Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László- értesült több forrásból az atv.hu. Információink szerint a szocialista politikus ma délelőtt 9.30-kor jelenti be Szegeden döntését. Molnár Gyula pártelnök pedig 10 órakor tart Budapesten sajtótájékoztatót. A szegedi polgármester azzal indokolta döntését, hogy a politikáját "nem támogatták „kint”, és fontos politikusok nem támogatták bent", saját politikai közösségében sem. Ha másnak sikerülne elérnie az ellenzéki összefogást, beállna mellé- közölte.
Az MSZP most kicsinálta magát, de ez az országnak nem lesz jo, sokkal jobban élhetnénk, ha mint a nyugati demokráciákban egy pártnak sem lenne 2/3-a, de még 50%-a sem, hanem lenne több kisebb pártunk, kiegyensulyozottabb hatalommegosztással. Senki nem akarhatja, hogy falvaink olyanok legyenek mint Őcsény
Igen igen ezek szét széledtek.. Hol állnak meg Jobbiknál?! franc se tudja..
Juhászák se nőnek.. színt úgy Karácsonyiék se.. Szél B. na ezek egy blokkba kerülnek..
Óhh hát ez hosszú..
Érdekes Balod. ALATTA EGYŰTT PM, Bakker már a másik páros Szél B.pártja ::))
na azok meg Bajnait tették magasra..
Úr Isten a megmondhatója mi folyik ítt..
-hát nem tudom ZUKMAN T. BORÍTSA KI A KÁRNYÁJÁT..
Eladattak vele mindent..
áhh lesznek még ítt olyan bonyolult dolgok, mi meg nézzünk
ki a fejünből.. Mért nem tudnak ezek maguknak megmaradni!!
SZAVAZÓKÉRT MEGY ÍTT A HARC!!
Gyurcsány lemondása után jól szórakoztunk a miniszterelnöki castingon, ahol pár hét elteltével végül Bajnai futott be. A választók most gyenge lapokat osztottak az mszp-nek, de az mszp soha nem állhat olyan rosszul, hogy ne tudjon castingolni egy új jelöltért. Tóbiás? Mesterházy? Ilyen kaliberű kádereik vannak. Az mszp arca még mindig Gyurcsány, aki "brand" a maga módján.
Igen a jobbik tele ÁTSZAVAZÓKKAL ott még tegnap Mszp-és volt netán SZDSZ megtalálható
sok párt színezet,dehát egyéni szavazatok annyira többsejtűek!!!
széles a paletta.. Na nem egyszerű az se!!!
Simlis ítt mind,megindoklom:
Hogy lett polgármester Karányonyi.. Az is ott sürgött forgott az Összefogásban annó
Hát megkérte MszP-ét Zuglóban Ő jelölését fogadják be!! na MSZP BEDŐLT NEKI!! :):):)
Hát nem láttam én ma se polgármesteri székét megköszönte volna az MszP-nek!!
-választó polgároknak illik megköszöni!!
na ezért nem érdenes egymásnak ugrani..
Magyarázkodni én is sokkal jobban tudok, mint a liberális elveket képviselni.
Az szdsz 1994-ben besöpört egy csomó antikommunista szavazatot és gátlástalanul összebútorozott a komcsikkal. 2002-re küszöbpárttá töpörödött, de a zsaroló potenciálja paradox módon így is nőtt, mert kellettek a feles többséghez. A vizitdíjas népszavazás után pedig a történelem szemétdombjára kerültek.
link
a fasisztaként induló, de sztálinistává váló, majd reformkommunista fázison keresztül "liberálissá" érő váráshelyi központi szerepe az új magyar "liberális" mozgalomban vmi egészen bizarr fejezet...
Pali! Ne süketelj! Az SZDSZ azért koalíciózott és koalíciózna mindenkivel, hogy az érdekkörének jó legyen. Persze ez minden pártra áll, tehát senkit sem szabad kiemelni. A legdurvább bizonyítéka ennek a mai Jobbik és a jelenlegi támogatói. Ami egyébként mesterségesen és kontrolláltan létrehozott gyülekezet, melyre összegyűjthették a szélsőségesek szavazatait is. Ma már semmi szükség rájuk, ezért feldarabolják és beolvasztják a szavazóikat sok kis mókus örsbe. Persze a legnagyobb rész nyilván a Fideszre fog szavazni, ha egyáltalán szavazni fog. :)
Botka László lemondott