Amint arra mi is számítottunk, nem nyúlt a kamatokhoz az Európai Központi Bank (EKB) az áprilisi ülésén, azaz maradt 0,25%-on az irányadó ráta, 0%-on a betéti kamatláb és 0,75%-on a hitelkamatláb. Kiderült azonban, hogy beszéltek további monetáris lazításról (mint például az alapkamat csökkentéséről vagy a sokat említett negatív betéti kamatról), sőt hosszasan megvitatták, hogy milyen rendhagyó, nem konvencionális eszközökkel lehetne még harcolni az esetleges defláció és a gazdaság esetleges lassulása ellen. Most először szóba került jegybank hatáskörén belüli fedezetlen pénznyomtatás (QE) lehetősége is.
Mario Draghi EKB-elnök elmondta, hogy "valódi meglepetésként” érte őket a várakozásoktól elmaradó márciusi inflációs adat. Bár a defláció kockázata lényegében megítélésük szerint nem nőtt. A jegybank stábja hosszan tartó, alacsony inflációval számol, de úgy néz ki, hogy csak 2016 végére érhető el a 2%-os inflációs cél, vagyis ekkorra teljesülhet csak az árstabilitás.
Draghi leszögezte, hogy a devizaárfolyam nem célja a politikájuknak, ugyanakkor az árstabilitás vonatkozásában rendkívül fontos. Amennyiben mégis felütné fejét a defláció, arra a jegybank igyekszik majd gyorsan reagálni. Draghi elmondta, hogy maradtak még hagyományos eszközök, amelyek rendelkezésükre állnak arra az esetre, ha nem jönnek be a számítások és megnőnek a gazdasági és inflációs pályát lefelé terelő kockázatok. A hagyományos monetáris politikai eszközök támogatottsága azért még mindig nagyobb, mint a rendhagyó lépéseké.
A jegybank iránymutatása érdemben nem változott, így tartósan alacsony kamatszintet, vagy a mostaninál is alacsonyabbat ígért Draghi a befektetőknek. A további monetáris lazítás persze nem zárható ki.
Az EKB-t aggasztja a magas munkanélküliség és a hitelpiac gyengélkedése, de amitől a leginkább tartanak, az a gazdaság hosszan tartó stagnálása. Annak ellenére, hogy a gazdaság helyzete sokat javult az elmúlt hónapok során, bőven akadnak még kihasználatlan kapacitások, a kibocsátási rés ezért meglehetősen nagy.
pincér
azért nem mert sp futit nézik és ma még élt
Utóbbi 45 napban kiütött termékek
Dátum Termék megnevezés Maradvány-
érték Maradványértékes kereskedés
2014-04-03 EBBUXTS01 65 Ft Kezdete: 2014-04-03 12:00:00
Vége: 2014-04-07 17:00:00
2014-04-03 EBSPTS10 111 Ft Kezdete: 2014-04-04 08:30:00
Vége: 2014-04-07 17:00:00
Ha lenne pénzed holnap mit vennél max. befektetési idő 1 hónap?