... megerősíti saját álláspontom:
"Bár az elemzőnek vannak sejtései és/vagy információi, valójában még a kormányfőhöz legközelebb álló hírmagyarázók sem lehetnek biztosak abban, hogy pontosan tudják a kitartás-támogatás okát. Pár napja nekem a negyedik tűnt a legvalószínűbbnek, most már – megismerve több véleményt és átgondolva néhány dolgot – inkább a harmadikra hajlok. Az első lehetőséget kizárom, a másodikat nem tartom életszerűnek – ha mégis a második megfontolás lenne a legerősebb, szerintem komolyan megkérdőjelezhető lenne a kormányfő és tanácsadói politikai érzeke. Schmitt Pál interjúit figyelve a hajóágyús lehetőség ugyan nem teljesen elvetendő, de abban igazuk van azt ezt kritizálóknak, hogy ma már a Fidesz számára annál súlyosabb, ártalmasabb a helyzet, hogy ne tartanák vállalható kockázatnak az államfő „megdolgozását”.
Marad tehát a hit a szent akarat- és erőpolitikában, a kitartásban, a beleállásban, az egy centit sem engedésben, amellyel minden meccs megfordítható és megnyerhető. Mindez kiegészül a „habonyizmus” alaptételeivel: az embereket az ilyen ügyek alapvetően nem érdeklik, minden csoda három napig tart, illetve a közvélemény néhány jól kitalált, leegyszerűsített gondolatmankóval könnyen meggyőzhető, átállítható. Azok az érvek, amelyeket Schmitt elmondott, pontosan ennek a krédónak felelnek meg – ezért is használtam az előző bejegyzésben azt a kifejezést (adekvát), amit aztán sokan félre is értettek.
A tét ebben az értelemben is nagy. Ha a kormányfő ezt a ma reménytelennek látszó meccset is megnyeri – amihez két feltételnek kell egyszerre teljesülnie: 1. Schmitt a helyén marad, 2. a Fidesz nem veszít az ügy miatt -, akkor eljárása követendő példává, saját maga pedig szinte legyőzhetetlenné válik. Ellenkező esetben viszont: ellenkezőleg."
Sztálingrád
"Bár az elemzőnek vannak sejtései és/vagy információi, valójában még a kormányfőhöz legközelebb álló hírmagyarázók sem lehetnek biztosak abban, hogy pontosan tudják a kitartás-támogatás okát. Pár napja nekem a negyedik tűnt a legvalószínűbbnek, most már – megismerve több véleményt és átgondolva néhány dolgot – inkább a harmadikra hajlok. Az első lehetőséget kizárom, a másodikat nem tartom életszerűnek – ha mégis a második megfontolás lenne a legerősebb, szerintem komolyan megkérdőjelezhető lenne a kormányfő és tanácsadói politikai érzeke. Schmitt Pál interjúit figyelve a hajóágyús lehetőség ugyan nem teljesen elvetendő, de abban igazuk van azt ezt kritizálóknak, hogy ma már a Fidesz számára annál súlyosabb, ártalmasabb a helyzet, hogy ne tartanák vállalható kockázatnak az államfő „megdolgozását”.
Marad tehát a hit a szent akarat- és erőpolitikában, a kitartásban, a beleállásban, az egy centit sem engedésben, amellyel minden meccs megfordítható és megnyerhető. Mindez kiegészül a „habonyizmus” alaptételeivel: az embereket az ilyen ügyek alapvetően nem érdeklik, minden csoda három napig tart, illetve a közvélemény néhány jól kitalált, leegyszerűsített gondolatmankóval könnyen meggyőzhető, átállítható. Azok az érvek, amelyeket Schmitt elmondott, pontosan ennek a krédónak felelnek meg – ezért is használtam az előző bejegyzésben azt a kifejezést (adekvát), amit aztán sokan félre is értettek.
A tét ebben az értelemben is nagy. Ha a kormányfő ezt a ma reménytelennek látszó meccset is megnyeri – amihez két feltételnek kell egyszerre teljesülnie: 1. Schmitt a helyén marad, 2. a Fidesz nem veszít az ügy miatt -, akkor eljárása követendő példává, saját maga pedig szinte legyőzhetetlenné válik. Ellenkező esetben viszont: ellenkezőleg."
Sztálingrád
Ki az a Schmitt Pálgium Pál, ha ez itt nem Köztársaság? ;)
hmmm... izé... :)))