Csoportelsőként végeztünk a legnehezebb csoportban. A két legutóbbi világbajnokot sikerült magunk mögé utasítani. (német spanyol) Ki hitte volna, miután tönkrevertek minket felkészülési tornán a potugálok.
Mindenki a lányok kiugró eredményét várta, erre sajnos lebőgtek.
Óóhh yeahhh !!!
A felkészülés alatt altattak és most odacsapnak !
Végre egy dörzsölt és jó magyar csapat.
Csak a végét is birják, legalább egy 5. helyet össze kell szedniük.
Törölt felhasználó2008. 01. 20. 22:57
#4
Az olimpián összejött a 4-ik hely.
Meglehetne most is.
Ez a tegnapi egy tipikusan magyar lelki betegség volt.
Pszichésen a béka segge alatt vagyunk, alig várjuk, hogy egy kis esélyünk legyen - és akkor összezuhanunk.
Viszont a szaksajtó mintha most nyiltabban tárgyalná a dolgot.
A tegnapi kérdések a meccs után a Sport 1-en szokatlanul egyenesek és lényegretöröek voltak.
Én azért megkérdeztem volna, hogy Gál Gyula miért játszik minden meccsen, mintha 1 emberrel kevesebben lennénk.
Nagy miért kezd mindig nagyon jól, húzóember az első 10 percben, azután elfelejt kézilabdázni.
egyébként a szünetben Faludi mester világosan megmondta, pedig akkor még x volt, hogy egy másik magyar csapat játszik, akik fáradtak, gyenge a védekezés, a szünet után sokkal többre lenne szükség, amiből semmi sem lett... !
többről van szvsz szó, mert a tétmeccseken csapetversenyeken általában elbukunk, fociban pl. egy rissz-rossz német csapat minimum a dobogóig küszködi magát... !
Nem a kispadunk túl rövid, hanem kevesebbek vagyunk egy használható edzővel. A svédek ellen ugyanis a vereség döntő részben felírható az edzőnek, a tegnapi pedig mentálisan ment el, amiben az edző megint nyakig benne van.
Svédek elleni: 5 perc után észre kellett volna venni, hogy Eklemovics borzasztóan játszik, nem csinál mást, mint vezeti rá ész nélkül a svéd falra a labdát. Nézzetek meg egy kézimeccset, ha nem megy a játék, minden normális csapatnál lecserélik az irányítót pár percre. Nálunk nem... Laluska az első félidő végefelé úgy lőtt gólt, ahogy akart. Hol volt a másodikban támadásban? Szenvedtünk átlövőposzton... Miért nem lehetett megmondani Nagy Lacinak, hogyha a dereka van ott, ahogy a védő keze, akkor talán el lehetne lőni és nem szélre passzolni?
Izland elleni: 8-4-ig egy jó felállással (Nagy Laci irányított), ment a játék. Utána arra apellálva, hogy az izlandiak ezt már biztosan kifigyelték, átálltunk a hagyományos szisztémára, amire gondolom Izland alaposan felkészült. Fel is zárkóztak... Mellesleg szerintem egy csapat mentális felépítéséért az edző a felelős. A rosszul játszó játékos pótlása, lecserélése is edzői feladat. Itt nem volt olyan, hogy az egész csapat rosszul játszott volna, 1-2 játékos nyújtott egy-egy meccsen rosszabbat, ezt el kellene tudni bírni. Mi valahogy sosem tudtunk abban az összeállításban kiállni, ahogy a leghatékonyabban tudnánk játszani, ha meg igen, akkor rendre megváltoztattuk.
És még mielőtt dicshimnuszokat zengenénk, a spanyolokat azóta a svédek is megverték... A németek borzasztó rosszul játszottak ellenünk... Nem vagyunk sehol...
Azért szerintem itt van egy jelenség, ami az országban uralkodó bizonytalanságból szivárog át a sportba.
Motiváció hiány v. önbizalom hiány - akár pénz hiány ?!
Ezek a kudarcok tipikusak és az edzöink általában nem rosszak.
pontosan, de ez nem is lesz, egy másik topikban éppen jószándékúan Trianonról siránkozunk, holott a jelennel és a jövővel kellene foglalkozni, persze elsősorban a kormányzatnak, aki viszont egyelőre csak rombol... !
Elég sötét alagút, millió légiós, egyre kevesebb fiatal magyar játékos. Remélhetőleg a Dunaferr-es generáció ad majd egy kis pluszt egy ideig, de ah nem vigyázunk, oda jutunk, ahol a férfi kosárlabda van.
leírtam itt a fórumban vagy ötször, hogy egy gazdaságilag, pénzügyileg bikaerős Mo. kell és akkor egy pofon nélkül ismét miénk lesz a Kárpát-medence ismét, ehhez kell egy nemzetben is gondolkodó kormány és akkor lesz lélekben is újjászületés, kézilabada, foci és minden, én ezt vártam a rendszerváltástól... !
Érdekes élményem volt, hogy amikor a 90-es évek végén diplomáztam és egy ideig nem találtam állást kapcsolatba kerültem egy német közgazdásszal, aki idejött Magyarországra és megpróbált egy 'vállalkozást' szervezni azzal a céllal, hogy a tehetséges magyarságot támogassa/'felemelje'.
Fixa ideája volt, hogy a magyar emberek a legtehetségesebbek a világon, de ezt nem tudják átültetni a gyakorlatba.
Sajnos a vállalkozás pénzügyileg nem volt stabil és tudomásom szerint nem érte el célját :-(
Törölt felhasználó2008. 01. 24. 13:29
#25
Azért van váltogatva a csapat, mert a fiúk megbeszélték egymással (Illyéstől van az info) hogy aki fáradt az nyugodtan üljön le. (Másutt a kapitány dönt, és ezt a dolgot úgy tűnik jóváhagyta) Eddig bevált.
Pihenőnap nélkűl nem birjük. (lásd felkészülési torna: 3-ik meccsen méretes zakó a portugáloktól)
akkor honnan tudod, hogy hölgy, de nekem mindegy. Nem érdekes, nem akartam indiszkrét lenni :-) További jó kézilabdázást....
A spade úgyis megsértődött rám, akkor nem Te :-))))
Férfi Kézilabda Europa-bajnokság
Mindenki a lányok kiugró eredményét várta, erre sajnos lebőgtek.
Hátha a fiúknak sikerűl.
Hajrá!