Topiknyitó: saru 2007. 05. 02. 16:07

Felbontották Kádár János sírját !  

Meggyalázták Kádár János sírját

2007. május 2. 14:15



Meggyalázták Kádár János síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben szerdán - közölte a rendőrség az MTI-vel. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: ismeretlenek leszedték Kádár János és felesége síremlékének márvány fedlapját, a földet pedig kidobálták. A történteket először a sírkert biztonsági őrsége észlelte. A VIII. kerületi kapitányság rongálás miatt rendelt el nyomozást, a helyszíni szemle jelenleg is tart - tette hozzá. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a temetőben a munkásmozgalomi panteonjára fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat". Ez az idézet a Kárpátia együttes "Neveket akarok hallani" című dalából származik.



A 2003-ban alakult magyar zenekar a Wikipedia nevű internetes lexikon szócikke szerint "magyar nemzeti-rock stílusú", "erős nemzeti identitású és revizionista" zenét játszik. A BRFK vizsgálja, hogy van-e köze a feliratnak a sírrongáláshoz.



A Magyar Kommunista Munkáspárt minden parlamenti és parlamenten kívüli párttól azt kéri: függetlenül attól, hogy mit gondolnak Kádár János történelmi szerepéről, ítéljék el a sírrongálást.



A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége közleményben tudatta: a párt "mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Kádár János sírjának meggyalázása miatt", és elítélik mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették. A párt azt követeli, hogy a kormány "azonnal és a leghatározottabban ítélje el az eseményt", a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség pedig találja meg a tetteseket.

(MTI)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 10. 11. 13:07
#640

orbán rövid beszéd, hosszú kolbász.
kádár: a krumplileves legyen krumplileves. 
Vazsmegyei 2017. 10. 11. 13:03
Előzmény: #638  Dehogynincs
#639
Ha már megint felbontottad kádár sírját, ne sírjál, hanem vedd be a mai ellenzéki maradványokat is a titkosszolgák közé!
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 10. 11. 12:44
#638
A kutatás helyszíne három kelet-berlini vállalat, amely a fordulat és a privatizáció után is tovább működött. A változás legszembetűnőbb jelensége az, hogy a felső vezetői posztokon nemigen történt változás. A szocialista vezetők a párttól kapott felhatalmazást piaci felhatalmazásra váltották. Kiderült, hogy a régi konformista attitűd az új körülmények között is jól működik. Aki zökkenőmentesen alkalmazkodott a régi világhoz, és tevékeny kommunista párttag volt, azt a fordulat után ott találjuk a piacgazdaság legmeggyőződésesebb hívei között. Aki viszont a kommunizmus idején kritikai felfogásról tett tanúságot, az az új rendszerrel is elégedetlen volt.
http://www.metazin.hu/index.php/item/1846-1846/1846-1846
Ez persze sokkal inkább Honecker népe, mint Kádáré.
Nálunk nagyítóval sem lehet hatalomban olyanokat találni 1990 óta, akik a diktatúra meggyőződéses hívei lettek volna.
Sem karhatalmistát, sem titkosszolgát, sem mszmp vagy kisz KB és PB tagokat, sem pártállami minisztereket, sem népfrontost, sem miszotost, sem régi komcsi vállalati  vezetőket.
Törölt felhasználó 2017. 10. 10. 18:00
Előzmény: #636  Dehogynincs
#637
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 10. 10. 12:34
#636
Orbán személyesen rendelte el a norvég alapos civilek ellenőrzését
http://index.hu/belfold/2016/10/06/ket_ev_utan_kiderult_orban_szemelyesen_rendelte_el_a_norveg_alapos_civilek_ellenorzeset/
Noha két évvel ezelőtt Lázár János adta az arcát a norvég alapos civilek vegzálásához, ... hivatalosan Orbán Viktor rendelte el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál (Kehi) a soron kívüli ellenőrzést.
Pártunk és kormányunk meghatározza, hogy ki az ellenség és a hatalom ökle keményen lesújt. A dolgozó népet szolgáljuk.
Vazsmegyei 2017. 10. 07. 11:05
Előzmény: #634  Dehogynincs
#635
Gratulálok, hogy ma te bonthattad fel kádárjános sírját! Hol is volt a jobbik? Ja Tölgyessyt én értékelem! A TV az más!
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 10. 07. 09:33
#634
Már a Jobbik beszüntetéséről beszélnek a köztévében
https://mno.hu/belfold/mar-a-jobbik-beszunteteserol-beszelnek-a-kozteveben-2420096
 
az ÁSZ kedden számolt be arról, hogy augusztus 10-én megkezdte volna a radikális jobboldali párt gazdálkodási adatainak ellenőrzését, de a Jobbik nem működött vele együtt, ezért az ügyészséghez fordul.
Az ügyészséget küldi az ÁSZ a Jobbikra
https://mno.hu/belfold/az-ugyeszseget-kuldi-az-asz-a-jobbikra-2419758
Sem az ÁSZ, sem az ügyészség nem vette észre, hogy változott a törvény
http://index.hu/belfold/2017/10/06/jobbik_megszuntetes_torveny_szamvevoszek_ugyeszseg/
Már nincs hatályban az a szakasz az egyesülési törvényben, ami konkrétan utalt arra, hogy az ügyészség törvényességi ellenőrzési hatáskörében bírósághoz fordulhat egy párt működésével kapcsolatban. Egy erre való utalás azonban benne maradt a párttörvényben, és így az Állami Számvevőszék szerdán mégis az ügyészséghez fordult.
Schiffer szerint itt nem egy egyszerű politikai ellenfélről vagy pártról van szó, hanem Simicska Lajosról, és ilyenkor "a Fidesz politikájából kivész a racionalitás". Schiffer úgy fogalmazott: "az ország szégyene, hogy Orbán és Simicska párharcát most 10 millió ember szenvedi el", jóllehet "a hatalom és a pénz megszerzésében ők tettestársak voltak":
    
"ez a sztori nem a Jobbik százalékairól szól, hanem arról, hogy tudja ez a két ember egymást lemészárolni."
A Fidesz politikusai arra jutottak: ölni kell, vagy ők ölnek meg minket
http://index.hu/belfold/2016/10/12/tolgyessy_peter_orban_viktor_kadarizmus_mussolini_rendszervaltas_hatalomvaltas/
Hiába vannak meg formálisan a demokratikus intézmények, a hatalomváltás szinte lehetetlen, az ellenfél minden eszközzel megsemmisíthető, ellenzéki erők csak zárványként létezhetnek Magyarországon – mondta Tölgyessy Péter egy konferencián.
Vazsmegyei 2017. 10. 06. 01:31
Előzmény: #626  -pny
#633
Ez most  a te kádár rendszered és jól vagyok benne mégis! Csak neked van hiányérzeted, mert nem tudsz szabadulni a diktatúrától! Lételemed a diktatúra és ha beszélhetsz róla el vagy szállva!
pitcairn2 2017. 10. 05. 21:53
Előzmény: #630  Dehogynincs
#632
na szóval Romániában meg Ceaușescu népe él, Oroszországban minimum Brezsnyevé, az NDK-sok pedig még nem tudtak elszakadni Erich Honecker elmékétől és így tovább:)
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 10. 05. 21:45
#631
Elgépeltem: 2002-es bukásából.
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 10. 05. 21:34
Előzmény: törölt hozzászólás
#630
Ezt találtam a legkorábbi forrásnak.
http://modoros.blog.hu/2012/03/13/miert_volt_jobb_a_kadar_rendszer
Tényleg ilyen Kádár népe. Ilyennek látja most is az akkori diktatúrát. Erre a lelkületre játszott Horn, Kovács, Medgyessy és erre a lelkületre játszik rá Orbán doktor is. Ő ezt tanulta meg a 2012-es bukásából. 
pitcairn2 2017. 10. 05. 21:11
Előzmény: törölt hozzászólás
#629
és ez a nosztalgia szerintem inkább az Európai Unióval kapcsolatos mélységes csalódásról szól... 
ezért szépült meg a diktatórikus múlt...
még Romániában is...
pedig ők anno örömünnepet ültek a diktátorpár szitává lövésekor ma meg újraválasztanák őket... 
pitcairn2 2017. 10. 05. 21:09
Előzmény: törölt hozzászólás
#628
hogy egy kissé bonyolítsam a képet a románok Ceaușescu-val vannak így:)
tombol a Ceaușescu nosztalgia...
Nicolae Ceausescu’s legacy reconsidered amid nostalgia for communism in Romania
http://www.washingtontimes.com/news/2016/apr/18/nicolae-ceausescus-legacy-reconsidered-amid-nostal/

pitcairn2 2017. 10. 05. 21:06
Előzmény: #626  -pny
#627
a Kádár rendszer idején is az EU jog hatálya alatt éltél transznacionális megavállalatokkal körbevéve?:)
-pny
-pny 2017. 10. 05. 20:46
Előzmény: #625  Vazsmegyei
#626
"Nekem nem kell a mese a Kádár-rendszerről! Megéltem!"
És milyen most másodjára megélned?
Vazsmegyei 2017. 10. 05. 11:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#625
Nekem nem kell a mese a Kádár-rendszerről! Megéltem!
Az hogy neked  meg mi jut eszedbe róla az a te külön problémád! Történelemben még nem ítélték meg kétszer negatívan és kétszer pozitívan! Megvárom!
andare 2017. 10. 05. 11:29
Törölt hozzászólás
#624
andare 2017. 10. 05. 11:22
Törölt hozzászólás
#623
Vazsmegyei 2017. 10. 05. 11:02
Előzmény: #621  Törölt felhasználó
#622
Macika! Ma tiéd a dicsőség! Ma te bontottad fej a kádár sírját!

Topik gazda

saru
3 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek