Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Hát igen. A futuraqa vízébe bele lehet fulladni:)) Nem sokan vásároltak itt a nagytulajokon kívül 80 alatt. Hiába dumál némelyik,hogy pár hónap alatt triplázott:))
Én azt gondolom, hogy történnek dolgok és pozitív írányba. A watercoin-os céget is bejegyezték, feltételezem, hogy van róla elképzelésük mit fognak vele kezdeni.
Igen jól látja, de ő profi, és a széljárás is könnyen változhat. Van az a mondás, hogy a Hattyút (Hathort) utánzó varjú vízbe fullad. Remélem mindenki érti.
Egyelore masok erzelmei vannak az en penztarcam ellen-:) De summa summarum,erthetonek tartom ennyi esemenytelen nap utan. Eleg sokmindenkinek ranezni mondjuk az estre:10x en tulertekelt papir,hir nulla,es megis veszik. Itt meg csak mi,hardcore tagok tartjuk a frontot az allando semmi ellenere. En teljesen megertem ha mindezeket latva sokan elcsorgatjak a pakkjakut. Egyetlen pozitivumot latok,azt,h semmi sem tart orokke,minden egyes vizihulla nap utan egy nappal kozelebb kerulunk ahhoz,amikor nekunk lesz jo.
Jo lenne ha igy volna,csak sajnos a.jelen esetben ez nem igaz. A tegnapi arakhoz kepest 5%- al lejjebb vagyunk,es ugyanaz ismetlodik mint tegnap:az utolso oraban ontik a papirt,h esely se legyen a talpraallasra. Nekem ez a kiabrandultsagot mutatja,nem a kiegyensulyozottsagot..
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi