Mivel nem tudta bizonyítani, hogy a Föld el fog tűnni egy fekete lyukban a svájci nagy hadronütköztetőben (LHC) végzett kísérletek miatt, ezért a münsteri bíróság nem vette ügyrendbe kedden annak a nőnek a vádjait, aki beperelte a világ legnagyobb részecskegyorsítójának működtetőjét, a CERN-t.
"A felperes aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a kísérletek úgynevezett fekete lyukakat hoznak létre, amelyek minden földi élet megsemmisülését okozzák" - fogalmazott a törvényszék. Megállapították azonban, hogy a CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) biztonsági jelentései kizárnak mindenfajta veszélyt. Nincs kézzelfogható bizonyíték ezen biztonsági jelentések igazságtartalmának megkérdőjelezésére, és meggyőző bizonyíték sem került a birtokunkba - írta a bíróság. A nő korábban már megpróbálta a karlsruhei szövetségi alkotmánybíróságon is a CERN tevékenységét leállíttatni.
A CERN tudósai fél évszázadnyi kutatás után júliusban jelentették be, hogy megtalálták az isteni részecskének nevezett szubatomi részecskét, a Higgs-bozont, amely az atomtudósok szerint az anyagot tömeggel ruházza fel. A Genf mellett működő kutatóintézet hadronütköztetőjében protonokat ütköztetnek egymással a fénysebességhez közeli gyorsasággal, majd a jelenség utáni reakciókat vizsgálják. A kísérleteknek már korábban is akadtak ellenzői, akik vagy szintén a fekete lyuk mindent megsemmisítő gravitációs energiájától, vagy hipotetikus kvarkoktól tartottak.
igen! bár zavaró hogy az sp500 lassan eléri a hetes "ütköző" szintet 1485-90 (hónaposon még nem 1490-1540), míg a dax jellegében és idősíkon "lemaradó"
Görögországban most készítik elő az újabb privatizációs hullámot, hogy a bevételekkel redukálhassák az állam tartozásainak mértékét. Az elkövetkező hónapokban számos fontos vagyoni javat és részesedést értékesítene a kormány. Eladnák Piräus és Thessaloniki kikötőit és az athéni repteret is és a Thessaloniki Water is a listán található. A privatizáció fontos eleme a költségek lefaragásának. Eddig azonban eléggé vontatottan haladtak az egyeztetések. A 2010-es év óta csupán 1,6 milliárd eurót sikerült bevonni privatizációval.
Ha lenne pénzed holnap mit vennél max. befektetési idő 1 hónap?