A német ügyészség vizsgálja, hogy piaci manipuláció hatására ingadozott-e szélsőségesen a magyar HybridBox részvényeinek árfolyama a frankfurti és a stuttgarti tőzsdén.
Sokadszorra tapasztalhatták meg a befektetők, milyen kockázatokat rejt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) másodvonalának számító, B kategóriás (kisebb tőzsdei értékű és forgalmú) részvényekkel való üzletelés. Ezúttal a tavaly szeptember végén bevezetett HybridBox Médiainformatikai Nyrt. papírjainak az árfolyama többször is érthetetlen szeszélyességgel mozgott. Február 7-én például 27,5 százalékkal zuhant, mindössze egy héttel az után, hogy a HybridBox bejelentette, európai terjeszkedése részeként leányvállalatot alapít Szlovákiában. Másnap további közel 14 százalékos áresés következett. E veszteség ugyan a Gravity R&D Kft.-vel való, ígéretesnek tűnő szakmai együttműködés hírére egy nap alatt még visszajött, ám ezt követően a kurzus tovább esett. Kedden a HybridBox-részvények már alig feleannyiba kerültek, mint a szlovákiai leánycég-alapítás közzététele előtt. Az a friss bejelentés is csak 3 százalékos drágulást okozott, miszerint az amerikai P.I.J. Inc. Dream World Digital élő színházi és sportközvetítéseket továbbít Magyarországról a HybridBoxon keresztül az USA-ban élő magyaroknak.
Kisbefektetők árfolyam-manipulációt sejtenek. Internetes fórumokon azzal vádolják a HybridBox két alapítóját, Reisz Attilát és Poczkodi Gábort, hogy az együttesen 58,82 százalékot kitevő pakettjüket birtokló offshore cégen, a Seychelle-szigeteken bejegyzett Pherix Enterprises Corporationön keresztül ők gerjesztették a szélsőséges árfolyammozgásokat, hogy mihamarabb, minél nagyobb nyereséggel kiszállhassanak a cégből. A cég tőzsdei közleménye szerint viszont a Pherixet tavaly októberben azzal a céllal alapították, hogy a budapestinél élénkebb forgalmú frankfurti és stuttgarti tőzsdén teremtsenek megfelelő likviditást a HybridBox-részvényeknek. Ez azért volt lényeges Reisznek és Poczkodinak, mert egyéb forrásbevonási lehetőség híján HybridBox-részvényeik eladásából kívánják előteremteni a cég terjeszkedéséhez és fejlesztéséhez szükséges pénzeket – közölte a HVG-vel Kondi Miklós, a HybridBox elnök-vezérigazgatója. Az árfolyam-manipulációhoz Kondi szerint a tulajdonosoknak semmi közük. Ők is elképedve látták, amint összevissza szánkázik a kurzus, elsősorban Németországban, ami aztán a budapesti jegyzéseket is megbolondította.
A furcsa árfolyammozgások a HybridBox BÉT-bevezetését követően szinte azonnal megkezdődtek. Spekulánsok előbb leverték a részvények árfolyamát, majd a németországi internetes befektetési fórumokon sorra jelentek meg jó nevű informatikusok, illetve tőzsdei tanácsadók nevével fémjelzett vételi ajánlások. Az egyik hírlevélben például maga Bill Gates volt az ajánló. Aki addig nem fogott gyanút, annak az informatikai guru nevének felbukkanásával válhatott végképp hiteltelenné a sztori. Az egyik – nevét felfedni nem kívánó – befektető megunta a dolgot, és bejelentést tett a német tőzsdefelügyeletnél (BaFin). Utóbbi február elején kezdett vizsgálódni, és a napokban már át is adta az ügyet az ügyészségnek, Piaci manipuláció a HybridBox-részvényekkel címen – tájékoztatta a HVG berlini tudósítóját Anja Engelland, a BaFin szóvivője.
A HybridBox esetében az okozza a fő problémát, hogy még csak hozzávetőlegesen sem lehet meghatározni a cég értékét. Legutóbbi, tavaly novemberi időközi vezetőségi beszámolója szerint tevékenységet nem végez, így árbevétele sincs, csak ígéretes tervei és egy sor együttműködési megállapodása. A cég mindössze két hónappal a tőzsdei bevezetése előtt, 2010 júliusában jött létre – a BÉT-en olvasható közlése szerint –, „azzal a céllal, hogy a HomeSys Media Szolgáltató Kft. által kifejlesztett HybridBox médiainformatikai eszközt továbbfejlessze, gyártsa és forgalmazza, elsősorban a nemzetközi piacon. A HybridBox a hagyományos televízió és a széles sávú internet egymásba ágyazásával nyújt interaktív és személyre szabott médiafogyasztási lehetőséget, miközben hagyományosan számítógépként is használható a televízión keresztül.” A HomeSys Kft. is alig másfél éves, 2009 júliusában alakult 500 millió forintos kezdőtőkével, fő tevékenysége számítógépes programozás. Hazai számítástechnikusok szerint a HomeSys-rendszer csaknem ugyanaz, mint amelynek bevezetésén a Google is épp most fáradozik, de a magyarok azt állítólag előbb találták ki.
„Egy új cégnév jobban cseng” – indokolta Kondi, hogy a HomeSys tulajdonosai miért nem a kft-jüket alakították át részvénytársasággá, hogy azt tőzsdére vihessék, hanem új vállalkozást alapítottak, amibe áttették a HomeSys eszközeit. Az elnök-vezérigazgató elismeri, hogy a forrásbevonásnak a nyilvános részvénykibocsátás kézenfekvőbb módja lenne annál, mint hogy Reisz és Poczkodi fokozatosan adogatja el a papírjait, táptalajt adva a spekulációnak. Csakhogy amíg be nem indulnak, addig egy nyilvános részvénykibocsátásnak szinte esélye sincs, ráadásul még azt követően is kétséges a siker. Az utóbbi tíz évben mindössze a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. szerzett jelentősebb summát tavaly októberi részvényjegyzésével.
Elemzők is óvatosságra intenek addig, amíg a cégnek csak egy félkész terméke van, még ha abban szakértők nagy növekedési potenciált is látnak. A B részvénykategóriában szereplő kisebb cégek amúgy is kockázatosak, árfolyamuk – alacsony forgalmuk okán – viszonylag kisebb tételekkel is könnyen elmozdítható. Igaz, a társaság a tőzsdei bevezetést megelőzően publikált kibocsátási tájékoztatójában felhívta a figyelmet, hogy a HybridBox-részvények a szokásostól eltérő kockázatúak. Ezt azonban azzal magyarázták, hogy a prospektus elkészítéséhez a társaság nem vett igénybe befektetési szolgáltatót. Valószínűleg jobban szolgálná a befektetők érdekeit, ha a BÉT nem a tőzsdén lévő cégek számának növekedését tartaná elsődlegesnek, a felügyelet pedig csak olyan társaságok bevezetési kérelmét engedélyezné, amelyek adatai nemcsak terveken, hanem tényeken alapulnak.
pannunion topicban is ott lepzsel ez a paraszt brumimaci. igazság szerint értelmes beszólása nincs, csak hülyeségek. egyszerűen javaslom, hogy ne vegyétek figyelembe.
üdv.,
kedves brumimaci, te egy akkora szarkavaró vagy, hogy az már fáj, múltkor az eco portálon azt írtad, mindenki vegyen HB-t, mert az a fasza, most, hogy tényleg emelkedik most meg fikázod???
Köszi az infót, ennyire részletesen tényleg nem tudtam.
@ujfiu: nagyon optimista vagy. Nem tudom elképzelni, milyen hírek jöhetnének. Arra van 1 láda söröm, hogy ez innen feljebb már nem fog menni. (zárni meg pláne)
10%-nál 10 percre függesztik fel. A felfüggesztés alatt megbízást sem lehet adni, törölni, módosítani. 20% fölé-alá nem mehet B kat. sem. (Az A 15%) hacsak a BÉT nem szélesíti a sávot. Ez előtt viszont legalább 1 órára felfüggesztik a kereskedést. BÉT honlapján közzéteszik a sávszélesítés mértéket, és a kereskedés újraindításának pontos idejét.
Köszi szépen! Hej, de sok megálló van (azaz lenne) a szebb jövőig...
Törölt felhasználó2011. 05. 13. 10:46
Előzmény:
törölt hozzászólás
#4123
mit tesz egy nyugodt nap, mint a tegnapi. még mára is átjött az optimizmus, forgalom is lett. :)
de azért csak óvatosan
az ördög nem alszik :)
nyomon követi öntögető is az eseményeket, csak most nem lép
Én úgy tudtam, 20%-os változásnál függesztik fel a B kategóriás cuccokat. Persze lehet, hogy rosszul tudtam. Ismeri valaki a menetet? (határok, felfüggesztés ideje... stb.) Nem linket kérek a szabályzathoz, csak a tapasztalatokat. Köszi!
Mellesleg az eladók húzzák vissza állandóan. Eléri a 340-et, aztán rögtön megjelennek sorban a 334-335-ös eladási ajánlatok, amik egyből lehúzzák az árfolyamot.
Hybridbox