Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Volt a rádió interjú, amikor mondták, hogy nem veszünk több tőzsdei céget. A Futur es a Nord a semmire megy. Már akkor is gyanús volt a kijelentès. Miért állt érdekénem kijelenteni egyáltalán ilyet? 😃
Te nem ismerted GyuriPapát az opiból. Emlékeim szerint 2017 végén értekezett futurról is többek között. Papa nagy koponya, sok területen szerzett gyakorlati és elméleti ismereteket. Több alkalommal ostorozta a menedzsmentet, miért nem tesznek lépéseket a cég felemeléséért. Az itt említett dolgokon túl a vizünk gyógyhatását is vizsgálták, s ha nem tévedek, minősítése is van. KBR lehet ismeri. Vigyétek ezt a vonalat is.
Szakmai berkekben úgy tartják, a bicskei kutak vízminősége és hozama alapján akár a nagyok közé is bekerülhet a Mészáros-szerzemény, bár a technológia korszerűsítésre szorul.
A Vivien Zrt. 2002-ben nagy reményekkel indult az ígéretes magyar ásványvízpiacon, ráadásul a legdivatosabb – a nagy karriert befutott Szentkirályihoz hasonlóan – alacsony ásványianyag-tartalmú vízzel, ám Tolnay és befektetőtársai nem robbantottak vele kasszát. Sőt az utolsó elérhető mérleg szerint a társaság 1,5 milliárd forint adósságot halmozott fel, az adóhatóságnak százmilliónál többel tartozók listájára is felkerült, mire 2013-ban felszámolásba dőlt.
19. oldal:11. A részvényesek vízvételi jogának gyakorlása
A FuturAqua Nyrt. Alapszabályának 3.8 pontja értelmében a FuturAqua Nyrt. minden egyes 5
Ft névértékű törzsrészvénye után egy liter prémium minőségű ásványvíz vehető át, önköltségi
áron. A vízvételi jog gyakorlását a Társaság összekapcsolta a FuturAqua által megalkotott és
kibocsátott alternatív pénz, a WATERCOIN megszerzésének lehetőségével.
Szerintem jó pár millió darabos forgalom lesz, bár ha nem nagyon lesz eladó akkor gyorsan kiakad megint. Azt tudtátok, hogy a törzsrészvényesek kapnak vizet önköltségi áron? :-) Nem lehet, hogy ML fog megjelenni mert szüksége van a vízbázisra? http://futuraqua.hu/files/Futur_Id%C5%91k%C3%B6zi_maj_2016.pdf
Barátot csakis őszinteséggel lehet megtartani és pontos pénzügyi elszámolással gerinctelen embernek soha sincs igaz barátja az csak érdek amiben az egyik fél mindig csalódik.
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi