem volt példa." (MTI)
_pampa_ 2015. 09. 12. 07:36
Előzmény: #4726  _pampa
#4727
"Míg Szaddám Huszein soha meg nem talált, de háborús okként felhozott vegyi fegyvereiről évekig harsogott az angolszász sajtó, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet kémiai hadviseléséről szóló hírek csak nagyon lassan szivárognak be a nyugati médiába.
Mind ez idáig elsősorban a német nyelvű sajtó adott hírt német titkosszolgálati kiszivárogtatásokra hivatkozva arról, hogy az Irak és Szíria területének jelentős részét uraló iszlamista szervezet vegyi fegyvereket vetett be. Legutóbb augusztus közepén közölték, hogy az iraki Kurdisztán fővárosától, Erbíltől alig 40 kilométerre kurd harcosok, pesmergák estek áldozatul egy valószínűleg klórgázzal végrehajtott támadásnak. Az Iszlám Állam (IÁ) sorozatvető rakétákba, aknagránátokba töltötte a harcanyagot, melyről valószínűsítették, hogy helyi munka. Az esetnek ráadásul magyar vonatkozása is van, hiszen a Magyar Honvédség Iraki Kiképzésbiztosító Kontingense éppen az elmúlt hetekben kezdte meg munkáját Erbílben.

A német nyelvű híreket sokáig nem vette át a legnagyobb globális lefedettségű angolszász mainstream média. A napokban változott a helyzet, amikor a BBC ezzel összecsengő híreket, tudósításokat, sőt amerikai, nem hivatalos kormányzati megerősítést is közölt. Szerintük az egyébként helytelenül mustárgáznak nevezett (szobahőmérsékleten cseppfolyós) harci anyagot kezdetleges, por formájában vetette be az IÁ, és erre utaló bizonyítékokat is láttak a szír–török határnál. A név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes négy esetről tudott Szíriában és Irakban. Álláspontjuk szerint, melyet helyszíni minták alapján alakítottak ki, az IÁ-nak kutatólaborja van, ahol a vegyi hadviselés tökéletesítésén, harci anyagok előállításán dolgoznak. Valószínűtlen, hogy Szíria 2013– 14-ben orosz közvetítéssel feladott és elszállított készleteinek maradékáról lenne szó, az pedig még valószínűtlenebb, hogy Szaddám Huszein Irakjában hátrahagyott anyagokról. Az ország 2003-as amerikai megszállása után ugyanis évekig súlyos politikai nyomásgyakorlás alatt kutattak ez utóbbiak után, de annak ellenére nem találták meg, hogy a háború megindításának ez volt a legfőbb indoka.

Az angolszászok hezitálásának, hogy hitelt adjanak a vegyi támadások hírének, a hazugságnak bizonyult iraki eset mellett az is oka lehet, hogy a szíriai kormány megbuktatására törő fegyveres csoportok, így az IÁ megerősödésében is tetten érhető a szerepük, részben térségi szövetségeseik közvetítésével."
_pampa 2015. 09. 11. 12:17
Előzmény: #4725  _pampa_
#4726
"Döntött az Európai Parlament arról, hogy címkével kell megjelölni azokat az árukat, melyek az 1967-ben Izrael által elfoglalt palesztin területekről származnak – tudósít az MTI. A javaslatot 525-en támogatták, hetvenen utasították el és 31-en tartózkodtak.

A lépést izraeli részről nagy felháborodás fogadta. Benjamin Netanjahu miniszterelnök azt mondta: a történelmi emlékezetben él, hogy mi történt, amikor Európában megjelölték a zsidók áruit. Szerinte a palesztin-izraeli viszály nem a megszállt területekről és az ottani telepekről szól.

Az ellenzéki balközép Cionista Tábor vélekedése szerint a termékek címkézése azért elfogadhatatlan, mert a tárgyalások megújításának útját nem az Izrael polgárainak és gazdaságának okozott károk jelentik.

Az izraeli külügyminisztérium szóvivője szerint a lépés egy politikai megoldás kierőltetése, ahelyett, hogy a palesztinokat ösztönöznék a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre. Szerintük Európa álszenten viselkedik, mert fel sem merül, hogy hasonló megoldásokat szorgalmazzanak Észak-Ciprussal vagy Nyugat-Szaharával szemben. A külügyminisztériumban attól tartanak, hogy a folyamat végén az összes izraeli terméket bojkottálják."
_pampa_ 2015. 09. 10. 08:52
Előzmény: #4724  _pampa_
#4725
Ezt sem árt megjegyezni.

" „Ha a brit polgárok közvetlen veszélynek vannak kitéve, és egy ilyen lépéssel megelőzhetünk egy merényletet, miniszterelnökként mindig meg fogom tenni ezt a lépést” – védekezett Cameron.
A Westminster képviselői leginkább azt kifogásolták, hogy korábbi ígéretével ellentétben a kormányfő nem bocsátotta szavazásra a légitámadások lehetőségét, azonban a konzervatív miniszterelnöknek erre is volt megfelelő válasza: „A nemzetközi joggal összhangban cselekedtünk, hiszen jogszerű módon önvédelmet gyakoroltunk”.

És mindez Anglia HATÁRÁN kívül történt.
_pampa_ 2015. 09. 10. 08:31
Előzmény: #4723  _pampa
#4724
"John Kerry amerikai külügyminiszter szerdán öt nap alatt másodszor is beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval és megismételte az Egyesült Államok aggályait azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint Oroszország erősíti katonai jelenlétét Szíriában.
John Kirby amerikai külügyi szóvivő tájékoztatása szerint Kerry kijelentette, hogy ha ezek a jelentések igaznak bizonyulnak, az több erőszakhoz és a jelenleginél is nagyobb instabilitáshoz vezethet Szíriában."

Csak akkor lehet "rend" ha valakik megengedik?

link
_pampa 2015. 09. 09. 15:53
Előzmény: #4722  _pampa_
#4723
1400 MRD $ az USA tartozása Kína felé?

Ez valós adat lehet?
_pampa_ 2015. 09. 06. 08:57
Előzmény: #4721  _pampa_
#4722
"Orbánon élcelődik a Washington Post
A különc magyar miniszterelnök lett Európa Donald Trumpja
A különc magyar miniszterelnök lett Európa Donald Trumpja. Mind inkább a jobboldal hangja. Azt ígéri, hogy megakasztja a kétségbeesett menekültek áradatát, amely oltalmat keres a térségben – írja a Washington Post."

Látom "lelki szemeim" előtt amit illegális határsértők masíroznak egy USA autópályán Kanada afelé és az amerikai rendőrök vizet meg élelmet osztogatnak nekik....és közben türelemre intik az autósokat...
_pampa_ 2015. 09. 05. 09:17
Előzmény: #4720  _pampa
#4721
"Akárcsak két éve, most is Moszkva fellépése mozdíthatja ki a holtpontról a szíriai helyzetet. Az orosz diplomácia Bassár el-Aszadot puhítja, s mint tegnap a kibontakozás lehetőségeit taglalva Vlagyimir Putyin bejelentette, a szír elnök kész a választások előre hozására, és egy egészséges ellenzékkel megosztaná a hatalmat. Ha azonban ezek az erőfeszítések zsákutcába jutnak, Moszkva alighanem az eddiginél hatékonyabb és közvetlenebb katonai segítséggel mentheti meg közel-keleti szövetségesét.
Moszkva véget vetne a szíriai vérfürdőnek, az ország szétverésének, és elégedetlen az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépéssel, az amerikai bombázások hatékonyságával. A Kreml szerint az emberek nem Aszad, hanem az ott „állatkodó” Iszlám Állam elől menekülnek. Az emiatt kialakult válság okát Moszkva elsősorban Washington elhibázott közel-keleti politikájában látja, s közös fellépést sürget a terrorizmus és a szélsőségesség ellen. Erről Kínából hazatérőben beszélt az orosz elnök, megjegyezve, erről az elképzeléséről már beszélt amerikai, török és szaúdi partnereivel is. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az e létrehozandó koalíció által indítandó hadműveletben Oroszország részvételéről még korai beszélni. Putyin felhívta a figyelmet, hogy Moszkva már így is elég segítséget nyújt Szíriának haditechnikai eszközökkel, fegyverekkel, katonák kiképzésével.

Eközben a világsajtó már azt pedzegeti, hogy az Iszlám Állam elleni fellépés már most egyre kiterjedtebb, hiszen az amerikai és török gépeken kívül oroszok is bombázzák a dzsihadistákat. Mint a napokban az izraeli Ynet.news portálon Alex Fishman írta, az amerikai szövetség mellett iráni–orosz koalíció formálódik az Iszlám Állam ellen. A portál szerint az iráni forradalmi gárda Kudsz nevű egységének parancsnoka a közelmúltban Moszkvában járt, és Aszad megmentéséről megszületett a megállapodás. A cikk szerint egy Damaszkusz melletti támaszpontra már meg is érkeztek az orosz pilóták és MiG-ek, amelyeket harci helikopterek követnek. Az arab Elaph című lap is arról írt, hogy Moszkva meg fogja tenni Szíriáért mindazt, amit tavaly az amerikaiak megtettek Irakban. A közvetlen orosz segítségről szóló találgatásokat csak alátámasztották azok az augusztus 22-i, a Bosphorus Naval News portálon megjelent felvételek, amelyek szerint a fekete-tengeri orosz flotta Alligator osztályú hajója, a Nyikolaj Filcsenkov Kamaz teherautókkal és minimum négy BTR-rel kifutott a Földközi-tengerre, az Orix Blog pedig már egy páncélozott járművet látni is vélt az Aszad erői által ellenőrzött Latakia tartományban. E hírfoszlányokból kirajzolódik, hogy Moszkva megelégelte a tehetetlenkedést, s kész megvédeni az egyre nagyobb bajban lévő Aszadot. Már csak azért is, mert nem engedheti meg, hogy egy szélsőséges iszlám állam erősödjön meg húszórányi autóútra a határaitól."

Topik gazda

pampa
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek