az amerikai AMD egy éven belül másodjára ritkítja meg személyzetét. A globális konjunktúra gyengélkedése miatt 15%-os leépítést tervez a vállalat. Az eddig 12.000 alkalmazottal rendelkezö AMD jövöre 190 millió dollárt szeretne megtakarítani az intézkedéssel. Az AMD-t is megviseli a táblagépek nagy kereslete, miközben a hagyományos laptopok és számítógépek kereslete csökkent. A 3. negyedévben 1,69 milliárdról 1,27 milliárdra csökkent a forgalom. összességében 157 milliós veszteséget könyveltek el a tavalyi 97 milliós nyereség után.
Az Európai Bíróság előtt a telekomadó
2012. október 19. | 11:15
Az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé vitte a magyarországi telekomadó ügyét, miután júniusban már figyelmeztető levelet küldött a kormánynak. A költségvetés szempontjából jelentős tétel sorsa forog kockán. Ezzel a magyar telekomadó ügye már két eljárásban is az EU bírósága előtt van.
Ez a második eljárás a bíróság előtt telekomadó ügyben
Az Európai Unió Bíróságának oldalán C-462/12 ügyszámon elérhető eljárásról egyéb részleteket nem találni, csupán annyi derül ki, hogy pontosan egy héttel került a bíróság elé a magyarországi telekomadó ügye.
A telekomadóval kapcsolatos brüsszeli eljárásról a legutóbbi hivatalos hír idén júniusban érkezett, amikor az Európai Bizottság bejelentette, hogy újabb kötelezettségszegési eljárást indít az ügyben Magyarország ellen a külföldi cégekkel szembeni esetleges diszkriminatív magatartás miatt. A Bizottság júniusi lépése volt a (három lépcsőből álló) kötelezettségszegési eljárás első lépése, akkor Brüsszel két hónapot adott a magyar hatóságoknak. A kormány részéről a Nemzetgazdasági Minisztérium már akkor úgy reagált a bejelentésre, hogy "Magyarország továbbra sem kívánja módosítani a jövedéki adóról és az ágazati különadóról szóló törvényt". "A magyar kormány álláspontja szerint az érintett társaságok teherviselő képességet jól kifejezi az, ha az adóztatás az árbevétel alapján történik. A Bizottság álláspontjával szemben nem valósul meg diszkrimináció azáltal, hogy az adót főképp a külföldi tulajdonú társaságok fizetik, hiszen ez szükségszerű amiatt, hogy ezen társaságok súlya az érintett szektorokban, sőt a magyar gazdaság egészében meghatározó" - érvelt akkor a minisztérium.
Ezzel a telekomadót illetően már a második kötelezettségszegési eljárás került a végső fázisába, az Európai Unió Bírósága elé. Neelie Kroes digitális politikáért felelős bizottsági alelnök ugyanis 2010 végén - az eljárás megindításakor - úgy érvelt, hogy az engedélyeztetési irányelv rendelkezéseit sérti a három évre kivetett telekomadó. 2012 márciusa óta ez az eljárás már a harmadik szakaszába lépett és az Európai Bíróság előtt van azóta is.
Mindenképpen a háttérhatalom embere lenne. Ki alapból más oldalról állna hozzá.
Továbbra is ellenzi szerencsére a döntő többség a további "szorosabb EU-t".
SanDisk forgalma a 3. negyedévben 1,27 milliárd dollárra rúgott. Az elemzök 1,22 milliárdos forgalmat vártak. A nyereség részvényenként 48 cent volt, ami meghaladta a 33 centes elörejelzést.
A brit állami szektor nettó hitelfelvétele szeptemberben 10,7 milliárdra rúgott. Az elemzök 11,9 milliárdos értéket vártak az elözö 12,4 Mrd után
Az EU-s fizetési mérleg többlete augusztusban 9,7 milliárdról 8,8 milliárdra csökkent. Az elemzök 11,3 milliárdos értéket vártak.
Az olasz ipari megrendelések augusztusban, éves szinten 9,0%-kal csökkentek az elözö havi -4,9%-os érték után.
Stratec lefelé módosította az aktuális üzleti évre vonatkozó elörejelzését: 120 és 125 millió euró közti forgalmat várnak az eddigi 125 és 139 millió közti becslés helyett. Az elsö 9 hónap után 9,3%-kal 87,6 millióra emelkedtek a bevételek. A konszerneredmény 10,9 millió volt, ami 10,4%-os pluszt jelent 2011 elsö 9 hónapjához képest.
Actavis rekordforgalommal lép fúzióra a Watson-nal. Az Actavis idén elöször 2 milliárd euró fölötti forgalmat érhet el. 9 hónap után 1,6 milliárdos értéket tettek közzé. Az Actavis eredménye is javulást mutatott. A vállalat elnöke, Claudio Albrecht a fúzió után elöreláthatólag novemberben hagyja el a vállalatot. Az amerikai kartellhivatal néhány napja engedélyezte a tranzakciót. A Watson szerint november elejéig lezárulhat a felvásárlás
Ha lenne pénzed holnap mit vennél max. befektetési idő 1 hónap?